A távozás reggelén meg kívántuk nézni a hajnali hőlégballonozást, ami mindennapi jellegű itt Kappadókiában. Mikor kiléptünk Abdullah házából, láttunk fent kettőt is az égen. Nem tudtuk, hogy most kezdenek csak felszállni vagy már szállnak le. Megkérdeztünk pár embert, ők azt mondták, hogy már vége a bulinak. Úgyhogy az a kettő is eltűnt, kissé elszomorodtunk, hogy
Bocsi hogy ilyen sokáig nem írtam, jó egy hónapot voltam a Kaukázusban. Most jön egy izgalmas bejegyzés, olvassátok hát. Este a Sós Tó lenyűgöző látványa fogadott. Igen ez a neve, Tuz Gölü, avagy Sós Tó tükörfordításban. Épp naplemente után pillantottuk meg a messze elterülő hófehér medret. Nagyon stimmelt minden egy fotózáshoz. Nyáron megszokott dolog, hogy
Óriási élmény volt átkelni Ázsia földjére, egyikünk se csinált ilyet korábban. A kompon ülve elbúcsúztam Európától, mert tudtam, hogy kerek egy hónapig nem teszem lábamat a földjére. A komp nagyjából 20 perc alatt ért át a túloldalra, és én úgy éreztem, most kezdődik az igazán ismeretlen, izgalmas része az útnak. A városból nagyon lassan értünk