Mersin szélén éjszakáztam tehát, lenn a tengerparton.
Elég trágya éjszakám volt. Alig bírtam elaludni, amit a könnyű aznapi bringázásnak tudtam be. Nade éjjel arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Próbáltam mozogni, de a teljes törzsem bal fele el volt zsibbadva a bal vállammal egyetemben, a szívem környékén meg nagyon brutális nyomást éreztem. Az kell nekem. Szívinfarktus vagy nem tudom mi. Fél órán át kapkodtam a levegőért, sokat ittam, aztán valahogy visszaaludtam – továbbra is fájó mellkassal. Reggel be voltam szarva kicsit, hogy ez mi is volt. Azért ez nem buli. Írtam anyának, keresztapámnak, hátha valami jót tudnak mondani rá. Keresztapám Magyarország 100 legjobb orvosa közé tartozik, úgyhogy bíztam benne hogy tud segíteni így távolról is. Közben megjött Tevfik, akivel végig beszélgettem a reggelt. Beszéd közben még párszor visszajött a fulladás. Mondtam is Tevfiknek, hogy itt valami nincs rendben. Kicsit vártam még, elmentünk együtt ebédelni. Nagyon jót kajáltunk a városban, majd javasolta, hogy menjünk el valami speckó cukrászdába is, ahol egyedülálló mersini édességet ehetünk. Egy jó fél órát kellett idáig bringáznom. Bringázás közben felhívott keresztapám és ellátott jó tanácsokkal. El kellene mennem orvoshoz egy EKG-ra, pihennem kellene és jó sok vitamint kellene bevinnem. A cukrászdában megettük az édességet, aminek az öntete valamilyen gyökérnek a felhabosításából származik. Tök édes és nincs hozzáadott cukor.
Míg ettünk, Tevfik körbekérdezte a haverjait a kórházakat illetően. Elhúztunk a közeli magánkórházba és megcsinálták nekem az EKG-t. Az EKG 10 Líra volt, az orvosi konzultáció pedig 100. Megnyugtattak: a szív- és érrendszerem makk egészséges, csak túlhajtottam magam, és bizonyára sok sót veszítettem.
Pihennem kell. Betartottam, aznap csak egy kicsit bicikliztem. Épphogy kimentem a városból. Este megettem eddigi legfinomabb dürüm kebabomat Mehmet Ustánál. Fhuuu ez mennyei volt. Hatalmas dürüm, óriási tál saláta és még ayran is, aztán kértek érte egy 10-est. Az mi. 500 Ft aztán degeszre zabáltam magamat.
Másnap becsoszogtam Tarsusba, vettem egy tonna vitamint. Nem volt olcsó, de hát mit lehet tenni. 6000 Ft-ot otthagytam a patikában. Aztán benéztem egy cukrászdába, kikértem életem első küneféjét. Már egy ideje ki akartam próbálni.
A helyzet az, hogy egy világ épül újra bennem. Eddig azt hittem, hogy a baklava a kedvenc török édességem. Na de ez a künefe megkéri a mellérendelt szerepet! Zseniálisan finom! Nagyon harmóniában van az édes és a savanyú, sajtíz. Afféle török sajttortának tudnám nevezni.
A délutánt a tarsusi vízeséseknél töltöttem. Bementem egy teakertbe, hogy ott lelazuljak. Gyerekek hada kísért a kapuig. A kapuhoz érve azt vettem észre, hogy az egyik csóri kinyitotta a lakatomat és a lakatommal és a nagy palack vizemmel együtt elszalad. Jól ráordítottam. Hatásos volt, visszajött a piszok és visszaadta. Jól seggberúgtam, tanulja csak meg. Aztán eldobta a cuccokat és elszaladt. Köcsög. Igazából ez volt az első lopós incidensem. Bementem a teakertbe, aztán kicsit lenyugodtam. Szóba elegyedtem az ottani főnökkel, aki meghívott egy fagyira. Aztán átpasszolt engem a vizes ruhájú gyerekeknek, akikkel elmentünk ugrálni a sebes folyású patakba. Termetes szirtekről ugrottunk be, aztán próbáltunk megkapaszkodni a kiálló sziklákban. Nem volt egyszerű. A srácok segítettek. Jó kis filmet csináltunk, jó szórakozást hozzá:
A srácokkal még szkandereztem egyet, aztán csak dolgoztam kicsit a gépen. Este kimentem a városból, kiváló kempinghelyet találtam.
Egy napot tekertem a hegyekig, ami elég egyhangú volt. Elkövettem azt a hibát, hogy a kijelölt táborhelyem előtt 40 km-el degeszre zabáltam magamat lahmacunnal. Nem kellett volna, nagyon nehéz volt így haladni. Egyszer csak valami furcsa sziluett jelent meg a visszapillantómban. Valószínűleg egy elektromos motoros kezdett el bekövetni engem a sötét éjszakában. ZÉRÓ világítása volt. Azt gondolom, hogy pont ezért követett engem. Nagyon buta volt szegényke. Arra nem gondolt, hogy ha kis távot hagyva követ engem, akkor pont kitakarja a hátsólámpámat és 1 kivilágítatlan ember helyett 2 kivilágítatlan ember lesz az úton. Dudáltak is folyton hátulról. Meg villogtak. Megelégeltem, fogtam, megpróbáltam lerázni. Nem ment. A legközelebbi benzinkútnál letértem, elegem volt belőle. A fater is belassított, láttam rajta, hogy tovább akar haladni velem. Esélytelen, ilyet nem játszunk tovább. Így ezután szépen biztonságban haladtam Osmaniye fele. A város szélén kicsit felbosszantottam magam: kezdett elegem lenni az idióta kutyákból, valamint a kerülőútból, amire rátévedtem. Ja igen, a kerülőűt komplett félkört írt le a város körül, vagy 200 m szintet begyűjtve, mint utólag megnéztem a térképen. Jobbra kezdett kevésbé lakottnak tűnni a terület, úgyhogy egy-egy földúton bepróbálkoztam. Az egyiknél kutya kezdett el ugatni nagyon közelről.
Már majdnem bőgtem, annyira elegem volt a rohadt kutyákból. Mindenhol. De MINDENHOL ott vannak a rohadékok és mind megkergetett. Nagyon rossz gyerekkori élményem miatt utálom úgy az idegen kutyákat. Voltam vagy 6 éves, mikor egy dobberman leterített bringástul az aszfaltra. Úgyhogy mindig ordibálok és veszem elő a jégcsákányt, mikor megjelenik egy ugató kutya.
Itt mikor fordultam ki a földútról, jött egy csávó quaddal, a kutya melletti kertből. Elkezdett kérdezősködni. Honnan jövök? Van-e útlevél? Van-e vízum? Persze hogy nincs vízum, nem kell nekem ide. Erre elmagyaráztam, hogy egy kemping helyet keresek csak, ahol ledögölhetek éjjel. Fogta magát a faszi, és vagy 100 haverjának telefonált, hogy segítsen, mindegyiknek elmondta, hogy van útlevelem, de vízumom nincs. Hipp hopp! Ott is termett a rendőrség 10 percen belül és már a zsaru kezében is volt az útlevelem. Már csak röhögtem. Fél órája aludhatnék, erre a rendőr nyálazza az útlevelemet. Egyszerűen tehetségesek a törökök az útlevelem szövegértésében. Általában csak megkérdezik, hogy hova valósi vagyok és hogy hol léptem be az országba. Miután átforgatták az útlevelem. Mintha egyik infó se lenne beleírva. Volt már hogy elmondtam, hogy magyar vagyok, de miután látták az indiai vízumot, visszakérdeztek, hogy nem vagyok-e indiai.
Na jó, elment a rendőr, erre kiderült, hogy akár ott is aludhatok abban a kertben. Jó.
Reggel szapora puskaropogásra ébredtem. Eljött a Kurban Bayram, vagyis áldozati ünnep ideje. A muszlim világ többi részén ezt Í dal-Adhának hívják, ezzel azt ünneplik, hogy Ábrahám kész volt fiát feláldozni Istennek. No a törökök meg készek feláldozni egy jószágot (általában marhát, birkát, vagy kecskét), majd megenni mindet. Pont egy olyan telken aludtam, ahol egy hatalmas akol volt.
Emberek százai jöttek, hogy vegyék a jószágot. Némelyikük feldobta a pickupra, némelyik a csomagtartóba tette be, valaki meg helyben vágta le. A kompresszor sajnos nem működött, úgyhogy kölcsönkérték a pumpámat, hátha azzal fel tudják fújni az állatot. Ez egyfajta technika a könnyebb nyúzáshoz. Mivel a pumpámat nem tudták megfelelően csatlakoztatni a csőhöz, így maradt a szájjal felfújás.
A helyiek még meghívtak reggelire, majd haladtam szépen tovább. Nagy mászásnak néztem elébe aznap. Egy 800-as, majd egy 600-as mászóka. A 800-as mászás nagy részét letudtam délelőtt. Egy nagggyon puccos étterem előtt sikerült megállnom, hogy a szokásos 4 órás pihenőmet eltöltsem. 5 percen belül került egy nagyon kedves arc, Metin, aki meghívott engem mindenre.
Sokat beszéltünk törökül, ő egyébként az étteremben dolgozott valamit. Sikerült betolnom 2 bika török teát és egy dobozos pepsit. Ennek az lett az eredménye, hogy hirtelen folyékonyan beszéltem törökül, folyamatosan filmeztem a dudáló autókat és észrevétlenül felrepültem a hágóra.
5 óra körül értem fel a nagy hágóba, 900 m fölé, majd lecsapattam Nurdağıba. Nagyon veszélyes volt a lefele, csínján szabadott csak menni, mert ilyen 70-80 km/h-s befúvások voltak. Persze mindig oldalról kaptam. Az ilyenekkel lehet 100 fölé gyorsulni, ha jó irányból kapja az ember. Leérve megcsapott a hőség, alig vártam, hogy mehessek megint fölfele. A koffeinbomba hatása viszont már lankadt, nem volt könnyű tekerni. Még volt egy kis hullámvasutam egy kb 200 szinttel, ahol gyönyörű egyenes utat leltem, repültem is egy jót.
Aztán hamar felcsapattam a következő hegyre. Jó kis mászás volt, a végén már egész hűvös volt a levegő.
Reggel még nem tudtam, mennyire lájtos napnak nézek elébe. Igazából begurultam Gaziantepbe, ettem egy tízórait, aztán a belvárosban meg is találtam a legdrágább baklavást. Nem baj, Gaziantepben vagyok. A baklava fővárosában. Most megengedhetem, hogy drága baklavát vegyek.
A fizetésnél gondok voltak a bankkártyával, úgyhogy a nálam lévő maradék 5 lírát adtam csak oda egy tányér baklaváért. A pénzváltók nem működtek, mivel Bayram volt. Így nem volt más választás. Antepből ismét pár óra gurulás volt, olyan hátszelet kaptam. Gyakorlatilag vitorláztam, egész az Eufráteszig. Itt már pisztáciaföldek között bringáztam, ami elég új látvány volt. A pisztácia úgy néz ki, mint a diófa csak jóval kisebb. Nagyon szereti a meleget. Épp egy ilyen pisztáciaföldre bringáztam be, hogy aludjak. Jött két figura, annyit mondtak, hogy „Selam”, aztán továbbmentek. Nem értettem. Odamentem hozzájuk, elkezdtem érdeklődni. Nos, ők a pisztáciaőrök.
Pisztáciát bizony lopnak az emberek. Hamar belementek, hogy ott aludhassak. Sőt, megvendégeltek egy jó vacsira is.
Éjjel forróság volt, alig tudtam aludni. Szépen betekertem Urfába, pont estére érkeztem meg a Balıklıgölhöz. Gyönyörű látvány fogadott. Itt érintem Csoma útját végre első ízben.
Támogatnád az expedíciót?
Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!
