Másnap egész végig esett az eső. Írtam pár embernek warmshowersen, írtam egy pár pakisztáni ismerősömnek, hogy tudnak-e nekem szállást szerezni valahol Islamabadban. Délután ellátogattam a Probike Islamabad nevű kerékpárboltba. Kérdeztem, hogy van-e Deore hátsó váltójuk. Turkáltak mindenfele. A legjobb váltó, amit elő tudtak bányászni, az egy Altus volt. Probike, azazzz. De nem volt ott semmi, csak ócska alkatrészek és alsó-közép kategóriás bringák.
Mikor visszaértem a szállásra, jött két üzenet is: az egyik Sheraz Dhariwal barátomtól, akivel Sopronban találkoztam még 2015 decemberében a hírös Schneeberg Breite Ries mászásunk előtt, amit Mónival és Norbival ejtettem meg. Mikor stoppoltunk, Sheraz vitt át minket a határon, majdnem Wiener Neustadtig. Sheraz testvére felajánlotta az egyik házát, ahol tartózkodhattam itt Islamabadban. Elég visszautasíthatatlan ajánlat volt. Valamiért nem Sheraz testvére, hanem Khurram, Sheraz testvérének a barátja írt rám, hogy jöhetek. Közben Robin visszaírt nekem warmshowersen, hogy mehetek hozzájuk 2 éjszakára. Ééééés elhívott engem sziklát mászni is! Wáááoo! Vasárnapra van egy meghívásom sziklát mászni! Eléggé feldobtak a hírek, de sajnos már megerősítettem a vendégházban, hogy maradok még egy éjszakát. Fenébe. Na nem baj, legalább nem kell kapkodni és sötétben bringázni. Nem bánom.
Másnap reggel összepakoltam és átmentem a D-12 városnegyedbe. Egyszer eltévedtem, mert félreinformáltak. A telefonom ugye nem működött, így csak az előre, laptopról memorizált útvonalon mentem. Elég putri helyen mentem keresztül, fekete képű emberek jöttek szembe. Feketék voltak, de nem afrikaiak, hanem helyiek. Végre megérkeztem a D-12-be, ott már jobb volt a helyzet. Khurram és Elham, a perzsa barátnője fogadott engem. Engem elhelyeztek a földszinti lakásba, ők pedig az emeleten tartózkodtak.
Délután beszélgettünk, Elham pedig főzött valami finomat. Khurram az első olyan ember, aki nem boldog és nem büszke az országára. Sokat panaszkodott Pakisztánra, amit még senkitől se hallottam. Mert igen, általában az emberek büszkék Pakisztánra. Khurram bizony állította, hogy ebben az országban igen is van terror. Eddig mindenki stabilan állította, hogy nincs terror. Igen, fel is merült bennem, hogy mégis miért kísérgetnek engem folyamatosan a rendőrök, ha egyszer minden szép és jó és biztonságos. Furcsa, pedig egyetlen egyszer éreztem magam veszélyben, mikor a takony motoros kissrác megkérdezte, hogy miért nem vagyok keresztény. Khurram elmesélt pl. egy olyan sztorit, hogy egy keresztény lányt el akart venni egy muszlim fiú. A lányt megkérte a fiú családja, hogy vegye fel a muszlim vallást, de a lány visszautasította. Erre a lányt megkövezte a fiú családja. Ez tényleg elég para.
Este rendezgettem a fényképeimet és írtam a naplót, összepakoltam a sziklamászásra. Reggel felpattantam a bringámra, és szépen elgurultam Robin házához. Kb. 40 perc volt bringával. Ezúttel befotóztam a google maps útvonaltervet, hogy el ne tévedjek, és magammal vittem a fényképezőmet.
Robinnál leraktam a bringát és bementem a házába. Robin és párja Feliz gyönyörű házban lakik! A ház előtere egy komplett bringagarázs és bringaműhely, mindenféle szerszámmal. Ezt nevezem! A műhelyt követően van egy kicsi előszoba, majd jön a nappali egy hatalmas keményfa szelet asztallal és kandallóval. Ez már lakás! Robin nagyon szimpatikus volt. Felizzel együtt egy nemzetközi iskolában tanítanak. Kaptam tőlük finom reggelit, majd beugrottunk a kocsiba és elindultunk felfele a Magara Hillsre. Robin nyomta nekem a sztorijait a bringatúráiról és a fiatalkoráról. Fenn a parkolóban majmok ugráltak mindenfele a fákon és a földön.
Furcsa látvány volt, hogy így összevissza randalíroznak a kocsik és éttermek között. Leültünk egy teára, vártunk még egy pár mászóra. Nem jött végül senki, úgyhogy elindultunk felfele.
Robin hozta a macsetéjét és vágta a növényzetet, ami mindig benövi az ösvényt. Az ösvényt, ami inkább vaddisznócsapás volt. Felértünk a sziklákhoz. Remek utak voltak felszórva, 5c-től egész 8c-ig. Mikor befejeztük az első utat, elkezdtek szállingózni a többiek is. Nem akartak ösvényt tisztítani, Robin szerint. Valahogy rávettek a srácok, hogy szálljak be egy 6c-be így fél év közel nulla mászás tán. Jó ötlet volt. Nagyon szép trükkös eleje volt az útnak, aztán 6a-s és 6b-s részek váltották egymást. Az út 28 méter hosszú volt, nem mondom, hogy nem durrant szét az alkarom a végére.
Beleülés nélkül kimásztam az utat. Ez már egy eredményes nap volt. Ezután inkább beszélgettem és másztam még egy utat – nem túl nagy sikerrel. De azért pár darabban kiment, és fentről csodálhattam a naplementét Islamabad fölött.
Napnyugtakor lementünk a parkolóba és hárman, Fahad és Robin társaságában elugrottunk Robinékhoz és egy remek vacsorát ettünk, Feliz jóvoltából. Nekem nem kellett ennél több, így volt tökéletes a nap.
A következő napokban sokat dolgoztam a fényképeken és a bringámon. A bringaszerelés nem volt valami egyszerű. Először is találnom kellett egy olyan hátsóváltót, ami legalább Deore szintű. Sok helyen megkérdeztem, rengeteg bringaboltban jártam, de semmi sikerem nem volt. Hát kezdtem besokallni. Olyan nem létezik, hogy nincs ennek az országnak a fővárosában Altusnál jobb hátsó váltó. Mert még egy Aliviot se találtam! Első váltót szerencsére tudtam szerezni, de azt is úgy túrták valahonnan elő. Az egyik délelőtt találkoztam Atiullahval, akit még 2016-ban mentoráltam a BME-n, amíg ő a Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal tanult nálunk. Hassan is hozzánk csapódott, akivel az előző nap találkoztam, és segített bringaboltokat keresni. Együtt reggeliztünk halvapurit és halvát parathával. Ezt követően kerestünk egy műhelyt, ahol elvállalják a vázba tört csavarjaimnak az eltávolítását. A mester jó sokat kínlódott vele. Nem az európában bevált csavareltávolító módszert alkalmazta, hanem apró ömledékeket hegesztett a csavarra, majd ráhegesztett a feltornyosuló ömledékekre egy másik csavart, amin keresztül ki tudta csavarozni a beletört csavart.
Vagy kétszer letörte a felhegesztett csavart, úgyhogy jó sok ideig elbabrált egy csavarral. Mire elkészült eggyel, én már lemondtam arról, hogy a másik kettőt is leszedje. Végül az alsó csavart szedte csak ki. Felül pedig maradt az afgántüzifa-csomagtartórögzítés. Jó lesz az. Vettem még pár túlméretes csőbilincset, hogy ne csak a klipszeken lógjon a tüzifa. A következő projekt: új váltót vásárolni és valahogy megoldani a felfogatást, miután a menet teljesen eltűnt a váltópapucsból. A kézenfekvő megoldás ugye a helicoil lenne, amit fejlett országokban be is lehet szerezni bárhol, de itt még csak nem is hallottak róla. Semmi menetjavító megoldásuk nincsen: „fúrjuk ki oszt tegyünk bele eggyel nagyobb csavart” –hangzott el több segíteni akaró ember szájából. Igen, hátsó váltóba hogy teszek nagyobb csavart? Az nagy általánosságban integrált cucc. El akartam menni egy közeli bringaboltba is. Csakhogy mikor indultam volna, valaki automatizálta magát és elkezdte bontogatni a hátsó váltóm ideiglenes rögzítését. Azt hittem, valami briliáns megoldást fog nekem javasolni – olyan okos képet vágott nekem. Persze, csak a szokásos. Nem tudja, hogy működik a cucc, ezért szétszedi. Aranyos dolog persze, meg jó az ha az ember kíváncsi, de ne kelljen már a másiknak a cuccát szétbarmolni, mikor épp indulna el! Úgyhogy mikor rájött, hogy nem tud nekem segíteni, szépen visszaraktam a drótokat és a kábelkötözőket és elmentem a közeli bringaboltba. Volt váltó. Nem Deore, nem SLX, se nem XT, hanem egy TZ!!! A Shimano ipari hulladéka. És nekem remek megoldás volt, mert nem rögzített csavarja volt. Könnyen ki lehet fúrni és egy kis átmérőjű csavart átvezetni rajta. Prémium, 500 Rupi. Vicc. Még vettem bowdenházat, két darabban, mert nem volt méternél hosszabb egyben. Vicc. Visszamentem a műhelyhez, és megkértem a fazont, hogy fúrja ki a csaart. Neki nem volt fúrója, megkérte a szomszédot. Az nem vállalta el, de volt egy másik, aki elvállalta, hogy egy 5 milis fúrószárral végigfúrja a csavart. Míg fúrták, én elszaladtam 5 milis csavarért, anyáért és alátétért. Csak hamar összeállt a prémium váltófelfogatás. Zseniális. Stabil, mint a Forint! – ahogy Józsibá mondaná. Józsibá, akivel tizenéves koromban a komáromi banda túráin mindig együtt bringáztam. Az ő üzemanyaga a sör és mindenre van szóvicce és hasonlító vicce. Boldogan tekertem haza ezután. Atival sajnos túl sok időt nem tudtam eltölteni, mert 1 óra körül lelépett. De rengeteget segített nekem.
Ezután még 2 napot voltam a fővárosban. Vettem a következőket (Rupi):
| Huawei P10 lite telefon | 16000 |
| 1 literes termosz | 1300 |
| Vango túrabot | 6000 |
| aláöltöző nadrág | 2500 |
| WD 500 GB külső merevlemez | 5500 |
Hát szép kis kiadás, mit mondjak. El akartam adni a Mavic Air távirányítót, amit még Merrick hagyott rám. Adtak volna érte 5 ezret. Akkor inkább hazaviszem! 5 ezer Rupit (10 ezer Ft) egy távirányítóért, ami újonnan 45-60 ezer Forintért megy az ebayen? Természetesen az ebay nem működik Pakisztánban. Se amazon. Se paypal… De ugyan, miért?
Egyszer még összefutottunk a sziklamászó arcokkal: Fahaddal és Robinnal, ettünk egy nagyon finom vacsorát a Karachi Nights étteremben. Közben próbáltam KisGerit szervezni, rengeteg szponzornak írtam ismét. Nagyon késő volt már szponzorozni, de megpróbáltam. Mónival még október végén megbeszéltük, hogy az egyik személyre szabott szponzori ajánlatot átbeszéljük novemberben. Hát nem hogy novemberben, még decemberben se sikerült megbeszélnünk. Én ugye eltűntem 3 hétre, aztán elég gyatra netem volt mindvégig. Mikor jeleztem Móninak, hogy jó lenne, vagy neki nem volt jó, vagy épp elment a netem, mikor kellett volna beszélni. Aztán mikor lett remek netem, Móni eltűnt, vagy 2 hétre. Nem is válaszolt, pedig ígérte, hogy ad választ. Na mondom akkor megszervezem magam ezt a fesztivált. Nem tudunk kommunikálni. Rengeteg szponzorozás és média megkeresés volt terítéken az utolsó napjaimban Islamabadban.
Aztán a bringa is elkészült, az emailek is kimentek, úgyhogy itt volt az ideje, hogy elinduljak a következő állomásomra az Islamabad Farmra.
Támogatnád az expedíciót?
Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!
