Zichó Viktor

27. Ismerkedés Pakisztánnal

Este a városba érkezve megpróbáltam felhívni Zarbahart, de nem válaszolt a whatsappon. Megpróbáltam elérni egy benzinkutas telefonjáról, hagyományos hívással. Arra se válaszolt. Megegyeztünk, hogy ha megérkezek Chitralba, akkor találkozunk, és ő meghív a chitrali házába. Visszahívta a benzinkutas fazont, és elmondta, hogy ő ma lépett le Chitralból. Érthető, péntek van. Hétvégén mit keressen Chitralban ha a családja várja őt Sostban. Zarbahar itt tanul a chitrali egyetemen, politikát hallgat. Hát kellett találnom valami alternatívát. Arra gondoltam, hogy itt az ideje, hogy kipróbáljak egy pakisztáni hotelt. Így is lett: Zarbahar ismét felhívott a benzinkutason keresztül, hogy hamarosan jön értem a testvére, aki hoteltulajdonos. 10 percen belül meg is jelent Altaf és elvezetett engem a Green Asia Hotelhoz. Egy egész takaros kis szobát kaptam fenn az emeleten, volt wifi is. Mentem vacsorázni, kaptam egy tányér finom dált és két csapatit. Elég is volt, mentem vissza a szobámba fotókat szerkeszteni és publikálni. 3 hete tudtam publikálni utoljára. Azért már nagyon itt az ideje, mert jönnek az üzenetek az aggódó követőimtől. Nem is kevesen írtak, hogy ugyan mégis mi történt velem… Már egy jó ideje semmi aktivitást nem produkáltam a közösségi média felületeken. A szombatom és vasárnapom nagyrészt a fotók szerkesztésével telt. Szombaton Altaffal elugrottunk Garamcheshme közelébe, ahol kasmíri markhort figyeltünk meg.

A folyó túlpartján rengeteg volt, én persze csak a 20 milis objektívet hoztam el. Ezúttal nem volt valami jó döntés. A hétvégén minden ebédemet kint ettem a piacon. Ettem csirke kebabot, dált és bárány kebabot is. Mindkét kebab nagyon finom volt. Érdekes, hogy a bárány kebabot nagyon apróra vágják.

Egy nyárson alig van hús. Ötösével rendelik az emberek ezt a fajta kebabot. Én is megettem tíz nyárssal.  Még pénteken megbeszéltük Mónival, hogy hétvégén videochatelünk a fesztiválról. Egész hétvégén vártam a hívását, de egyáltalán nem volt elérhető. Persze hogy pont akkor van viszonylag stabil netem, mikor ő nincs online. Hétfőn délután megérkezett Zarbahar. Ismét nem volt világos, hogy mégis mi lesz a program aznap, de mentem vele. Találkoztam a politikus kollegáival a PTI pártból, meghívtak egy focimeccsre. Az egyik politikus kinevezett engem a meccs díszvendégének, és amint megérkeztünk a pályára, a nyakamba aggattak egy esküvői dísznyakláncot.

Az összes focistával kezet fogtam és a mérkőzés előtt nyomtunk egy fotót, amin az összes sportoló, az egyik politikus és jómagam szerepelünk. Ezt követően elindult a meccs, és megkértek engem, hogy mondjak beszédet a hangosbemondón keresztül. Így is tettem. Szóltam egy pár jó szót Pakisztánról és köszönetet nyilvánítottam a meghívásért. Aztán egy helyi TV nyomott velem egy interjút is. Úgy látszik, Pakisztánban is sztár leszek. A meccs közepén leléptünk, én összepakoltam a cuccaimat a hotelban és bepakoltam Zarbahar kocsijába. Mónival végre tudtam szót váltani, megbeszéltük, hogy este videóchetelünk, mivel Zarbahar mondta, hogy neki van mobilnete és használhatom is. Elindultunk kifele a városból, de közben vásároltunk pár dolgot. Jött velünk Zarbahar egyik barátja is, aki nem igazán tudott angolul. Nagyon keskeny utcákon haladtunk fölfele a külvárosban, és folyamatosan azt vártam, mikor zúzza le Zarbahar a Hilux oldalát valamelyik kanyarban. Azért ő nem egy rossz sofőr, meg kell hagyni!

Megérkeztünk, leparkoltunk. Gondoltam, hogy Zarbahar háza előtt parkoltunk le, de nem. A házához kb. 5 percet kellett sétálni fölfele. Emlékezetes 5 perc volt! Mintha egy ötezres hegyen túráztam volna. Nevetségesen gyenge volt a szervezetem, kapkodtam a levegőt. Valami komoly gond volt. Felértünk a házhoz, Zarbahar nyitotta a kaput. Amint felértünk, én leültem, pihentem. Ketten elkezdték főzni a vacsorát. Nem sokat ettem a vacsorából, étvágyam se volt igazán. Kaja után megkértem Zarbahart, hogy ossza meg velem a netet.

  • Kedvesem, itt nincs internet.
  • Nem azt mondtad, hogy van neted?
  • De azt mondtam, viszont itt a külvárosban nincs mobilnet, csak hívásra jó a hálózat.
  • Ahha.

Akkor a hétfői videochat is törölve. Móni várja a hívásomat. Remek… Ja igen, Zarbahar imádja a „my dear” vagyis „kedvesem” kifejezést. És sokszor elmondja, hogy én vagyok a legjobb barátja. Érdekes, délután a piacon a szembe jövő random srácra is azt mondta, hogy ő a legjobb barátja.

Reggel beszaladtunk a városba, Zarbahar ledobott engem a hotelban, hogy dolgozhassak a számítógépemen. Neki dolga volt. Délben ettem egy adag bárány kebabot, aztán folytattam a munkámat a hotelban egész este 6-ig. Intéztem magamnak egy Western union utalást is, mivel a városban az összes ATM visszautasította a kártyáimat. Sim kártyát nem vettem, mert tudtam, hogy ahhoz alaposan át fogják nézni az útlevelemet és lehet, hogy hiányolni fogják a belépő pecsétet. Amúgy se lett volna értelme simet venni, mivel fenn Zarbaharnál semmi mobilnet nincsen. Ezzel a belépő pecséttel továbbra is úgy álltam, hogy azért kéne-kéne de nem is olyan nagy probléma az, hogy nincsen. A rendőrségnek semmi baja nincsen az útlevelemet lapozgatva. Ezt extrapolálva valószínűleg később se lesz bajom ebből. Azért felmerült bennem a gondolat, hogy elugrok a chitrali repülőtérre és kérek egy belépő pecsétet. De rögtön gondoltam azt is, hogy mi van, ha ott azon nyomban deportálnak? Nem akarok röpködni oda-vissza. Mi van, ha vissza se engednek? Az az expedíció végét jelenti. Inkább gurulok tovább így, pecsét nélkül. Úgyse lesz baj. Még a keresztapám is azt mondta, hogy ebből nem lesz gond, maximum egy kis ejnye-bejnye a kilépésnél plusz valemennyi kenőpénz. Ő, aki 50+ országban járt már, 4 kontinensen. Van érvényes vízumom! Fizettem érte. Nem lehet baj, logikus.

Este Zarbahar felcsípett a hotelból és ismét döngettünk fölfele a kis városszéli házikóhoz. Én továbbra se éreztem magamat valami erősnek. Megint alig ettem a vacsorából. Zarbaharnak nem tetszett a dolog, csak miattam vett csirkehúst a piacon. Elég fűszeresre sikerült a vacsora és a gyomrom irgalmatlanul fel volt puffadva. Konkrétan azt éreztem, hogy egy nagy lufi van a gyomrom helyén.

Zarbahar hivatalos volt másnap egy PTI megbeszélésre Iszlamabadba. Ahhoz, hogy odaérjen, éjfél körül el kell indulnia Chitralból. Míg főzte a vacsorát, folyamatosan a telefonon lógott, mert nem volt még biztos abban, hogy megy-e Iszlamabadba. Nem értettem, hogy mitől függ. Vacsora közben kifejtette, hogy ez attól függ, hogy talál-e utast maga mellé legalább félútra. A párt nem fedezi az utazásának a költségeit, a teljes költséget önmaga állja, ezért próbál telekocsizni. Kicsit felháborodtam. Miféle párt az, ahol egy politikus részvétele elvárt egy gyűlésen, de nem fizetik az üzemanyag-költségét? Nem mellesleg ha jól értettem Zarbahar szavait, nem is kap fizetést a munkájáért. Lehet, hogy gyakornok, mert még egyetemista – gondoltam. Mindenesetre megérdemelne legalább egy gyakornoki fizut.

Reggel ugyanazt a kaját ettük. Én még kevesebbet tudtam enni, igazából csak a szemem kívánta. Együtt mentünk le a hotelhoz, felcsíptem a bringát, felmálháztam és elbúcsúztam Zarbahartól és Altaftól. Irány a bank! Az első WU feliratos banknál megálltam, hogy felszedjem a készpénzemet. Kb. 20 percet molyoltak a kollegák, de végül tájékoztattak, hogy belépő pecsét nélkül nem fog menni a Western union. Persze megkérdezték, hogy miért nincs belépő pecsétem. Nyilván azt válaszoltam, hogy nem tudom. Mindegy, ők nem nagyon foglalkoztak a dologgal, átirányítottak egy másik bankhoz, ahol más a papírozás a WU-hoz és nem kell a belépő pecsét. Irány a JS Bank. Egyáltalán nem foglalkoztak a pecsétemmel és a vízumommal. Egyetlen útlevél fénymásolat kellett nekik. A fiatal kollegina sikeresen lefénymásolta az indiai vízumomat, mint útlevél fénymásolat. Az igen! Azt hitte, az a főlap! Jó, én nem szóltam egy szót se. Szépen elszürcsölgettem a teámat és lassan kinyílt a kassza, virították a 25 ezer rupimat. Vicces ez az ország is.

Gurultam kifele Chitralból. Még ki sem értem a városból, hatalmasat robbant a hátsó gumim. Én már nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan napom, amikor nem volt műszaki probléma a bringámmal. Épp egy kerékpárbolt előtt rohadtam le, nagy szerencsém volt. Gyorsan szétszedtem a bringát. Ilyenkor nagyon határozottan és mogorván kell intézkedni, nehogy bárki is nekiálljon kérdés nélkül segíteni. Már párszor volt olyan eset, hogy csak valami apróságot babráltam a bringán, erre a körém özönlő embertömegből 1-2 ember kérdés nélkül elkezdett nyúlkálni a bringámhoz. Nagyon kedvesek, mert segíteni akarnak, csak ugye a szakértelem hiányában inkább csak útban vannak, mint segítenek. Sikeresen kikaptam a hátsó kereket és ellenőriztem, mi lehet a baj. Nos ugyanaz megtörtént ezzel a Racing Ralphhal is: felhasadt az oldalfala, kikandikált a belső. Úgyhogy kukáztam a külsőt, vettem két új belsőt a bringaboltban és szépen visszatettem a kereket egy új belsővel. Természetesen megint elkezdtek segíteni az emberek, de megkértem, hogy NE segítsenek. Mentem tovább. Egész sokat kellett fölfele menni és én elég gyengének éreztem magam. Volt egy fájdalmas hasmenésem is dél körül. Délután megálltam egy kisbolt előtt, kikértem egy coca colát. Nem kellett nekem semmi más. Erre jött a tulaj, hozott nekem egy sajtos chipset.

  • Ez nagyon jó a hasmenés ellen!
  • Köszönöm, de ezt most nem tudom megenni.
  • De edd meg mindenképp, jót tesz.

Nem értettem, hogy a fűszeres-olajos valami miért jó nekem… Nem ettem belőle egy szemet sem. Erre jött úrjra az arc egy gránátalmával. Elkezdte nekem fejteni a koszos kezével. Hát én már nem értettem a dolgot. Fejtegeti a szemeket és gyűjti a jobb markába. Nemáár, ezt most nem akarom elfogadni!!! De az arc nagyon erősködik, úgyhogy végül elfogadom a gránátalma szemeket, felét megeszem. Aztán gyorsan lelépek. Nem igaz! Miért kell ezt csinálni??? Higiéniáról ki hallott?

Gurultam tovább, nem ettem semmit. Volt egy elágazás, a Kalash völgyek felé lehetett letérni jobbra. Hát nem voltam túl jól, de gondoltam, ha már itt vagyok, nem lehet kihagyni a Kalash kultúra megismerését. Eljutottam Ayun széléig, majd stoppoltam egy kisteherautót. Ezek a falvak zsákfalvak, ide Ayunba úgyis vissza fogok jönni. Ayuntól fölfele pedig nem az expedíció része az utazás. Ez inkább csak ilyen turistáskodás, tehát itt nem muszáj bringáznom/gyalogolnom.

Mindenki mondta, hogy nézzem meg a Kalash völgyeket, mert teljesen más a kultúra. A kisteherautóval nem sokat haladtunk, igazából csak bevittek Ayun központjába. Amint lepakoltunk a teherautóról, én szörnyen rosszul lettem. Csak megálltam egy helyben, a térdemre támaszkodtam, és sűrűn lélegeztem. Semmi másra nem voltam képes. Aztán jött a sofőr és megkérdezte, hogy mi van. Mondtam neki, hogy hotel. Most. Nagyon közel volt egy hotel, odavezetett. Gyorsan kaptam is egy szobát. Azonnal el is foglaltam a wc-t, és ki se jöttem egy órán belül. Mondtam a személyzetnek, hogy igen pocsékul van a gyomrom, erre ők hoztak valami olajos császármorzsa-szerű kaját különböző diófélékkel. Én nem értettem a helyzetet, mert épp most mondtam nekik, hogy rosszul van az emésztésem. Egy szemet se ettem a kajából csak elraktam az egyik műanyag dobozomba. Aztán valahogy lepihentem, egész este csak döglöttem. Persze az internet ócska volt, holott rengeteget fizettem a hotelért: 2000 Rupi volt egy éjszaka. Melegvíz meg miért is lett volna, az még a nagyvárosban, Chitralban se volt.

Reggel se voltam sokkal jobban. Még vártam, hogy jobban legyek, és csak dolgozgattam a fotókon. Aztán valahogy délben jobban éreztem magamat, úgyhogy összecuccoltam egy hátizsákba és elindultam a Kalash völgyek fele. A bringát és a maradék cuccomat otthagytam a recepción. Jó lesz az ott. Elindultam, gondoltam fölgyalogolok. 15 km-re van Bumburait, nem téma. Aztán találkoztam a szálloda tulajával, akiről kiderült, hogy túrázó. Nagyon jó, volt közös témánk, elkísért engem egy jó szakaszon. Javasolta azt is, hogy menjek kocsival Bumburaitbe, mert nagyon olcsó. Ha jól emlékszem, 150 volt a fuvar. Nem egy nagy pénz, 300 Ft. Egy 93-mas Corolla DX-el nyomultunk, az öreg nagyon gyepálta fölfele. Felfigyeltem a tizedik szembejövő autó után, hogy eddig mind Corolla DX volt. Ez itt valami uniform?

Felértünk egy hídhoz, megálltunk egy rendőrségi ellenőrzőpontnál. Ezúttal nem csak útlevélellenőrzés volt, hanem egy kis pénzt is lenyúltak: 600 Rupi befizetése kötelező az összes turistának, a Kalash völgyek fejlesztése érdekében. Nem semmi, jó üzlet. Felértünk Bumburaitbe napnyugta előtt valamivel, el is indultam körbenézni.

Támogatnád az expedíciót?




Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!