15. Ha már nincs otthonról társaság, van a Föld minden pontjáról

Posted on Posted in Fotózás

Dushanbebe érkezve az első köröm a bankokhoz vitt, itt tudtam ugyanis pénzt váltani. Jó árakat kaptam az üzbég Sum átváltására. Vettem hát Somonit, ami a helyi pénz, és Dollárt. Egyszerű a váltás: Egy Somoni kb. 30 Ft, a Dollár tizede, a Sum ezerszerese. Így aztán volt pénzem, mehettem a szállásra. Odajutni nem volt egyszerű, miután szét van bombázva a főút. Nem értem, milyen építkezés folyik, de hihetetlen bután van feltúrva a város közepe, mindenféle elterelő út nélkül. Találd ki, hogy kell átjutni az építkezés túloldalára. A szállásom a Doshan Hostels, aranyos kis hely nagy kerttel. A bringámat szépen le is tudtam parkolni ide.

Kitettem Vándorboy útitárs keresőre a kérdést, hogy jön-e valaki Tádzsikisztánba a következő 1-2 hétben. Mivel nem használtam hessteget, visszautasították a postot. Még egyszer kiírtam, immáron hesstegekkel. Vártam a válaszokat napokig, de senki. Elkezdtem utána olvasni, mi lehet a megoldás a postázásra. Volt egy sztori, hogy egy bringaalkatrészt hoztak be Moszkvából a Green House Hostel bringaszerelőjén keresztül. El is látogattam oda, megkeresni a szerelőt. Mikor beléptem a hosztel kertjébe, kész bringagettót láttam. Rengeteg bringa állt benn! Beszélgettem a bringásokkal, akik épp szerelék a drótszamarakat. Érdekes volt újra európai emberekkel beszélgetni. Beszéltem egy új-zélandi motorossal is. Minden második szavát értettem csak, olyan akcentussal beszélt. Ő is valami csomagot várt otthonról, de időközben a posta elkeverte és valahol elveszett Tádzsikisztánban. Közben megtaláltam a szerelő telefonszámát, beszéltem vele. Jön 2 óra múlva a hosztelbe, akkor találkozunk. Elmentem addig ebédelni. Egy étteremnél lyukadtam ki, ahol beszéltek angolul a pincérek. Gyanús volt ez nekem. Angolul tudó pincéreket alkalmazni nem lehet olcsó dolog, valószínűleg az étterem se olcsó. Kérdeztem is, hogy mennyi a kebab. 50 Somoni. Hogy 5 és 0? Igen. Eltoltam a biciklit. A túloldalt valami kifőzdét véltem látni. Csak cseburek volt náluk, de 5 Somoniból jóllaktam vele. Tizedannyiért ebédeltem, mint a túloldalt tudtam volna.

A hosztelhez visszatérve ott találtam Dilshodot, a szerelőt. Nagyon jó arc! Segít Moszkvától egész Khorogig elhozatni a cuccomat, a postától teljesen függetlenül. Nagyon jó, talán az én csomagom nem fog elveszni az éterben. Még az árat nem tudta megmondani, annak utána kellett kérdeznie. Csak az árajánlatra kellett várnom, amúgy már nagyon akartam szabadulni ebből a városból. Túl sok a szúnyog! Benn a szobában is. Nem bírom én ezt elviselni. Azon kívül itt vannak karnyújtásnyira a hegyek. Muszáj mennem. Egy borzalmas éjszakát még eltöltöttem a hosztelben. Kinn a verandán kezdtem próbálkozni az alvással, bivakolva. Túl sok volt a szúnyog, felbosszantottam magam, felállítottam a sátram szúnyoghálós részét és letettem a kertbe. Közben éjfél körül megjött a tádzsik nemzeti köpőválogatott. Vagy 15 férfi tört be a hosztelbe, last minute szállást keresve. Míg a néni ágyat kerített mindenkinek, eltelt vagy egy óra, én meg kb. ezer köpést regisztráltam ez idő alatt. Hihetetlen, hogy ezeknek muszáj álandóan köpniük. De úgy általában a tádzsikok és az üzbégek rengeteget köpnek. Sokat nem aludtam, mert valaki mindig mászkált és köpött az udvarban, a köpőválogatott meg hajnali 6 körül lelépett. Könyörgöm, arra a 4-5 óra alvásra minek kellett ide jönni?

Reggel megjött az árajánlat: Moszkvától Khorogig 1100 Somoni. Jól van, menjen. Közben Ákos már adta volna fel a csomagot a DHL-nek, mikor kiderült, hogy csak cég és cég között lehet csomagot szállítani. És ez igaz mind a UPS-re és a TNT-re is. Na ezen a ponton lett nagyon elegem ebből az egész hülyeségből. Hogy ennyit kell tökölni ezzel a csomagszállítással, mert Ákos csak úgy visszamondta a bulit. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha kirepül és bringázunk meg mászunk egyet. Tiszta ideg voltam már ettől a gondolattól. Ákos bement a postára. Elviszik magánszemélynek is – jött a válasz. 21 ezer jó magyar Forint. Menjen, nem érdekel. Elegem volt. Összepakoltam, aztán elindultam.

Felkerestem a Kazkommertsbank ATM-jét, ami egy hotelben volt. Felvettem szépen a pénzt, hogy kifizessem Dilshodot. Hihetetlen, de ez volt az első ATM a városban, amit felkerestem, és működött. Jó, utánaolvastam caravanistanon. Elmentem Dilshodhoz, kikerültem még egyszer ezt a mesés építkezést, kifizettem a postázást előre. Nagyon megbízhatónak tűnt és hát ott volt az interneten a referenciája. Mondta, hogy ez lesz így a legjobb, miután így nem nagyon tud elveszni a csomag. A rokonai felrakják a repülőre, ő meg majd felrakja egy terepjáróra ami Khorogig megy.

Napnyugta után el is indultam, még egy kis pénzt fölvettem egy másik Kazkommertsbank automatából, aztán kitekertem a városból. Szép kis mezőn aludtam. Reggel arra lettem figyelmes, hogy a drónom teteje benyomódik. Neeee otthagytam töltőn a drónakksit a hosztelben! Mehettem vissza érte. Plusz 40 km oda-vissza. Indultam hát vissza a fővárosba.

Kielőzött egy fazon egy sima városi bringával. Gondoltam, begumizok mögé. De a csávó percenként köpködött jobbra-balra. Nem hiszem el, ezeknek valami ösztönük a köpködés? Inkább tartottam a távolságot tőle. Visszamentem a szállásra, hogy felcsípjem a töltőt és az akksit. Majd még egy kört mentem az ATM-hez. Ki tudja, lehet, hogy Islamabadban fogok tudni fölvenni legközelebb. Vagy még ott se. Az afgán vízum és a Wakhan engedély ára meg mindig változik. Az csak pofára megy.

Mentem kifele a városból, egyszer csak megláttam három bringatúrázót. Lelassítottam, de nagyon nem volt kedvem megállni. Meg se álltam, pedig nagyon ritkán látok ilyet. Aztán ott állt a negyedik is az úton. Na az már elég volt, hogy megálljak. Főleg, hogy egy lány volt, korombeli. Ilyet meg még soha nem láttam. Na jó, egyszer életemben. Heidi Kichhoff volt az egyetlen, akivel még az Alpokálkelésen találkoztam, a Garda tó partján. De tényleg, ez miért olyan ritka dolog? Egyáltalán az, hogy valaki bringatúrázik 30 alatt, nemtől függetlenül, miért olyan ritka? Ez ilyen tré dolog? Kiment a divatból? Sose volt divatos? Nem értem, pedig az egyik legkirályabb utazási forma. Na nem baj, ők itt vannak.

Katej 25 éves, Franciaország Bretagne részéről származik és párjával, Andréssel (31) utazza körbe a Földet, egész Urugayig, mivel Andrés onnan származik. Hozzájuk csapódott Fabien és Favio, akik szintén csak úgy az úton találkoztak. Fabien Svájcból származik és 29 éves. Dolgozott vagy 8 évet, aztán megunta és kilépett. Szintén földkerülésen vesz részt, kb. 3 évig fog tartani a kalandja. Kerül mindenféle motorizált járművet, ha csak van lehetősége, hozzám hasonlóan. Favio pedig Argentinából származik és 53 éves. Ezt nem akartam elhinni neki, úgy viselkedik, mint egy harmincas. Szintén földkerülésen vesz részt. Ő már végignyomta Dél- és Középamerikát, Afrika keleti és nyugati partját teljes hosszában, majd Portugáliától idáig. Úgyhogy szép kis nemzetközi csapat állt most össze, bővült ugyanis egy magyarral. Mikor megkérdezte valaki, hogy „Ad kuda?”, akkor csak random bemondtunk egy országot, nem soroltuk fel általában mind az 5 országot. Innentől kezdve együtt mozogtunk, ami nekem nagyon szokatlan volt. Tudtam nagyon jól, hogy kell csapatban mozogni, csak a váltás volt nagyon megterhelő. 3 hónap egyedül bringázás után ez azt hiszem, természetesnek mondható.

Első este nagyon szép folyóvölgyben sátraztunk. Ott voltunk 4 sátorral, középen egy hatalmas ponyva le volt terítve közösségi térnek. Este itt nyújtottunk, főztünk. Közösben nyomtuk a főzőcskét. Volt rizs, lencse és paradicsomos tonhal. Jó nagy adagot készítettünk, aztán szétdobtuk 5 felé. Nekem eddig mindig a 7-8 órás kelés és a dél körüli szieszta volt betervezve. Na ők minden nap napkelte előtt kelnek és napkeltekor indulnak. Délben pedig nincs főzőcske és szieszta, csak egy kis kaja.

Úgymond én voltam a csapat szerelője, miután Katejnek rögtön az első nap szétment az első agya. Nem súlyos, csak a kónusz kontraanyája lazult le az egyik oldalon. A srácok úgy gondolták, hogy a két kontraanyát csak egymással szemben össze kell húzni és úgy jó lesz. Hát ez azért ennyire nem egyszerű. Főleg, ha az ember 1500 kilométert tervez menni murvás-köves hegyi utakon. Kónuszkulcsa senkinek nem volt, de volt a párnál egy 13-mas villás. Mondtam, hogy le kéne köszörülni mindkét oldalt, hogy nyerjünk egy lemezkulcsot belőle. Pont szemben volt egy autószerviz, ahol le is köszörültük. Meg tudtam kontrázni mindkét oldalt, jól sikerült a beállítás. Második nap Favionak a váltókarja ment szét, meg az én Racing Ralphom. Ja igen, első este cseréltem is a gumikat. Innen már jöttek a rosszabbnál rosszabb utak, elkellett a terepgumi. Leszedtem hát a Marathonokat és felkerült a jó kövér 2,25-ös Racing Ralph előre-hátulra. Mentem 5 km-t és meg is volt az első felütéses defektem. Mikor betettem a zsír új belsőt, kiderült, hogy nem is felütéses defekt volt: kikandikált a belső a külső oldalfalán, még jó, hogy észrevettem. Jött a sufnituning. A külső oldalfalát elláttam egy-egy defektjavító folttal kívül-belül. Úgy nézett ki, hogy működni fog a dolog. Mentünk is tovább vagy 2 óra bringaszerelés után. Estefele egy belga túrabringással találkoztunk, aki nagyon panaszkodott az útra. Merthogy folyton föl-le visz az út, nincs egy centiméter vízszint se. Nem messze a találkozóponttól egy válaszúthoz érkeztünk: a frissen épült duzzasztómű miatt a régi út egy kicsit víz alá került, az új út pedig +500 méter szintet jelentett. Na mi legyen? Minden helyit megkérdeztünk, mindenki mondta, hogy a régi úton nem tudunk végigmenni. Naná, hogy a régi utat választottuk. Mi azért vagyunk itt, hogy keressük a kalandot. Mielőtt elértük volna az úttorlaszt, aludtunk egyet egy nagyon szép legelőn.