Utunk 11. napjának reggelén átéltük a Török Köztársaságba belépés pezsdítő élményét. A kígyózó autósorok közt percek alatt átszambáztunk, és már pecsételtek is az útlevelünk ropogós lapjaira. Az első dolgunk a török konyha kipróbálása volt, ami jó benyomást keltett bennünk ízre – mennyiségre kevésbé. Rengeteg couchrequest közül egy se jött be, de ekkor jutott eszembe,
A bolgár vendégszeretet ismét ránk mosolygott mikor Panagyurishte városában egy puccos vendéglőben ebédeltünk a délelőtti kiadós hágómászás után. Az aznapi menünk egy Kebab volt salátával, amivel nagyon jól laktunk. Ugyanis a 3 kebab helyett 4-et kaptunk, a saláta pedig kettőnknek is sok volt. Utána megkérdezték, szeretnénk-e dinnyét. Nem kértünk, kevés esélyt láttunk arra, hogy még az is
A főváros után belekóstoltunk a dombokba, majd megérkeztünk a hegyek közé. Egy termálforrásban sikerült másodjára megfürödnünk (érdemes számolni, ugyanis ez nem mindennapi alkalom egy expedíció során), majd nyakunkba vettük az emelkedőket. Egy délutánt és egy egész napot töltöttünk a Homoljske Planina hegységben, ahol kellőképp megedződtünk a későbbi hegyi szakaszokra. A hegyi utak nem a minőségükről voltak híresek,
A határ előtt Baján próbálkoztunk a pénzváltással. A bankok egy árva dínárt se tartottak, így kikötöttünk egy sorsjegyesnél. Misi váltott pénzt, figyelmeztettem az ügyes kezekre, ami ilyen kis utcai bűvészeknél előfordul. Végül kiderült, hogy jobban váltott, mint a hivatalos pénzváltó Komáromban. Amíg Baján ügyködtünk – egy napelemet is beszereztünk – leszakadt az ég, hatalmas zivatart
Kicsit visszamegyek a múltba, mivel csak most tudtam magamat rábeszélni a blog írásra a sok unszolás után, holott már sokkal korábban érdemes lett volna belevágni. Sebaj! A naplók megvannak a fontosabb kirándulásokról. Sokat gondolkoztam, hogy hol is kezdjem a blog írását, de végül úgy döntöttem, hogy az Ararát expedíció lesz az, ahonnan elkezdem és építem