Mikor megérkeztem a vendégházba, rögtön megláttam Faviot és Andrést. Úgy néztek rám, mint aki a koporsóból kelt föl. Nem értették, hogy mi lett velem. Hát igen, nagyon megkaptam a feketelevest, azért azt meg kell hagyni! Bemutattam nekik a kis kalandomat, aztán szépen rendbeszedtem magam és leültünk vacsorázni. Alig bírták elhinni a srácok, hogy 4 defektem

Reggel legurultunk az elárasztott részig, aztán felmértük a terepet. Nem volt valami mesés az átkelés. Kb. 50 m enyhe lejtésű partfal, majd letörés, utána folyón átkelés és végül kb. 20 m nagyon meredek partfal, majd 20 m enyhe lejtésű partfal volt a menü aznapra. A meredek partfalon elkezdtem lépéseket kialakítani a jégcsákányommal. Jó mély lépések

Dushanbebe érkezve az első köröm a bankokhoz vitt, itt tudtam ugyanis pénzt váltani. Jó árakat kaptam az üzbég Sum átváltására. Vettem hát Somonit, ami a helyi pénz, és Dollárt. Egyszerű a váltás: Egy Somoni kb. 30 Ft, a Dollár tizede, a Sum ezerszerese. Így aztán volt pénzem, mehettem a szállásra. Odajutni nem volt egyszerű, miután

Útra keltem hát Buharából, ezúttal délkelet fele haladtam. Mentem vagy 500 métert, elkezdett feszülni a bal quadricepsem. Már megint. Előző nap ugyanez történt, meg kellett innom fél liter folyadékot, majd sokkal jobb lett. Ismét így tettem, plusz elkezdtem nyújtani az óváros kellős közepén, a helyiek nagy csodálatára. Nagy meglepetésemre az egyik felismerte, hogy jógázok. Lenyújtottam

Sikerült. Nem jött velem senki. Főleg hogy mondtam, ez lehet, hogy 1-2 napig is eltart, míg eladom. Azért nem voltak teljesen buták a határőrök. A legtöbb kollegának leadták a drótot. Visszabringáztam az első bódéhoz, csak leültem egy nyugis helyre, ahol a kamionosok is vártak. Jött is egy őr, kérdezte, hogy miért vagyok én itt. Elmondtam,

Jó reggelt! Nagyon jó alvás uttán kipihentem gurultam oda az első útlevélellenőrző pontra. Ember, személyzet sehol, pedig elvileg 20 perc múlva kapunyitás. Kb. 7-kor jön egy arc, tájékoztat, hogy 8-kor van a kapunyitás. Aaaaa remek! Még jó, hogy a kollégáid 7 órát mondtak. Ok, akkor addig is hasznosan töltöm az időt: naplót írok. Mindenféle sorban

A Golestan Nemzeti Park sok érdekességet már nem tartogatott: félsivatagos tájon haladtam folyamatosan kelet felé, többnyire szembeszélben. Sok volt a szint is, két hágón át kellett jutnom amíg Mashhadbe értem. Meg kellett lennie a minimum napi 100 km-nek, mert tudtam, hogy Ákossal 2 hét múlva már találkozok! Ott lebegett előttem a gondolat, hogy már 3

Irány a Chalous Road! Léptem ki Reza kapuján, majd kis teheráni drónozás után újra az úton voltam. Pont a rossz irányba, nyugat fele. Nem szeretek visszafele menni, na de hát ha azt mondják, a Chalous Road az ország legszebb útvonala, muszáj most arra mennem. Míg kiértem a városból, begyűjtöttem 2 adag Muharam kaját és 2

Reza nagyon lazán nyomja. A szülei elköltöztek egy újabb házba, így a régi házukban lakik. Hivatalosan nem dolgozik, csak apartmanokat bérel és magasabb áron kiadja őket, leginkább air BnB-n. Jó kis bulinak hangzik. Általában otthon van és a haverjaival vagy valamelyik barátnőjével lóg. Adott nekem egy külön kis szobát, ahol alhatok és szétszórhatom a cuccaimat.