52. Ahol Csoma Sándort letartóztatták

Posted on Posted in Fotózás

Alig akartam elmenni a mennyei kempinghelyemről, ennek megfelelően lassan ment az összepakolás. Innen jó hosszú fölfele következett, 900-ról fel 1600-ra! Micsoda mászás lesz ez! Nem esett különösebben nehezemre fölfele menni, mert jól lenyújtottam, a combjaim egészen helyrejöttek. Vagy másfél órát mentem fölfele a tökéletes (5-7 %-os meredekségű) emelkedőn, aztán megettem a reggelimet. Vajas keksz teával! A jól bevált kombináció most is tökéletes volt, egy pár banánnal körítve. Bomba! Mentem is tovább, szépen lassan felértem 1600-ra, ott pedig elég jól szintben tartott az út. Bementem egy telefonüzletbe, kérdeztem hogy tud-e feltölteni, vagy új sim kártyát, adni, de továbbküldött engem a következő faluba. Kérdeztem a helyieket, hogy van-e errefelé Airtel üzlet, ahol tudok feltölteni a sim kártyámra, mondták, hogy hamarosan lesz jobb kéz felől. Nem volt semmi, mentem csak tovább. Hamarosan eleredt az eső, úgyhogy behúzódtam egy szimpatikus útmenti étterembe és kikértem a kajámat. Töltöttem is a cuccaimat, jó ideig ott voltam még ebéd után. Egy kedves bácsi is beszélgetett velem egy kicsit, amolyan mesebeli arc volt ő, akiről nem tudtam, hogy ki lehet, de tudtam, hogy nagyon jó szíve van. Végül kiderült, hogy ő az étterem tulaja. Először pedig azt hittem, hogy hajléktalan, és koldulni akar tőlem valamit. Még az a jó, hogy én nem szoktam lekezelően bánni senkivel, csak ha mondjuk nagyon kiérdemli az illető. Az ár valami elképesztő kedvező volt, kifizettem, és már mentem is tovább. Csak úgy siklottam lefele a tökéletes aszfalton.

A forgalom se volt valami erős, úgyhogy azért lehetett ereszteni a bringát. Közben párszor eleredt az eső, de nem volt olyan szörnyen erős egyszer sem. Egész leereszkedtem 900-ra, sok-sok közbeiktatott emelkedő leküzdése után, sajnos az utolsó 300 méter ereszkedés igen pocsék úton volt, elszoktam én az ilyen förtelmes utaktól. Lenn a völgyben kapott el a sötétedés, és már igen éhes voltam. Bementem egy nagyon kicsi büfébe, ahol csak rántottát tudtak adni nekem. De olyan undorító volt maga a büfé, hogy a rendelés után már meg is bántam, hogy bejöttem ide. Nem baj, a rántottával nem lehet baj, azt mindig alaposan átsütik, szóval minden kórokozó megdöglik. De aztán a tányérral volt bajom, hogy az se valami nagyon tiszta. Áh, gyorsan megettem, aztán mentem is tovább. Megint fölfele kell menni, nem igaz! Már elég volt mára! Hát kegyetlen az élet: fel kell mennem 1300-ra, Subathuba. De ez az utolsó emelkedő, több már nem lesz – biztattam magam. Sokat kellett már tolnom, mert lement a vércukrom és elég meredekre váltott az út. Igen, azért kaja után elindulni nem a legelőnyösebb, főleg egy ilyen hosszú nap után. Végül megérkeztem egy településre, ahol találtam egy éttermet. Nekem teára volt szükségem, egy minimális koffein kell a szervezetemnek, hogy még ezt a maradék emelkedőt leküzdjem. Ittam két teát, közben töltöttem a telefonomat. Megjelent két fiatal, akik nagyon érdeklődtek irántam, hogy honnan jöttem, hova megyek. Pedig nem is látták a bringámat, csak látták rajtam, hogy külföldi vagyok. Végre, nem a szokásos szelfi vadászok! Míg jóízűen beszélgettem velük, perifériából láttam, hogy egy csóri épp rá akar ülni a bringámra.

  • NEM!!! Nem ülsz rá!!!!!!!!!

Nem igaz, hogy már megint engedély nélkül ráül a majom a bringámra! Elegem van ebből! És nem is hallgatott rám,, csak azt mondogatta, hogy

  • szelfi szelfi!
  • Akkor szelfizz te szerencsétlen!

Már késő volt. De szerencsére nem dőlt el vele, nem lett baja a bringámnak. Igaz, ilyenkor mindig elállítódik a hátsó váltó, mert ugye összevissza fogdossa a kormányt és nem tudja, mi az a kar a kormány végén. Szerencsére ott volt a fiatal srác tolmácsolásnak. Kértem őt, hogy fordítsa le neki:

  • Legközelebb kérdezd meg!

És nem értette a csávó!!! Besírok, hogy nem érti, hogy nekem kellemetlenséget okozott! Úgy kellett elmagyaráznia a fiúnak, hogy miért! Hihetetlen. De most úgy őszintén megnézném, mit reagálna egy indiai motoros, akinek van egy drága mocija és ez a maugli ráül csak úgy a motorjára. Az eszem megáll, ez azért itt sem lehet normális, akármekkora is a kulturális differencia.

Na jól van, lenyugodtam, aztán mentem a dolgomra. Már csak egy százas volt szintben Subathu, csak megcsinálom. Nos nem kellett odáig elmenni. Konkrétan az étteremtől 50 méterre megláttam egy szép mandirt, amit meg is látogattam, hátha tudok ott aludni. Volt egy ház rögtön a mandir mellett, ahova be is kopogtam. Kijött egy férfi, aki tudott angolul.

  • Elnézést, hogy zavarok ilyen későn. Aludhatok a mandir mellett a sátramban?
  • Megkérlek, ha nem bánod, keress egy hotelt, itt van a közelben Subathu.
  • Jó, de én nem alszom hotelban, én sátorban alszok. Itt a mandir mellett lehetne?
  • Ja, sátorban? Jó, nem probléma.

Megnézte a helyet, hova terveztem besátrazni.

  • Jó, semmi gond. De várj egy kicsit.
  • Jó.

Sunil, a mandir fenntartója fogta magát, hozott egy kulcsot, egy szőnyeget és egy plédet és kinyitotta a mandir rácsát.

  • Itt jó lesz?
  • Hát, nekem aztán tökéletes.
  • Jó, hozok még plédet.
  • Nem szükséges, van hálózsákom és matracom.
  • Jó, de azért hozok.

Hát de rendes! És még egy esti, nagyon gyenge tejes kávéra is meghívott. Igazi tündér ez a Sunil! Jól elhelyezkedtem a templomban, behoztam az értékes cuccaimat, és lefeküdtem. Abban a percben, hogy behoztam minden cuccomat, megérkezett a vihar elkezdett villámlani, és egyre erősebben esett az eső. Úgy szakadt, hogy erősen bevert hozzám az eső. Na sebaj, beteszem akkor a polifoamomat védőfalnak, az megvéd. És tökéletesen működött, nem jött be így az eső. Már aludtam is, nem kellett engem altatni.

Reggel vicces volt, hogy én ott fekszek a mandirban és 1-2 ember már megjelent, hogy megringassa a harangokat. Azok meg csak néztek, mint Jani a moziban. Inkább hamar fölkeltem, ne zavarjak senkit. Jobb az mindenkinek, úgy gondolom. Sunil nagy mosollyal köszönt nekem jó reggelt, és behívott magához reggelizni. Az egész családja nagyon aranyos, imádnivalóak. A felesége csak hozta szépen sorban a paranthákat, mintha nem tudna leállni Már azt hiszem, kétszer is mondtam neki, hogy elég lesz, és ő csak hozta és hozta a paranthákat. És ugye ha már az asztalon van, akkor nehéz nem megenni. Nos igen, így lehet engem dagadtra etetni. Reggeli után Sunil javasolta nekem, hogy fürödjek meg, mert van egy rendes fürdője, meleg vízzel. Az igen, kaptam a lehetőségen, és már mentem is be a fürdőszobába! A vízesés óta azért kaptam jó sok koszt és port, és ki tudja, hol lesz legközelebb lehetőségem rendesen fürdeni. Még az is lehet, hogy Delhiig nem tudok fürdeni.

Jól felfrissülve pakoltam össze minden holmimat és indultam fölfele, befejezni a mászást Subathuba. Az volt a tervem, hogy megkeresem Kennedy százados rezidenciáját, hátha ott tudok emlékszalagot felhelyezni Csoma tiszteletére. Toltam fölfele a kerót, aztán csak eljött mellettem Sunil. Megegyeztünk, hogy fenn találkozunk a városban. Már nincs messze, csak 1 km. Csak hamar oda is értem, ott várt engem Sunil a feleségével. Sunil mondta, hogy segít nekem abban, hogy bejussunk Kennedy rezidenciájára, de nem lesz egyszerű feladat. Kelleni fog hozzá valamilyen katonai kapcsolat. Én telefonáltam Bódogh-Szabó Pálnak, a delhii Magyar Kulturális Intézet igazgatójának, aki talán tud arról valamit, hogy van-e bármilyen emlékhelye itt Subathuban a Csomának. Nos neki nem volt konkrét ötlete, hogy hol tudnék emlékszalagot felhelyezni, így maradt a Kennedy rezidencia. Sunil körbetelefonált, aztán megettünk egy subathui chowmeint. Ez a kínai eredetű kaja valamiért a hely jellegzetessége, állítólag itt valahogy speciálisan készítik el. Hát finom volt, az tény, de a többi chowmeinhez képest nem volt nagy különbség. Hamar betértünk egy Airtel boltba is, ahol végre tudták újra aktiválni a sim kártyámmat és kaptam internetet. Ezt követően találkoztunk Sunil ismerősével, akinek jó kapcsolatai voltak, és már rajta volt az ügyön, hogy nekem legyen belépési engedélyem Kennedy házához. Sokat telefonáltak, vártunk vagy egy órát összesen, közben még teázni is beültünk egy helyre. Végül azt az infót kaptuk, hogy holnap reggelre lesz majd engedély, mára már nem tudnak szerezni, ennek azért hosszabb az átfutási ideje. Jó, döntötte, akkor felteszem a szalagot valahova máshova. Itt egy keresztény templom, az jó is lesz. Csoma kétszer is megfordult itt.

Végül felkerült a szalag, tiszteletemet tettem a helyen iránta, úgyhogy itt volt az ideje, hogy elinduljak Dharampurba. Ez a Dharampur a legjobb hely arra, hogy kilépjek a hegyek közül, miután innen már csak egy százast kell fölmenni szintben és utána CSAK lejtő lesz egész Chandigarhig. ATTOM! Akkor most letudom azt a rövid emelkedőt, aztán csak gurulok egész késő délután! Aha, csakhogy Subathu után nagyon is kedvem volt szemetet szedni, és hát volt nálam egy hatalmas zacskó, amit jól teletömhettem. Nincs semmi értelme, de most összeszedek egy jó adagot. Egyszerűen annyira kevés, amit én össze tudok szedni, hogy szinte fölösleges, de jót tesz a lelkemnek most.

Támogatnád az expedíciót?




Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!