51. Lefelé se könnyű

Posted on Posted in expedíció

AAAaahh milyet gurultam! Nem is igaz, közben majdnem végig ráláttam a Jorkanden hegyeire. Isteni volt! Hamar leértem a völgybe, gyepáltam lefele rendesen. A völgyben persze lazább volt a meredekség, ott már nem volt tempó, inkább lazázás. Nos van fél napom, kíváncsi vagyok, mi fog beleférni. Mentem vissza az Akpa hídon, utána csak leálltam boulderezni a falu mellett, ahol a helyiek sopánkodtak 2 napja, hogy nincs mit csinálni itt. Hát olyan reibungokat találtam, hogy lepattantam róluk! Na meg valamelyiken be se tudtam szállni! Vicces, nem lett valami nagy boulderezés belőle. Feltekertem a kis kifőzdéhez, hogy felcsípjem a vízszűrőmet. Hát de hol van? Senki nincs ott a koszfészekben, csak egy 6 éves kis kölök. Jáj hogy egyem meg a zuzádat, hova tetted, kölök? A gyerek folyamatosan azt mondogatta, hogy nincs ott a vízszűrőm. Hát de itt hagytam, itt volt az asztalon, nem vagyok én hülye, csak tudom, hol hagytam. Végig kutattam mindent a mocsokfészekben, de sehol nem találtam!

  • Nem igaz, gyerek, telefonálj valaki felnőttnek, nyilván nem te vagy a felelős itt!
  • Kinek?
  • Apádnak!

Aztán nem értettem, hogy mit mondott, de úgy beszélt, mintha nem lenne apja. Akkor meg mi? Egy 5 éves árva gyerek vezeti az „éttermet”? Hát, ez tiszta gyász. Tűvé tettem az egész helyet, de sehol semmi. Csodás, akkor nem lesz vízszűrőm a következő 3 héten. Majd valahogy kiügyeskedem, úgyis a legtöbb étteremnek van vízszűrője Indiában és lehet kapni vizet ingyen. Étterem meg mindenhol van. Ezekkel a gondolatokkal hagytam el a helyet, és gurultam tovább. Reckong Peo alá érve hihetetlen szép hegyeket láttam ismét. Volt egy olyan hegy, ami hasonlított a Matterhornra, de nem találtam nevet a csúcshoz.

Csak gurultam tovább 5 kilométert és megálltam egy kedves sherpa büfénél, ahol bedobtam egy pár momot és egy csésze masala teát. Már elég későre járt, épp most ment le a nap, és én indulok tovább, a legrosszabb, marhatetemekkel tarkított úton. Fáradt is voltam már, de nagy nehezen visszakecmeregtem ahhoz a hídhoz, ahol idefele is aludtam. Este 10 után érkeztem meg, miután más helyeken is próbáltam sátorhelyet keresni és elvesztegettem az időmet. Micsoda bénázást lenyomtam! Olyan helyeken álltam meg, ahol képtelenség lett volna rendesen aludni, de már annyira fáradt voltam, hogy iszonyúan csábított minden vízszintes hely. De végül csak a híd melletti öreg út maradt. Most lámpa nélkül (ha szemben meglátnak megint, lehet hogy így másodjára már gyanús leszek nekik) betoltam a kerót ugyanarra a helyre és feldobtam a sátramat, közben főztem magamnak egy tejberizst. Tettem a tejberizsre kurkumát, cukrot és egy kis kókuszcsipszet. Na ez aztán a tejberizs, csinálok ilyet máskor is! Próbáljátok ki ti is, mert isteni finom ez a kombináció.

Reggel az volt a tervem, hogy most végig lemegyek Suniba, ahonnan ki kell majd jönnöm a Sutlej folyó völgyéből. Addig úgyis csak gurulni kell, leszámítva azt a 200 méteres emelkedőt, ami így kora reggel várt rám. Azzal hamar megvoltam, aztán gurultam nagyokat. Tűző napon mentem sokat, már elkezdtem naptejezni is, és megláttam egy szép vízesést is balról. Na, itt az ideje fürdeni egyet!

Természetesen nem volt hely, hol átöltözzek fürdőgatyára, úgyhogy a polifoamom takarásában tettem meg. Egy szappannal odamentem a vízeséshez és megmosakodtam. Brutálisan hideg volt a víz, nem bírtam sokáig. De olyan frissnek éreztem magam utána, hogy az csoda. Azért jól elment az idő, mit mondjak. Délután 4 fele kikötöttem azon a részen, ahol idefele becsatlakoztam a völgybe a Jalori Pass felől. Jobbra a folyóvölgyben gyönyörű boulder tömböket láttam, amik nagyon kecsegtettek egy kis mászásra. Nem tudtam ellenállni, lementem mászni és húzódzkodni.

Itt is jól elütöttem az időt, vagy másfél órát eljátszottam. Egy család állt meg az úton, csak lesték, hogy húzódzkodok a sziklatömbön. Befejeztem a mulatságot, ők meg továbbra is néztek engem, ahogy följöttem. Természetesen a közös fotó az meg is volt, de én is kaptam most lehetőséget, hogy készítsek pár jó portrét a feleségről.

A mászás után meg is álltam egy kifőzdében, hogy vacsorázzak, és kicsit videót szerkeszthessek. Jó későn léptem le, már 10 óra elmúlt, mikor elhagytam a helyet. Már csak kempinghelyet kellett találnom. Hát csak mentem tovább lefelé a völgyben, egyre pocsékabb lett az út. Aztán egyszer csak kiszélesedett a völgy és megjavult az út is, és találtam egy jó nagy meddőhányót, aminek a végébe le is álltam megfigyelni. Legtöbbször 5-10 percet megfigyelem a kiszemelt vadkemping helyeket, mielőtt elkezdem felállítani a sátramat. Így a legtöbb kellemetlenség elkerülhető, vagy könnyen észreveszek egy még jobb helyet. Most jött egy arc az úton, aki észrevett engem. Mondta, hogy itt nem aludhatok, mert az veszélyes. Jaj ne, itt egy paranoiás helyi – csak ez kellett nekem. De szerencsére segítőkész volt és a közeli üzletében elszállásolt engem. Ez egy italbolt, ahol éjszaka is van kiszolgálás és figyelmeztettek, hogy ha a boltban alszok, lehet, hogy zajongni fognak néha körülöttem. Így inkább mutattak nekem egy másik szobát, ahol aludhatok. Benéztem: ott van az a förtelmes panjabi ágy! Fúj, én olyanon nem alszom többet, én a padlón akarok aludni! Így aztán inkább választottam a boltot.

Éjjel egy árva hangot se hallottam, nem jött senki. Tökéletesen aludtam és nagyon friss voltam reggel. Még büfé is volt az italüzlet oldalában, kértem is egy rántottát a tulajtól. Ez a reggel tökéletesen indult!

Az aszfalt is tökéletes volt sokáig, és egy fantasztikus kanyonban haladtam. Ahogy beszűrődött a reggeli fény a völgybe és hallottam a folyó zúgását és a madarakat, az mennyei volt. meg is álltam fotózni többször is, nem tudtam nagyon ellenállni a látványnak.

Aztán egy kicsit később jól kiszélesedett a völgy és gyerekek állítottak meg az úton, ugyanis Holi alkalmából kötelességüknek érezték, hogy összekenjenek engem a színes festékporukkal. Engedtem, mert alapból részt akartam venni a Holi fesztiválon. Nem is kentek össze annyira, egész visszafogottak voltak a gyerekek.

Bezzeg mikor beértem egy nagyobb faluba, ott aztán volt nemulass! Ott jöttek a tinédzserek és ők aztán nem kíméltek. Kaptam mindenféle színt, főleg citromsárgát és narancssárgát. Gyönyörű lettem!

Végül ez lett az ebédmegállóm is, és próbáltam venni magamnak internetet, miután tegnap elfogyott, letelt a 30 nap. Nem tudtak nekem internetet vásárolni az emberek, de fogalmam sincs, miért. Valamiért nem érkezett meg a feltöltés a kártyámra. Na sebaj, akkor majd máshol. Csak ettem egy jó mutter paneert, és ittam egy lasszit mellé a közeli kifőzdében. Innen sokáig nem jutottam, mert a szervezetem sztrájkolt egy sziesztáért. Csak az út szélén egy betontömbön bedobtam a szunyát egy fa árnyékában, ami nagyon jó ötlet volt! Sokkal jobban éreztem magam az alvás után, indultam fölfele a hegyre. Most jött egy szép 600-as szintemelkedés, amihez nekem kellett vagy 2,5 óra ezúttal. Egy benzinkúton tartottam csak egy 5 perces pihenőt, ahol vettem magamnak üzemanyagot, de ennyi, különben egyben felnyomtam. Az emelkedő tetején találtam egy kis teázót, ahol kikértem három maszala teát és vettem tejet az esti tejberizsemhez. Szeretem ezeket a teázó-bolt komplexumokat, ahol egy ember végzi a bolti kiszolgálást és a teafőzést-kiszolgálást. Innen gyakorlatilag sötétben haladtam tovább, várt rám 400 m ereszkedés. Hát de komoly, kétharmadát kidobom annak, amit fölfele küzdöttem. Nem szeretek sötétben lejtőzni, de fent a tetőn nem láttam sátorhelyet, viszont lenn a völgyben úgy gondoltam, csak lesz valami hely. Hamar lezúztam a lejtőn, élveztem a fejlámpám bika fényerejét. A bringalámpám azért erősebb fényt ad, de elég fókuszáltan, előre. A kanyarokat csak a fejlámpámmal látom be rendesen, az garantáltan arra világít, amerre nézek. Egy nagyon kicsi faluba értem le, ahol találtam egy vízszintes építkezési alapot, jónak tűnt sátrazásra. Egy helyi arc épp figyelt engem a házának teraszáról, kulcsszavakkal megpróbáltam feltenni a „szabad-e itt aludni?” kérést. Eléggé úgy tűnt, nemleges a válasz, úgyhogy inkább mentem tovább. Csak 100 métert mentem, és már meg is találtam a tökéletes helyet. Teraszos földek! Tökéletes, ide betolom a kerót! Még válogathattam is, olyan bő volt a kínálat. Nagyon óvatosan, nagyon halkan, csak vörös fénnyel vittem be a bringát és a táskákat a földre, és kezdtem el a főzést. Nem akartam, hogy bárki is észrevegyen, idejöjjön és fárasszon engem. Már nagyon fáradt voltam, ismét. De a hely prémium kategóriás volt! Nem is lehet ennél jobb. Na jó, max. ha lenne itt egy forrás is.

Egy újabb hibátlan éjszakám és csodás reggelem volt itt a paradicsomban. Egyre jobban tetszik nekem ez a Himachal! Itt aztán van minden, meg kell hagyni. És nincs is ember minden sarkon, itt valahogy egyensúly van a természettel, nincs túl nagy népsűrűség. Na jó, azért itt is vannak bajok, például itt is sok a szemét mindenhol az út szélén. De hát az konkrétan egész Ázsiában hatalmas probléma.

Támogatnád az expedíciót?




Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!