42. A szabadság édes íze

Posted on Posted in Fotózás

Az ingyen szállás egy csendes hely, kiválóan aludtam, egész hajnali 5-ig. Aztán megszólalt egy kellemes dallam: harmonikán játszottak, doboltak, és énekeltek valahol. Délelőtt leegyeztettünk egy délutáni találkozót Inegoval és Elenával, illetve Blesonnal, az amritsari tizenévessel, aki velünk együtt ott volt a tegnapi vacsorán. Ő egy nagyon jó figura, az egyik legjobb tinédzser, akit ismerek. Egészen a találkozóig én nem is csináltam mást, csak a naplómat írtam és fotókat szerkesztettem. Komoly elmaradásban voltam még mindig a naplóval. Bár ez talán az egész expedícióra elmondható már. Nos délután megnéztem ismét Rositát, a 40 éves Mercedes lakóautót. „Mindig van vele valami baj, de mindent meg lehet szerelni” – mondta Inego. Hát igen, ezért jók a régi autók. Mászkáltunk egy jó kört a kocsi biztosítása miatt, kicsit nehéz volt megtalálni a megfelelő irodát. Végül együtt vacsoráztunk négyesben, ami ismét nagyon jó kajálásra sikeredett. Ezúttal is Inego állta a teljes vacsorát. Már kicsit későre járt, mikor elindultunk, hideg is volt már. Visszamentem a szállásra, és intéztem a dolgaimat a laptopon.

Reggel végre jó korán keltem, ezúttal tényleg bementem az aranytemplom belsejébe, mert nem volt sor. Többször is gondolkodtam rajta, hogy bemegyek, de egyszerűen nem volt kedvem kivárni azt a hatalmas sort, ami állt a bejárat előtt. Most csak szépen levettem a papucsomat még kint a kerítésnél, és beslattyogtam mezítláb. Itt sehogy máshogy nem lehet közlekedni, csak mezítláb és fedett fővel. És ezúttal benn felejtettem a szálláson a csősálamat, szóval az aranytemplom ingyenesen és közösen használható fejkendőjét használtam. Benn a templom földszintjén megláttam, kitől származik a zene. Ott ülnek középen, énekelve olvassák a szent könyvüket és dobolnak, illetve harmonikáznak. Alapvetően nagyon jó hallgatni, kellemes zene! A szikh vallás egyébként az egyik legfiatalabb vallás a világon. Nincs 600 éves. A hinduk az elsőszülött gyerekekből harcosokat neveltek, mikor a muszlim nagyon megerősödött a környéken, és ezekből az elsőszülött gyerekekből lettek a szikhek. Röviden ez a történetük, és a mai napig komoly tiszteletben tartják őket. Szerintem alapvetően igen tiszteletreméltó emberek, mert valahogy van egy természetes kiállásuk, és ugye mindenki szakállas és viseli a turbánt.

Még egyszer meglátogattam az ingyenkonyhát, amit nem bántam meg. Annyi kheert (rizspudingot) ettem így reggelire, amennyi csak belém fért! Zseniális, akárhányszor lehet repetázni. A konyha maga a világ egyik legnagyobb konyhája. Sajnos nem látogattam el oda, de egyszer biztos, hogy visszamegyek még Amritsarba.

11 óra fele kitoltam a bringát a szállásról és felmálháztam. Indulhat a móka! Vagy 200 km teljesen sík út vár, majd indulok felfele a Himalájába! Jessz! Közben Pengő Zolival, aki szintén Csoma útját járja be, megbeszéltünk egy találkozót valahol Jalandhar környékén. Egy közös ebédre még összefutottam Blesonnal, aztán neki eredtem az útnak, így dél körül szépen kitekertem Amritsarból, haladtam egyenesen kelet fele. Nos alapvetően én Csoma Sándor útját követem, szóval nem kelet felé, hanem észak felé kellett volna vennem az irányt, Jammu fele. Rengeteget beszéltem Irimiás Balázzsal, a Csoma’s Room Foundation alapítójával, hogy vajon milyen útvonalon keresztül menjek be Ladakhba, és hogy milyen engedélyek kellenek. Balázs engem lebeszélt a kasmíron keresztüli útvonalról, mert ott még mindig rossz a helyzet. Manali tűnt a jó megoldásnak a sítúra vagy hótalpas túra kiindulópontjaként, függően attól, hogy tudok-e bérelni túrasít.

Mentem egyenesen Hoshiarpur fele, mert bíztam benne, hogy Zoli egy kicsit északra kanyarodik. Persze végül Hoshiarpur előtt én kanyarodtam le délnek, mert Zoli még jóval messzebb volt, én meg 30 kilométert csak megteszek, hogy egy magyarral találkozzak! Hát komoly, már vagy 6 hónapja nem találkoztam magyarral! Itt az ideje bizony! Út közben azért rám esteledett, és egy kis hindu templomnál próbáltam meg aludni, de nem volt ott senki, kitől megkérdezzem, szabad-e. Úgyhogy végül a templom közvetlen szomszédságában kaptam szállást az ott lakóktól. Kedves emberek voltak, meghívtak vacsorázni is. Egy vacak punjabi ágyon aludtam, ami ugyanolyan, mint a pakiknál a punjabi ágy. 170 cm rövid, és ilyen fonalakból készült maga a fa keret közötti kifeszített „matrac” rész. Úgy ahogy, azért jól aludtam, nem lehet panaszom.

Másnap még egy útszéli edzést is beiktattam, aztán délután megérkeztem Jalandharba. Sok időm volt! Zoli másnap volt várható dél körül, szóval lehetett csinálni ezt-azt. Az utam egy olyan utcán vitt keresztül, ami tele volt hegesztő mesterekkel. Már olyan régen akartam csinálni egy kihosszabbítást a csomagtartóra! Mindig azzal kellett foglalatoskodnom, hogy a táskák alja teljesen ki legyen tömve, hogy ne lógjon be a támvillára a táska alja. Ugyanis a csomagtartó legalsó támasztó rúdja a táska alsó harmadát már nem támasztotta, így az hajlamos volt behorpadni és beleérni a támvillába. A támvilla pedig egy-egy nagyobb rugózás során pedig magát a táskát lökte le a csomagtartóról, ami nem volt valami nagy öröm számomra. Itt egy korláthegesztő mester, meg is kérdem, hogy tud-e segíteni. Angolul persze nem tud, de mutogatom neki a geometriát, amit szeretnék. Még a mérőszalag is előkerül! Mesés. Kapom a prioritást, az összes kerítést hagyják a fenébe, most mindenki nekem dolgozik. Remek, ez gyors lesz akkor! Vagy 15 perc, és már kész is van a cucc! Én persze sokszor nem néztem oda, de nagyon pofás lett a fül, és egész szimmetrikus is. Még egy kis csiszolást kérek, aztán látom, hogy mit hokkantottak nekem extrába: Egy középső merevítőt a kerekem fölött!!! Ki kérte?! Mégis mit gondoltok, mi történik, ha beül a rugóstag a súlyom alatt, az hogy nem fogja felülről puszilni a kereket? Komolyan mondom, olyan aranyosak, hogy azt odahegesztették, de azért egy kicsit gondolkodhattak volna, mielőtt odarakják. Szemléltettem nekik a rugóstag beülését, és aztán a fejükhöz kapva fél perc alatt le is robbantották a vasat. Na így jó. A munkájuk pedig olcsó. 100 vagy 200 Rupi volt talán (4,3 a váltószám), nem is emlékszem pontosan. Mentem tovább, kinéztem magamnak estére egy vendégházat, ami egész normális (800 Rupi) áron volt. Haladtam a vendégház fele, aztán egyre több fiatal kezdett engem kísérni. Az lett a vége, hogy meghívtak engem egy utcai gyorsétterembe, ahol ettünk egy pár darab szamoszát, én meg egy lassit is ittam. Fhúúú de isteni jó volt az a lassi! A teteje olyan volt, mintha édesített mascarpone lett volna, az alja pedig édesített joghurt. Remek ital! Az egészet állta a tizenéves fiú, aki meghívott engem, és akin látszott, hogy kő gazdag.

Ráadásul a keresztapjának a vendéglője volt. Ezt követően elkísértek engem a vendégházba, ami igen közel volt. Garry maradt velem a legtovább, aki segített nekem a szoba árának kialkudásában. Természetesen nem azt az árat mondták, ami a booking.com-on van. Garry alkudott nekem, lett rögtön 800 a szoba. Remek, igen hálás vagyok neki ezért. Megegyeztünk, hogy még később találkozunk, csak rakjam rendbe magamat nyugodtan. Megmosakodtam, kicsit dolgoztam a laptopon, aztán szépen mentem is le az utcára, ahol Garry várt engem a kocsijával. Mentünk együtt a házához, a családja látni akart engem. Nem valami nagy szám kívülről egyik indiai ház sem. Na de ez belülről nagyon takaros volt. Leültünk, kaptunk Garry anyukájától teát és kekszet, majd meg is kérdezték, hogy hol akarok enni.

Itt a házban, vagy étteremben. Hát mit mondjak, én a kérdést inkább rábíztam Garrryre. Végül az lett, amit előre mondott a kocsiban, hogy elmegyünk egy étterembe.

  • A legmenőbb étterembe viszlek téged! Mindjárt ott vagyunk.
  • Az igen, nagyon értékelem! A Haveli az? – láttam egy óriási feliratot a távolban
  • De tesó, honnan találtad ki?
  • Hát elolvastam a feliratot.
  • Hogy mi? Te onnan el tudtad olvasni?

Még 200 méterrel közelebb értünk, Garry akkor tudta elolvasni a feliratot. Hát igen, híresen jó a szemem bizony. Lerakjuk nagy nehezen a kocsit a másik ezer közé, aztán megyünk is be a hatalmas kapukon. Díszes ajtónállók nyitják nekünk a kapukat, és köszöntenek minket. Egy óriási hallba érünk, ahol még egy kamion is benn van díszletként a különböző hagyományos főző eszközökkel egyetemben. Kő gazdag hely! Gondolom, nem túl sok ilyen fényű hely van itt Indiában, szerencsésnek éreztem magam, hogy most meghívtak. Garry kikért egy thalit és vajas nant.

Ez a thali jól meg volt rakva. Három különböző fogás, rizs, chutney szósz, két féle édesség és savanyúság volt rajta. És persze mind vegetáriánus fogás, de ennek ellenére rendkívül ízletes! Természetesen a sajtos cucc volt a kedvencem az összes közül. Az itteni sajt a paneer, ami névben hasonlít a perzsa peynirhez, de állagra és ízre más. Inkább olyan mozzarella sajt jellege van. Hát nem sokat beszélgettünk! Én egyszerűen teljesen elmerültem a kulináris élvezetekben!

Domborodó hassal elhagytuk az éttermet, út közben csináltunk még egy pár fotót, majd Garry vitt is engem vissza a szállásra.

Támogatnád az expedíciót?




Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!