30. Kezdek megőrülni a rendőrségtől

Posted on Posted in Fotózás

Egy nagyon szimpatikus almafa ültetvényt találtam bal kéz felől, az autópálya mellett. Itt még nem volt kerítés, így simán le tudtam tolni a bringámat a gyümölcsöskertbe. Jó nagy gyümölcsös volt, ideálisnak tűnt egy nyugis vadkempingre. Jó alaposan körbe néztem, aztán feldobtam a sátrat egy szimpatikus helyen. Megettem a vacsorámat, ami rendkívül primitív és igen finom volt: banánt ettem csapatival. Zseniális, próbáljátok ki egyszer! Már készülődtem az alvásra, mikor elég erős lámpákkal világították meg a sátramat. Két ember jött, és elkezdett beszélni hozzám. Kinyitottam a sátramat, és kinéztem.

  • Semmi gond, én csak sátrazok itt. Nincs semmi para.

Beszéltek valamit egymás között, mondogatták, hogy „police”

  • Ne hívjátok a rendőrséget légy szíves.
  • Mi vagyunk a rendőrség.
  • Aha oké. Akkor csak hagyjatok itt, én jól vagyok, aludni akarok.

Sikerült megértetnem velük, és szépen leléptek. Fhuu de jó! Talán lesz egy nyugodt éjszakám. De nem, jönnek vissza! Mit akarnak?

  • Miszter, nyissa ki!
  • Mi van már megint?
  • Telefon.

Odaadtak egy telefont, valaki már a vonalban volt. Jól tudott angolul.

  • Mit csinálsz?
  • Épp sátrazok és szeretnék aludni.
  • Hol vagy?
  • A Swat autópálya mellett, Chakdaránál.
  • Nem engedhetjük meg, hogy ott aludj. Nagyon veszélyes.
  • Nem veszélyes egyáltalán, és én itt fogok aludni.
  • Nem aludhatsz itt, mert veszélyben vagy.
  • De a saját felelősségemre itt fogok aludni.
  • Rendben, aludj ott. De én javaslom, hogy ne aludj ott.
  • Köszönöm, de semmi nem fog itt történni. Egy hernyó se fog bejönni a sátramba.
  • Rendben, viszhall.

Talán most sikerült leráznom őket. Már nagyon elegem lett belőlük. Leléptek a rendőrök. Nagyon felhergeltek. De legalább elhúztak. 5 perc se telt el, és jöttek vissza. Előre kinyitottam a sátrat, és kértem őket, hogy tűnjenek el a francba, mert ez most már zaklatás. Megint adtak egy telefont, most egy másik góré beszélt. Ugyanaz a szöveg!!!!!!!!!! Ezek nem kommunikálnak egymás KÖZÖTT??? Miért kell feltenni ugyanazokat a kérdéseket?????? Elbőgtem magamat, nem válaszoltam a kérdésekre. Bőgtem a telefonba. Bőgve visszaadtam a telefont nekik. Ismét leléptek. Már nem tudtam, hogy mit csináljak dühömben. De megverném őket!!! Miért történik ez velem?

Persze, hogy 5 percen belül visszajöttek. Nem kellett egy szót se szólniuk. Én már elkezdtem összecuccolni, ezek itt nem fognak békén hagyni. Míg én benn voltam, az egyik bángó a sátram egyik cövekét is felszedte. Fúúú de mérges voltam. Persze én mit sem tehetek. Jó lassan összepakoltam a sátramat, majd felmentünk a Swat autópályára. A rendőrök segítettek felvinni a cucomat, bepakoltak mindent a kocsiba. Nem mentek bele abba, hogy bringázzak, be kellett raknom a bringámat is a kocsiba. Már elengedtem mindent. Elmentünk valami rendőrőrsre, aztán odavezettek engem a főmuftikhoz. Remek. Elmondtam nekik, hogy mi történt, eleinte nem volt valami vicces kedvem. Inkább haragos arcom lehetett. Nagyon hízelgően tálalták nekem, hogy a rendőrség a saját biztonságom érdekében tette ezt. Ezen a területen, ha én sátrazok, akkor az ő felelősségük, ha nekem valami bajom esik. Nem számít az, hogy én mondom-e hogy saját felelősségemre sátrazok. Bocsánatot kértek a kellemetlenségért és felajánlották, hogy sátrazhatok a rendőrőrs kertjében vagy aludhatok valamelyik szobájában. Hát nem tudom, melyik a jobb, de megköszöntem és leléptünk. Megint a pickupon találtam magamat és szakadt az eső. A mellettem ülő katona mutogatott az esőre:

  • Nagyon veszélyes.
  • Az, az eső nagyon veszélyes. – már csak fogtam a fejem.

Ezek a pakik valami elképesztő paranoiásak. Hogy lehet ennyire félni férfi emberként??? Hogy lehet így túlélni? Itt nincsenek férfiak! Itt gyávák élnek! Fenn a hegyekben még jó volt a helyzet, de itt lenn az alföldön brutális mértékű életképtelenséggel találkozok. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, míg átértünk a másik rendőrőrsre, ahol elszállásoltak. Nem érdekelt az, hogy hol alszom, csak aludjak már!

Egész éjjel esett az eső és én viszonylag jól tudtam aludni. De azért nem pihentem ki magam teljesen. Reggel gyönyörű fények voltak, épp szakadozott fel a felhőzet. Ez azz! Kitoltam a bringát a rendőrség kertjéből és újra elindultam a Swat autópályán. Szerencsére nem kerültem előrébb, inkább egy kicsit visszább tettek, mert az első 2 km fedte az előző estit. Végül elindultam az autópályán.

Nagyon jó volt az autópályán bringázni, csak úgy elhaladtam a fizetőkapuk mellett. Haladtam fölfele, egész mesés, teljesen zöld hegyek között. Felértem egy alagúthoz, ahol megállítottak.

  • Itt nem mehetsz át biciklivel.
  • Az nem jó. Egész biztos?
  • Igen, biztos.
  • Meg lehet kerülni valahogy az alagutat?
  • Nincs hágó, vissza kell menned és egy teljesen másik utat kell használnod.
  • Az nem játszik. Én át akarok menni ezen. A Lowarin is átengedtek.
  • Nem számít, itt nem mehetsz át.
  • De ez az alagút nokedli! 1,5 km az egész! Ez nekem 2-3 perc, engedj már át! Nincs is forgalom!

Tényleg csemege volt a forgalom, percenként jött kb 2 autó.

  • Nem engedhetünk át. Szerzünk neked egy kocsit, amivel átvisznek.
  • Nem fogok kocsikázni!

Mi a rosseb történik itt??? Miért kell állandóan kocsikázásra kényszeríteni szegény bringásokat? Itt senki se tudja, hogy aki bringázik, az bringázni AKAR??? Próbáltam kompromisszumot kötni:

  • Szerezz egy kocsit, én meg bringázok előtte vagy mögötte.
  • Meg kell kérdeznem erről a főnököt.

Felhívta az őr a főnökét, az sajnos nem engedte meg. Nagyon haragudtam. Mi a francnak engedtek be a kapuknál, ha azóta nem volt elágazás és nem engednek át itt az alagútnál?

  • Tudod, nem is az alagút a problémás, hanem az alagút utáni meredek út. Túl meredek, nagyon veszélyes!
  • Mi a veszélyes?! Hagyjatok már békén!
  • Nagyon meredek az út és biciklivel veszélyes.

Én csak néztem rájuk mint borjú az újkapura. Ezeknek a bángóknak mi az elképzelése a bringámról? Hogy nincsen rajta fék?! Kezdek megőrülni ezektől a pakiktól, hogy milyen szinten lenézik a kerékpárt. Mintha egy talicska lenne alattam, úgy állnak hozzá. Szerintem azt se tudják, hogy létezik tárcsafék a kerékpárra meg ilyenek. Épp arra gondoltam, hogyan jöttem le a havas hegyoldalban a jakok taposta ösvényen, ezek a szerencsétlenek meg féltenek engem egy úton. Végül sajnos nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy feltegyem a bringámat a kocsira, sajnos megtettem. Valóban másfél kilométer volt az alagút, a végén pedig meredek volt az út. Kb. 20%-os, semmi vész. Ordítottam, hogy tegyenek le. Nem álltak meg. Ordítottam még egyszer:

  • STOP!!!!

Nem álltak meg. Neeeeeee, ezek az agyalágyultak elveszik tőlem a lejtőzés élményét! Gazemberek! Meddig megyünk még lefele? Mikor raktok már le??? Elég volt! Szenvedek! Hagyjatok már békén! Hadd bringázzak!!!!!!!!!!!!!

Aztán végre megállt a kocsi, és én nagyon gyorsan és bosszúsan lepakoltam a bringát és a cuccaimat. Ez volt az első alkalom, hogy kocsikáztam az expedíción. 2 kilométert! De talán megbocsátom magamnak, mert volt, hogy 10 kilométerrel visszább hoztak engem a török-szír határnál.

Végre gurulhattam, ráadásul hátszélben. Isteni volt! Megálltam egy kisboltnál, hogy vegyek kaját és sajnos ismét vizet. Mikor kifizettem és mentem vissza a bringámhoz, lapos volt a kerék. Na, már furcsa volt, hogy ilyen sokáig nem volt defektem. Gyorsan cseréltem belsőt, aztán mentem is tovább. Beértem egy újabb ellenőrző kapuhoz. Megállított az őr, kezdte a mondókáját:

  • Nem engedhetjük meg, hogy itt biciklizz, ez egy autópálya.
  • Akkor eddig miért tudtam rajta biciklizni? Az első szakaszára beengedtek.
  • Az lényegtelen, nem szabad itt kerékpárral és motorkerékpárral közlekedni.
  • Jön 2 autó percenként. Mi bajom lehet? Eddig is autópályán bicikliztem itt Pakisztánban és más országokban is.
  • Valóban? Bringáztál már autópályán?
  • Igen, több országban is. – egész pontosan Olaszországban, Szlovéniában, Törökországban, Iránban és Pakisztánban
  • Tudod, hogy hogyan kell közlekedni autópályán?
  • Persze.
  • Jó, beengedünk, de csak saját felelősségedre.
  • Köszönöm.

Így aztán beengedtek szépen a Swat autópálya további szakaszára. Nagyon örültem, mert így nem kellett kerülnöm hatalmasat. Az autópályán menni dög unalom volt, és nem is volt sűrűn pihenőhely. Az egyik pihenőhelyen megálltam, akartam valami kaját venni. Az én oldalamon nem volt nyitva kifőzde, csak a túloldalt, úgyhogy átszaladtam a pályán. Az étteremben volt sültkrumpli. Meg kecsap. Az kínálat! Hát akkor kérek hmm nem is tudom… Talán sültkrumplit kecsappal. Micsoda gasztró élvezetek! Kértem két adagot, közben neteztem, volt wifi. A nap második fele szintén unalmasan telt. Egyszer jött egy rendőrautó, az összes rendőr röhögött rajtam, hogy milyen járművel haladok. Persze megkértek, hogy szelfizzünk. Egyértelmű. Hamar a Swat autópálya végére értem, ez a csomópont köti össze a Swat és az M1 autópályát.

Leálltam, hogy egyek valamit. Egy egész aranyos étteremnél kötöttem ki, nagyiparban készítették a grill halat. Ki is kértem a halamat és a teámat. Közben egy fazon nagyon kedves volt, és mondta, hogy ez az étterem a családjáé, úgyhogy itt most eszek egy jót és itt is alszok.

  • A vendégünk vagy!

Micsoda ajánlat! Nem is nagyon bántam, úgyis megtettem már 80 km-t, holnap még egy 80-90 km lesz Islamabad. Egy óriási adag grill halat hoztak elém, alig bírtam megenni. Egy Kólát is hoztak nekem, jó kis vacsora volt. Nem is volt kedvem tovább menni. Miután befejeztük a vacsorát, elkísértek engem a szállásomra. Egy nagyon aranyos, henger kunyhó volt, két ággyal és egy kicsi asztallal. Ennyi. Az ajtó pedig egy darab függöny, ami libeg a szélben. Na most ez egy hotel, elvileg. Ez egy olyan szálláshely, amiért emberek általában fizetnek. Persze én kivételes vagyok itt, valamiért itt úgy néznek rám, mint valami ufóra, úgyhogy nem fizetek. Elkezdek naplót írni a laptopomon. Bejön egy ember, pár kérdést feltesz, aztán mosolyogva lelép. 5 perc múlva jön a következő. Aztán bejönnek hárman. Aztán bejön megint egy ember. Az alatt a másfél óra alatt, amíg (nem) írtam a naplómat, megjelent vagy 30 érdeklődő emberke és mindenki kérdezősködött, és mosolygott. Aztán 10-kor eltettem a laptopomat és mondtam az embereknek, hogy takarodó van, nincs több vizit. Bedobtam magam az ágyba és aludtam.

Támogatnád az expedíciót?




Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!