18. Két hét a Pamir Lodgeban. Kényszerpihenő, zéró unalom.

Posted on Posted in fotográfia, Fotózás, videózás

Mikor beléptem a konyhába, egy utazó ült benn éppen és fényképeket mutogatott a tulajdonos családjának. Amint kinyitottam az ajtót, egyenesen megtámadott engem vagy három kérdőmondattal, amiből már tudtam, hogy nagy dumás a fickó.

Merrick Coloradoból jött, 48 éves és most egy többéves világ körüli út során próbálja megörökíteni a világ legkülönbözőbb arcait. Olyan jó beszélgetésbe kezdtünk, hogy alig bírtuk abbahagyni. Közben a család felszolgált nekünk pamíri krumplilevest, ami nagyon ízlett mindkettőnknek. Kérdeztem, hogy itt hogyan vannak a kaja árak, de mondták, hogy emiatt most ne aggódjak. Nagyon jó hangulat lett úrrá rajtam. Mind Merrick, mind a család nagyon jó pozitív energiát árasztott. És a környezet… Az valami mesés. Összesen hárman voltunk így utazók a lodge-ban, volt még egy nagyon vicces kinézetű skót kocsmatulajdonos. Mikor beléptem a hosztelszobába délután 2 körül, ő még aludt. Jó alkohol szaga volt, feltehetően másnapos volt épp. Felhúztunk a közösségi térbe Merrickkel, aztán folytattuk ott a beszélgetést. Egész estig elvoltunk, aztán kicsit dolgozgattunk egymás mellett. Merricknek nagyon jó zenéje volt, ami végig szólt a kis hangszóróján. Nyomatta a bluegrass számokat, többnyire Phish volt terítéken. A fia, Sol is ezt a stílust képviseli, aki énekes egy bandában, igen jó számokat nyomnak. Volt valami Merrick attitűdjében, ami nagyon megfogott. Egyszerűen olyan imádattal beszélt az emberekről, akikkel találkozik, a környezetről, ami körbeveszi, az életstílusról, ami megadatik neki. Igen, csodálatos élete is van, mint nekem és nekünk utazóknak. Szabadok vagyunk, gyakorlatilag arra megyünk, amerre akarunk. Nyilván mi is csorgattuk a nyálunkat egy kicsit, mert hát Merrick a Tellurideban megrendezett Mountainfilm fesztivál egyik hivatalos fotósa és hát olyan arcokkal találkozik ott, mint Jimmy Chin meg Alex Honnold… Ja szóval irigykedni nincs okunk, de azért na, egy kicsit elbeszélgettünk arról, milyen is lehet az ő életük. Merrick sem irigylésre méltó: keményen dolgozott több, mint egy évtizeden keresztül a fotós vállalkozásain, többek közt a How’s Your Headshot? nevű üzletén. Portréfotókat készített mindenféle üzletemberről és hírességről is a saját boulderi stúdiójában. Aztán mikor úgy gondolta, hogy ideje lelépni a nagyvilágba, pont akkor jelent meg egy barátja, hogy üzleti partnere akar lenni. Kalap kabát, a teljes stúdiót azóta csak az üzleti partnere használja és így osztoznak a bevételen. Azóta ő utazgat és keményen dolgozik a The Humans Being Project-en.

Szerintem nagyon szép munka, amit csinál, érdemes megnézni és követni a fecebookon és instagramon.

Az első két napon sok mindent nem csináltam, inkább csak lazultam, nyújtottam, aludtam. Sokat dumáztam Merrickkel, aki rengeteg pozitív gondolatot ébresztett bennem. Egyszerűen nem lehetett lelőni a jókedvét. Beszéltem neki a barátaimról, az egyesületünkről (BASE), hogy milyen válsághelyzetben vagyok velük miután az utolsó ember is visszamondta az expedíción való részvételt. Rengeteget beszéltünk erről. Azt javasolta, hogy keressek más embereket, akikkel ilyet csinálhatok. Úgyis akad olyan, aki belemegy ilyen őrültségekbe, de nem mindenképp Magyarországon kell keresnem az illetőt. Igaza van, de nem is hagyhatom abba az egyesületünk építését, fejlesztését. Én nem adom fel csak úgy azt, amit kitűztünk célul: a fenntartható mászást. Az egyesület alapításakor ugyanis ebben egyeztünk meg. Volt egy nagyon hosszú és nagyon szomorú telefonbeszélgetésem Pascallal,az egyik taggal, aki sok mindent kívülről vagy inkább másik oldalról szemlél. Elmondása szerint ugyan megegyeztünk ebben a közös célban, hogy fenntartható mászás, de mindenki másra gondolt. Én ettől a meglátástól eléggé elszomorodtam, mert úgy emlékszem, hogy tisztáztuk, mi áll emögött. Pascal szerint nagyon egyoldalúan látom a dolgokat és rosszul gondolom, hogy mindenki azt akarja, amit én is akarok: több mászást kevesebb ráfordítással és kevesebb munkával. Könyörgöm, ha ebben megegyeztünk az első gyűlésen, akkor miért ne gondolhatnám így??? Mert hogy a többieknek bőven jó az, hogy dolgoznak napi 8 órát évi 21  nap szabival és mellette elmennek mászni amennyit lehet – elmondása szerint. Persze hogy jó, amíg nem látják azt, hogy ezt lehet másképp is csinálni. Ejj ejj azt hiszem, hogy nem tudtam átvinni senkinek a teljes koncepciót. Pedig keményen próbáltam. Nem dobott fel a telefonbeszélgetés, de bizony én hülyén vagyok összerakva és így, hogy látom, hogy ez nehéz feladat lesz az egyesülettel, annál inkább felserkentett. Általában az, ami kihívást jelent, mert nehéz és sok az akadály, felbuzdít engem. Nem mindig a könnyebb utat keresem. A könnyű út az lenne, hogy keresek más társaságot, vagy csak leszarom és leállok a mászással. Jézusom, komolyan, hány emberrel próbáltam már egy felfelé ívelő mászó karriert beindítani?! Nem is tudom megszámolni. Már megtanultam azt az élettől, hogy nekem az álmaimat kell követnem mert egyszerűen nem megy másképp. Nem fogom csak úgy feladni! Ja és igen, a koncepció: különleges mászások véghezvitele nagyobb társaságban, mászó és BASE életstílus filmezése, kisfilmek készítése, youtube csatorna üzemeltetése, szponzorokkal való együttműködés az anyagi háttér fedezése érdekében, fiatalok oktatása a fenntartható mászásról.

Merrick lelépett egy Wakhan körútra néhány napra, egyedül maradtam az egész Pamir Lodge-ra. Tudtam is szépen haladni a dolgaimmal, a csomag meg csak nem került elő Moszkvában. Bosszantott a dolog, mert nem akartam milliókat költeni a szállásra. Meg is kérdeztem Saidot, a tulajdonost, mit szólna, ha szolgáltatással fizetnék. Igen érdeklődött, leginkább a videó iránt. Viszont semmi konkrétat nem mondott, csak azt, hogy „Oké, működhet a dolog, meglátjuk.” Az ilyen válaszokat nem szeretem, de tudtam, hogy Said nem az a túlhatározott arc, nem fog velem leállni nyersen alkudozni. Tudtam, hogy ez az a szituáció, amikor össze kell pakolnom egy olyan minőségű filmet, ami megfogja a tulajdonost és rábólint, hogy ez mehet az elszállásolásomért. El is kezdtem forgatni, szépen lassan gyűltek a nyersanyagok.

Időközben lementem párszor a városba vásárolni vagy enni egy saslikot. Khorogban nagyon jó csirke saslikot készítenek, valami mennyei pácot használnak a legtöbb helyen. 15-20 Szomoni az ára, ami 450-600 Forintot jelent. Volt egy nap, amikor összefutottam egy másik bringatúrázóval. Luna egyedül bringázik mindenfele a nagyvilágban. Egész bevállalós csajszi, tök egyedül végigtekert a Pamir Highway-en Oshtól Khorogig. Be is ültünk a közeli kávézóba és sztorizgattunk egymásnak. Olyan csábító torták voltak a kávézóban, hogy alig bírtam ellenállni. A hasam még mindig nem volt az igazi, úgyhogy nem igazán szabadott még ilyen nyalánkságokat ennem. Sebaj, jót szórakoztunk Lunával, elidőztünk vagy másfél órát. Kicsit zizi a lány, olyan viccesen viselkedett. Elbúcsúztunk, akartam dolgozni a fényképekkel és a videókkal. Este Renáta írt nekem, hogy Luna ráírt. Ugyanis ők találkoztak valahol Kirgizisztánban, aztán tartották a kapcsolatot. Reni elküldte nekem a levelezésüket:

Hát én majdnem fetrengtem a röhögéstől, mikor megláttam ezt a chatablakot. Nem sokszor látok bele abba, hogy miket írnak vagy beszélnek rólam a lányok, úgyhogy ez baromi vicces volt.

Másnap megjött a hír, hogy megtalálták a csomagot, a moszkvaiak kezében van végre a cucc. Elképesztően megkönnyebbültem. Akkor innentől kezdve már manuális a dolog, csak nem fog már elveszni. Ez volt a feltétele annak, hogy belépjek az afgán nagykövetségre vízumért. Visszajött Merrick is, kicsit rövidebbre sikerült a Wakhan folyosóban tervezett útja, mert nem nagyon ment a stoppolás neki, inkább visszafordult. Megint jókat dumáztunk, főztünk és zenéltünk fent a konyhában. Sokat repültem a drónnal, volt, hogy elugrottam a város fölötti hegyoldalba, hogy egy kicsit fitten tartsam magamat.

Október 27-én elkezdett esni és vagy 5 napig elég vacak idő is volt, folyamatosan. Aznap, mikor Merrick lelépett, Said mondta, hogy 2 napon belül lelépnek Dushanbebe egy hétre. Szóval a filmnek el kell készülnie 2 napon belül.

Gyorsan kértem Saidot, hogy válasszunk zenét gyorsan. Megmutatta a telóján lévő zenéket, amiken végigmentünk. Egyértelművé vált, hogy mi lesz a filmzene, mikor az egyetlen aranyos pamíri zene megszólalt. Másnap megérkezett Bryn, az ausztrál világutazó. Nagy arc, 31 évesen már kb. 95 országban járt. Irgalmatlan sztroijai voltak! Pl. az Amazonas mentén egy törzs tagjává vált azzal, hogy tűzben hevített karddal égették a vállát, többször egymás után. Nem adott ki semmi hangot, így a törzs tagjává válhatott.

Bryn vált a reklámfilm másik színészévé, pár jelenetet forgattam vele is. Miután ő is a Wakhan folyosóba készült, így együtt battyogtunk le szépen az afgán nagykövetségre. Az utcán igényeltük meg a cuccot. Volt egy bódé, ahol ki kellett töltenünk valami űrlapot, oda kellett dobni egy igazolványképet és írni kellett egy kis regényt, hogy hova akarunk menni. Fél órán belül benyomták a matricát az útlevelünkbe. Hát mit mondjak, ez volt életem legegyszerűbb vízum ügyintézése! 150 Dollárért. Na igen, a legdrágább is egyben. Lehetett volna drágább is: két tádzsik vízumot kértek tőlünk, egy jelenleg és egy később érvényeset a visszatérést biztosítva. Be is biztosítottam a második tádzsik vízumomat egy jó kis fotosoppolással. Gondoltam megkímélem magam +70 Euró kiadásától.

Este elkészült a film, másnap reggel bemutattam a családnak a közös reggelit megelőzően. Mindenkinek nagyon tetszett, kaptam egy szép tapsvihart. Ott mindenki előtt kezdtem el üzletelni. Felidéztem, hogy mit beszéltünk meg: „majd meglátjuk”.

  • Hát most megláttuk, úgyhogy beszéljünk róla. Én nem szeretnék pénzáramlást semelyik irányba. Ti szolgáltatást nyújtotok nekem, én is pedig ellenszolgáltatást nyújtok.
  • Tetszik, legyen így – mondta Said
  • Tuti? Ez nem jelenti azt, hogy nincs alku.
  • Sok munkád van ezzel a filmmel.
  • Rendben, köszönöm.
  • Köszönjük.

Megreggeliztünk, aztán Brynnel krúzoltunk egyet a városban, hogy infót gyűjtsünk a Wakhanról. Vagy 3 órán át kerestünk egy utazási irodát. Valahogy sehogy se találtuk. Időközben megkajáltunk a kedvenc kebabos helyemen, aztán benéztünk a piacra. A piacon egy csapat lány vigyorgott ránk, mint a vadalma. Megszólítottam őket. Az egyik lány, Yamina segített nekünk eljutni a kívánt utazási irodához. Aranyos volt, megadta a számát. Megbeszéltük, hogy később találkozunk. Aztán szépen bementünk az épületbe, ahol az utazási iroda leledzett. Nem találtuk. A portás először a 2. emeletre irányított, majd a földszinti folyosóra. Aztán egy másik ember megint a 2. emeletre irányított. Végül ez a másik ember felhívta az utazási irodát. A hívott fél meg kijött az ajtón és megkocogtatta a fazon vállát. Az utazási iroda a porta mellett volt.

Csaptuk pofán magunkat, aztán bementünk szépen információért. Kiderült, hogy nem működik a langari határátkelő, csak Ishkashimnél lehet átkelni. Said rosszul tudta. Bryn még kérdezett a Chakmaktyn körüli hókondíciókról aztán szépen leléptünk.

Másnap Bryn lelépett, én egyedül maradtam a hétvégére. Természetesen Yaminával sose találkoztam többet, hangember volt. Szerencsére vasárnap találkoztam ismét utazókkal. Egy dán és egy ausztrál sráccal, Lewivel és Oscarral futottam össze a piacon, akik mentek épp vissza a szállásukra és épp kajálni akartak valamit. Mondtam nekik, hogy hát én is, úgyhogy elindultunk együtt megkeresni azt a helyet, ami állítólag nyitva. Volt még velük egy pár, Finbar és Natasha. Szóval így négyen utaztak egy Ford Transit furgonban, amit Fin alakított át lakóautóvá. Hát ezek után volt miről beszélni a srácokkal. Aztán elmondtam nekik a tervemet az Afgán-Paki határátkelésről, amire különösen lázba jöttek. A Broghil hágón nem igazán kelnek át turisták, mert ugye teljesen illegális. Épp emiatt én ezen tervezek átmenni. Áthívtam őket egyidejűleg a Pamir Lodgeba, hogy csövezzenek már ott velem. BEugrottunk a furgonba, megkerestük az éttermet, ahol jól bezabáltunk, majd felszaladtunk a Pamir Lodgeba.

Nagyon jó estét töltöttünk együtt. Lewi főzött egy jó adag pho levest, jókat dumáltunk, zenét hallgattunk, majd megnéztük a Merut. Jókor néztük meg a filmet, rengeteg löketet adott nekem a következő kalandokhoz.

Másnap a srácok elhúztak, én megint egyedül maradtam. Elvileg a csomagom már úton volt Dushanbeből.