16. 6 óra alatt 3 km – menjünk a régi úton!

Posted on Posted in Fotózás

Reggel legurultunk az elárasztott részig, aztán felmértük a terepet. Nem volt valami mesés az átkelés. Kb. 50 m enyhe lejtésű partfal, majd letörés, utána folyón átkelés és végül kb. 20 m nagyon meredek partfal, majd 20 m enyhe lejtésű partfal volt a menü aznapra. A meredek partfalon elkezdtem lépéseket kialakítani a jégcsákányommal. Jó mély lépések lettek, biztonságosnak tűnt az ösvény így. A srácok azt fundálták ki, hogy egy könnyű bringával megpróbálnak először átkelni a teljes szakaszon. Katej és Favio cipelték egyszerre a legkönnyebb bringát, csupaszon, csomagok nélkül. Nem volt jó látvány. Egyedül jobban mozgok és egy bringával a vállamon – állapítottam meg magamban majdnem azonnal. Mondtam is nekik, hogy ezt hagyják, én viszem a bringát. Hisz mennyit cipeltem én tizenévesen a sártól megnehezedett 15-20 kilós montimat a Gerecse agyagos ösvényein!!! Ez nekem semmiség, gondoltam. Csak kell egy ember akinek átadhatom a folyó túloldalára. Végül szépen átvittem a bringát a teljes hosszon, a srácok asszisztálásával. Elvállaltam az összes bringa áthordását a túlpartra, egy segítő emberrel, Andressel. A többiek vitték a csomagokat. Hamar végeztem a bringákkal, így becsatlakoztam a táskás körbe is. Végeztünk, felpakoltuk a bringákat és elkezdtük nyomni fölfele. Végre túl vagyunk a nehezén.

Aztán jött egy szakasz, ahol volt egy elég komoly kőátfolyás az úton. Áttoltuk a bringákat, segítettük egymást. Aztán volt olyan kőátfolyás, hogy kész csúzda volt a szakadék fele. Ez nem vicc, pakoltuk le ismét a bringákat. Nagyon óvatosan vittük át azon a szakaszon a cuccost. Ismét felpakoltunk mindent és toltuk a kerót. Ekkor már olyan rekedt hőség volt, hogy én alig bírtam elviselni. Félmeztelenül folytattam. Még egyszer le kellet pakolni a bringákat, mert az úton termett két hatalmas sziklatömb, amit nem tudtunk kikerülni. Átvittünk mindent, aztán harmadjára is felpakoltunk mindent. Elértünk egy falut 6 óra cipekedés és tolás után, végre újra az úton voltunk. Berohantunk az első kisboltba és kifosztottuk a hűtőt. Minden cukros üdítőt megittunk, nagyon rottyon voltunk. Betoltunk egy jó adag plovot is, kellett az energia. Mikor elindultunk, már egész a délután közepén jártunk. Hamarosan jöttek a szebbnél-szebb fények és mindenki folyton megállt fotózni-videózni. Nem haladtunk valami sokat, aznap 31 km jött össze. Ismét folyóparton aludtunk, nagyon jó helyet találtunk magunknak.

Reggel nem voltam valami erős, csak úgy kecmeregtem a sor végén. Rengeteg birkanyáj jött szembe, valószínűleg a tél közeledte miatt terelték a nyájakat oly hosszan az úton. Volt, hogy meg kellett állnunk, mert a nyáj miatt nem fértünk el az úton. Egész délelőtt volt aszfaltunk és körülöttünk mindenfele zöld gyep volt. Csodaszép látványt nyújtott!

Aztán átkeltünk egy hídon, ami után elég ócska murvás-földes út várt minket. Szép lassan szedtük fel a szintet is, bár elég sokat ereszkedtünk is. Felfelé mindig én voltam a leglassabb, lefelé pedig mindig a leggyorsabb. Nem is igaz, hogy milyen óvatosan menne ők lefele. Keltünk át kis patakokon, haladtunk át kis falvakon, majd Tavildara előtt sátraztunk egy szép zöld legelőn.

Reggel nagyon hideg lett, valami 4 °C volt, kicsit nehezen keltem ki a hálózsákból. De a fények valami mesésen szépek voltak, élmény volt bringázni. Dél körül elértük Tavildarát, ahol nagy boltot találtunk és bevásároltunk. A város egyébként valami oknál fogva kicsit úgy néz ki, mint egy alpesi kisváros. Ezen a napon valahogy sikerült sziesztázni is egyet. Mindannyian ledöglöttünk vagy fél órára. Csak késő délután mentünk tovább.

Este elkezdtünk emelkedni a nagy hágóra, ami 3250 m magas. Beértünk az árnyékba, rögtön hideg lett. Felfele menet fáztam, tudtam, hogy valami nincs rendben. Nagyon gyengének is éreztem magamat, és megint a gyomromra tippeltem. Egy falu szélén kerestünk sátorhelyet. Mutattam a srácoknak, hogy van egy tök jó hely, nem messze a pataktól. Nem tetszett nekik, mert egy csöppet lejtett. Na ezek se aludtak még sziklaperemen vagy gleccseren – gondoltam. Ebben a pillanatban szörnyű fájdalom jött rám és hát jött a hasmenés. Nagyon szomorú lettem, mert ez azt jelenti, hogy a következő nap – a nagy mászás napján – nagyon gyenge leszek és lehet, hogy föl se tudok majd menni a hágóra. Nem akarok autókázni! Nagyon nem! Inkább akkor pihenek itt egy napot. De este valami gyógyteát adtak nekem a többiek, ami úgy néz ki sokat használt. Ezen kívül főztek nekem egy jó adag szimpla rizst.

Reggel újra egész jó formámban voltam, nem voltam halálosan gyönge. Azért mondtam mindenkinek előre, hogy nem erőltetném az együtt haladást, inkább menjen mindenki a saját tempójában, aztán majd találkozunk lenn a vendégházban, a Roma Guest Houseban. Majdnem így is lett. Nekem igen sűrűn meg kellett állnom enni, mert a gyomrom egyszerre nem fogadott be túl sok mindent, tartalékom meg már nem nagyon volt a hasmenés miatt. Így kb. óránként megálltam, míg a srácok egyben lenyomták az első 3 órát.

Az út elég szépen emelkedett, nem volt túl sok nagyon meredek rész. Elég sokat fotóztam, nagyon tetszett a táj. És ugye egyre magasabbra kerültem, egyre több rálátást kaptam a havas hegycsúcsokra. Mikor felértem a hágó alatti utolsóelőtti kanyarba, láttam két bringát állni az út szélén. Mikor közelebb értem, láttam, hogy ezek nem a srácok bringái, hanem valaki másé. Vicces, valaki átjött a hágón és két kanyarral alatta megállt. Két svájci volt az, épp piknikeztek és élvezték a meleget és a kilátást. Élvezték a meleget, mivel fenn a hágóban igen nagy szél fogadott minket, melegünk egy cseppet se volt. Mikor felértem, elég nagyokat nyögtem és ordítottam. Természetesen elordibáltam a „Rohadjon meg Schwarz Gizi!” szidalmazást amit még a Komárom-Európa Futóegyesület kerékpáros szekciójától tanultam,  többnyire Janibától, Sanyibától és Józsibától. Nem tudom, miért kell őt szidni, egyszerűen csak ezt szoktam meg. Az összes bringatúrán őt szidták. Na meg a román királyt. Ez afféle jó gyerekkori emlékem. Fenn álltam 3250 méter magasan, 5 napi hasmenés után, és már csak egy nagy lejtő várt rám.

A hágón sokat fotóztunk, ettünk, filmeztünk, mászkáltunk. Nagyon messzire nem mentünk el az úttól, mert taposóaknák voltak a környéken. Lassan elindultunk lefele és cammogtunk és döcögtünk végig a szerpentinen, órákon keresztül, mesés tájakon. Valahogy nem akart elfogyni a lefele. Pontosan 2000 métert kellett leadnunk a hágótól. Jó fél óra gurulás után beértünk egy kanyonba, ahol hatalmas szakadék volt az út szélén. Aztán napnyugta környékén tanácskoztunk, hogy mit csináljunk. Menjünk-e le a városba, vagy keressünk-e fönt kempinghelyet. Andrésnak nem volt fasza lámpája, tartott a sötétben ereszkedéstől. Kölcsönadtam hát neki a fejlámpámat, én gondoltam hogy nekem elég lesz a bringalámpa – ami bitang erős cucc. Így mindenki bevállalta a városig ereszkedést, el is indultunk.

Nem gurultam egy percig se, jött egy defekt. Jól van, gyors csere. Ahh de nem foltoztam meg a cserebelsőimet, mert lusta voltam.

  • Van valakinek cserebelsője?
  • Aha van egy, de presztás. – válaszol Katej
  • Elkérhetem ideiglenesen? Csak hogy ne vesztegessünk időt fölöslegesen, mindjárt lemegy a nap.
  • Ha nem gond hogy presztás…
  • Nem, jó lesz

Ok, elkezdtem cserélni a belsőt, de mondtam is a srácoknak, hogy indulhatnak, mert ez nekem kb. 2 perc mire befejezem és úgyis utolérem őket. Így is lett, lelépett mindenki. Rakom össze a bringát, pumpálom, 2 bar környékén elkezd sziszegni. Na mondom ez kellett csak nekem. Szedhetem szét újra. Jól van, akkor nézzük mi újság. Szelep? Nem. Folt? Igen. Rosszul foltozta meg Katej, kiengedett a levegő a folt alól. Teszek rá új foltot. Rakom össze a bringát, pumpálok, indulok. Már majdnem teljesen sötét van. 2 kanyarral lejjebb megyek át pár pocsolyán, vizes lesz a kerék. Azonnal hallom azt a rohadt rakétahangot. Megint defekt. Természetesen a bringatáskám legaljába raktam vissza a javító szettet. Akkor szedek szét mindent, táskám oldalára valahogy fölapplikálom a mobilomat ami világít nekem. Már elég ideges voltam, kicsit lehordtam a bringámat. Veszem ki a belsőt. Nézem, most amit rápakoltam folt, az is elengedett!!! Na most lettem nagyon ideges. Ordibáltam minden jó magyar káromkodást, ami csak eszembe jutott. Jött egy pár ember egy Nivával, nagyon akartak segíteni. Mikor kiszálltak, olyan undorítóan káromkodtam, hogy azt csodálom, hogy nem ijedtek meg. Segíteni akartak, mondtam nekik, ha a kocsi lámpáját hagyják így felkapcsolva, azzal tudnak a legtöbbet segíteni. Így is lett, míg levakartam mind a két foltot és feltettem egy újat, ők szépen világítottak nekem és megcsodálták a bringámat. Összepakoltam mindent és gurultam tovább.

5 perc nagyon finom, nagyon lassú gurulás után ismét hallom a sziszegő hangot. Nem értem. Satufékezek és mint valami veszett állat, úgy ordibálok és rugdosom a bringámat. Azt hiszem kicsit tartottam a medvéktől is, így hogy ilyen későn fenn voltam még a hegyen és a helyiek kifejezetten figyelmeztettek, hogy erre sok medve van. Megint jön egy kocsi, megint kapok egy kis fényt. Ezúttal a saját belsőmet foltoztam meg, kukáztam Katej belsőjét. Széthasadt. Rakom össze a bringát, imádkozok, gurulok tovább.

Elképesztő. A srácok mindenesetre aggódtak miattam, mert a következő katonai ellenőrző állomáson üzenetet hagytak nekem, hogy mennek a Roma Guest Houseba és aggódnak miattam. Jól van, akkor megyek le én is. Nagyon szépen lassan ereszkedtem le a városba, nehogy újra defektet kapjak. Hihetetlen, de kibírta a hostelig.