Feltettem az Urfarail facebook csoportba, hogy szállást keresek és hogy a couchsurfingen nem találtam. Tevfik pedig kiírta az interrail csoportba, ami Törökország legnagyobb utazós csoportja. Jött is pár jelentkező, volt szállásom. Khalil adott nekem szállást, nem is kellett messze mennem. A lakására kicsit későn érkeztem, így sokat nem beszélgettünk. Ő ment is aludni. Én is próbáltam. Nem ment. Nagyon nem. Hajnalig nyomkodtam a telómat. Aludtam vagy 2 órát, olyan forróság volt egész éjjel. Na le is mentem a Balıklıgölhöz fotózgatni.
Miután végigfotóztam, fogtam, és letámasztottam a bringát egy falhoz, aztán ahogy feküdtem benne, elaludtam. Arra keltem, hogy dőlök. Nem tudtam megakadályozni, elestem. Vicces lehetett kívülről.
Ezt követően elindultam a külvárosba, hogy találkozzak Eminnel. Emin is a facebook posztra reagálva írt nekem, csak kicsit később, mint Khalil. Egy kisboltnál találkoztunk, bevásároltunk reggelihez. A pékségnél vagy 30 percet álltunk sorba, hogy megkapjuk a kenyerünket, mivel Bayram volt. Nagyon szép kis terülj terülj asztalkám (szőnyegem) várt minket Emin otthonában. Egész 11-től 3-ig kajáltunk és döglöttünk, játszottunk Asminnal, Emin kislányával. Elképesztő aranyosak voltak így együtt.
3 után visszagurultam szépen Khalilhoz, felcsíptem a cuccomat, dumáltunk egy kicsit, aztán mentem a dolgomra. Már ki akartam lépni Törökországból. Van az az érzés, hogy szeretsz ott lenni egy adott országban, de már menni akarsz. Csak valami újat akarsz. Na ezt éreztem itt Urfában. Mikor elindultam, mindent rendben találtam, ám 5 km-el később csak úgy szóba elegyedtem egy mocissal. Kérdezte, honnan jövök. Csak rámutattam a zászlóra, s mondtam, hogy Magyarországról. A zászlóra? Hol a zászló??? Ajjjaj. Valahogy rejtélyes módon eltűnt a zászlóm. Khalillal beszéltem, nála nincs sehol. 2x végignézett mindent. Hmm. Nagy kár. De talán ez pont az a cucc, ami nélkül tovább tudok haladni. Szóval csak folytattam az utamat. Este elég komoly rosszullét jött rám. Nem tudtam mit tenni, jó hamar kerestem magamnak sátorhelyet és lepihentem. Hasmenésem volt és meg is fáztam. De nagyon. Hát igen, az a rengeteg alvás Urfában! Az biztos sokat segített. Ezen az éjszakán se volt valami hideg, ennek ellenére a hálózsákba bebugyolálva aludtam. Szétizzadtam magam az éjjel. Aztán reggel mentem vagy 5 kilit, majd bedöglöttem egy fa árnyékába egy falu szélén. Jött egy nagyon jó arcnak tűnő fószer, Murat.
Csomót beszéltunk, mondtam neki, hogy beteg vagyok, alig bírok enni, csak iszok és pihenek itt. Erre hozott egy csomó vizet, meg szép lassan adagolva kaját. Nagyon lelkesen segített nekem. Az volt a jó, hogy tudtam pihenni, aludni az árnyékban, így erőt nyertem az estére. 4 óra után haladtam tovább Nusaybin fele. Érdekes rendszámú furgon ment el mellettem, nem tudtam beazonosítani, honnan jöttek. Később egy mocival jött elém egy európai kinézetű pár, nagyon jó arcnak tűntek. Mondták, hogy ők éjjel Nusaybinben alszanak egy hatalmas buszparkolóban. Inkább, mint kint a határban, a szír határ nem annyira tetszett nekik. Elmentünk együtt bevásárolni, aztán együtt vacsoráztunk a buszparkolóban. Megengedték, hogy zuhanyozzak egyet a 40 éves Merci kis zuhanyzójában. Itt máshogy van megoldva, mint a Masterben, itt külön fülke van a zuhanyzónak. Tetszetős megoldás. Végül én is ott aludtam a parkolóban, jó helynek tűnt.
Nem is zavart minket a világon senki. Reggel viszont a lapos külsőm látványa egy kicsit zavart. 3700 km-nél meglett az első defektem, a szokásos gumiabroncsból származó drót fúródott bele a Marathonba.
Ez a Schwalbe Marathon egy olyan tárgy, ami jól működik. Piszok jól. Az elmúlt években sok tárgyat halmoztam fel magam körül, és miután a legtöbb nem működik jól tervezési vagy gyártási hibából eredően, elhatároztam, hogy csinálok hamarosan egy listát azokról a tárgyakról, amik jól működnek. Kész ritkaság az, ha valami jól működik. Egész elképesztő. A fogyasztói társadalom fénypontját éljük, mikor minden azt mondja körülöttünk, hogy „VEDD MEG!”. Aztán minden azt sugallja egy pár hónap múlva, hogy dobd ki és vedd meg az utódját. Becsülöm, tisztelem azokat a gyártókat, akik nem álltak be a sorba. Mert szívből, őszintén mondom, hogy hánynom kell a fogyasztói társadalom eszméjétől.
Gyorsan lecseréltem a belsőt, aztán mentem szépen az iraki határ fele. Semmi extra nem volt a nap során, este értem Cizrébe.
A Tigris folyóhoz érve megcsapott a friss levegő. Nagyon jó érzés volt ott állni a folyó hídján és csak bámulni azt a hatalmas, történelmi jelentőségű folyót. Még kicsit haladtam, majd a folyó mellett a domboldalban dobtam le magamat. Egy határőr állomástól nem messze aludtam, kellő biztonságérzetet adott a határőrség közelsége.
Éjjel tűző nap fényerejű lámpával világítottak meg, közben rendőrségi hangjelzéseket adtak le és hangosbemondóval utasítottak engem valamire. Röhögve keltem fel, gondoltam megjött a rendőrség vagy a határőrség. Így is volt. Mikor előbújtam a bringára terített sátorponyva mögül, kiszálltak a határőrök a harckocsiból. Azta de ROHADT JÓL NÉZETT KI!!!! Ahogy a nagy fényáradatban közeledtek felém a katonák. Júúúj milyen fotó lett volna Ahhhh de bánom hogy nem tudtam fotózni. Odajöttek, aztán pár mondatban bemutatkoztam, kicsit lehiggadtak. Megkértem, hogy had csináljam meg a fotót. Nem ellenkeztek, kivéve a főbunkót. Na ő tényleg az a fazon, aki azért főnök ott, mert nem gondolkozik túl sokat a parancs kiadása előtt. Utasítottak, hogy mindent pakoljak össze, megyünk az őrsre. Jessz! Be akarták gyömöszölni a bringámat a harckocsi hátuljába. Hát nem sikerült. Felkerült a tetejére, 2 gumipókkal. Aztán hátul utaztam a jófej katonákkal be az őrsre.
Közben elmondták, hogy éjjellátó drónnal szúrtak ki engem, ahogy ott bivakolok a semmi közepén. Az őrsre érve bevittek egy szobába, ahol mindent kipakoltattak a táskámból. Itt kb. tizedjére kérdezték meg tőlem, hogy honnan jöttem. Mintha nem tudnának kommunikálni egymás között vagy nem is tudom. Az asztalra kerültek a gyanús holmik. Vártunk valakire. Kb. fél óra várakozás után előkerült a két specialista. Azok, akik tudtak angolul és tudták, hogyan kell memóriakártyákat olvasni. Jófejek voltak. A drónom marha gyanús volt nekik, meg hogy van egy elég komoly fényképezőm. Meg hogy van nálam laptop is. Először a DSLR kártyáját olvasták be. Nem tudták, mi az a NEF fájl. Úgyhogy a videókkal kezdték. Még rajta volt a KisGeri 24-en készített néhány klippem. Mikor megláttam a KisGeri akksis-napelemes energiaellátó rendszerét a képernyőn, visítva röhögtem fel. Nem igaz, ez az összevezetékezett 4 db szürke akksi nem úgy néz ki elsőre mint valami buzi nagy detonátor? A katonák csak néztek mint Jani a moziban. Aztán olyan jót szórakoztak a Dent de Géanton készült klippeken. Majd vették elő az én laptopomat. Ott végignézték a fényképeket. Olyan mozidélutánt (hajnalt) tartottak, hogy én végigröhögtem ahogy stírölik a fotóimat. Vagy egy óra showtime után megállapították, hogy nem vagyok gyanús, és hogy nagyon drága cuccaim vannak. Utána még jegyzőkönyveztek a főbunkóék vagy másfél órát, én meg már aludtam. Hol a székben, hol a földön. Egész reggel 7-ig aludtam. Aztán elengedtek. Vettem egy jó kenyeret a városban, aztán újra elindultam Cizréből kifele. Igen, 2x tettem meg azt a 10 kilométert. A határt kb. délben értem el. Ott könnyen eljutottam az útlevél ellenőrzésig. Valami Karakul iroda volt, utána meg egy másik útlevél ellenőrző iroda. Nem értem ezeket a határátkelőket. Na mindegy. A második irodába behívtak az üveg mögé, hogy meginterjúvoljanak, miért is vagyok én itt. Nagyon kedvesek voltak velem, és csodálkoztak, hogy én erre utazok. Jó sok vizet adtak – sajnos előjött a palackozott víz, de elfogadtam. Aztán szépen begurultam Irakba.
Támogatnád az expedíciót?
Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!
