04. Gyenge vagyok én ehhez.

Posted on Posted in Fotó, Fotózás, Sziklamászás

Antalyába megérkezve egy kicsit elengedtem magamat. 2500 km a hátam mögött volt, tudtam, hogy megérdemlek egy kis pihenőt. Először is reggeliztem egyet. A pékségben vettem egy perecet és egy sütőmeleg kenyeret. Szemben a boltban vettem lekvárt és sült tejberízst. Ezt a sült tejberízst Fırın sütlaçnak hívják és valami borzalmasan finom, egyszerű, olcsó és egészséges.

Kaját követően elmentem borbélyhoz, hogy a szakállamat rendbe szedje. Ali ragaszkodott hozzá, hogy a hajamat is megmossa. Hát nem tudtam nemet mondani. Bár jobb szeretem, ha más nem nyúlkál a hajamhoz, csak a mamám, aki remek fodrász, és én. A végén azt mondta, hogy annyit adjak, amennyit gondolok. Fogtam, benyomtam a zsebébe egy 20 Lírást. Ez kb. 1000 Ft-nak felel meg. A borbély után még egy jó lahmacun (török pizza) befért a bendőmbe, majd elmentem a szállásra. Most mindenképp hoszteleztni akartam, mert rengeteg melóm volt a számítógépen. Egy szállásadó orra alatt meg nem akartam antiszoc módon egész nap a számítógépembe bújni. Az óváros belsejében sikerült a legolcsóbb hosztelt találnom: Old House hosztel és kocsma. Jó hely, csak fura volt hogy a hatalmas kertből először kipattintották a bringámat, miután lepakoltam róla. Aztán egy szerződést dugtak az orrom alá, aminek az egyik pontja írta, hogy semmi ingóságom iránt nem vállalnak felelősséget. Mondom, rendben van, a bringát kivéve. Vagy a kertben van, vagy vállaltok érte felelősséget. Meggyőztem őket, betoltuk a raktárba. Jó helyen volt. Már megint ez a hülye bringautálat…

Jól kidolgoztam magam, másnap dél körül fejeztem be a Decathlonos munkát. 3-4 munkanap utómunka volt. És ugye 1 teljes munkanap forgatás. És kiderült, hogy nem 50 ezret fizet a meló, hanem csak 30 ezret. Tragédia. Mikor belementem a melóba, úgy volt, hogy 50k és kb. 1-1,5 munkanap utómunkám lesz. Neccesen, de elvállaltam. Csoki barátomért, ne kelljen napokon keresztül keresnie olcsó videóst. Na mindegy, talán ez annyira nem érdekes nektek, de igen, így keresem a kenyeremet. Elvállalok fotós-videós munkákat, egy-egy mérnöki projektmunkát, meg ugye fesztivált szervezek – ugyan abból még egy fillért se láttam a 3 év alatt. De hát ugye a vállalkozói élet az ilyen.

Na jó, akkor indulok Bülenthez. Bülent az az arc, aki még Antalyába érkezve meglátott engem és ígérte hogy találkozunk valamikor. Nos oda is mentem hozzá a házához. Nem volt messze. Érdekes egy arc Bülent, 60 éves, matektanér végzettsége van, ugyan sose dolgozott a szakmájában. Mindig valamilyen üzletet vitt. Elvitt engem a tengerpartra, elkezdett érdeklődni, hol fogok aludni. Én mindeddig azt hittem, hogy majd nála. Javasolta, hogy menjünk el a hajléktalan barátjához, Mustafához. Ő ott lakik a híd alatt. Jó, elmentünk Mustafához. Kedves arc volt, mondta ő is meg Bülent is, hogy nyugodtan aludhatok ott, ahol ő. Itt senki se lop, biztonság van. Na én ezt erősen kétségbe vontam. Ezt követően elmentünk valami nagyon puccos étterembe. Bülent kikért egy antalyai pidét. A pide kb. 1 méter hosszú, 10 centi széles cucc volt. Zöldséges hús feltéttel, olyan, mint ami a lahmacunon szokott lenni. Elég fincsi cucc volt, hamar bezabáltuk. Visszamentünk a bringámért, aztán Bülent mutatott még 1 helyet, ahol aludhatok. Jó, akkor legalább tudok válogatni. Ezen kívül a híd felé menet 2 helyet is láttam, ahol lakóautók parkoltak és sátrak is álltak. Szépen felpattantam a keróra aztán odatekertem, az volt a legszimpatikusabb. Feldobtam a sátrat, a bringát hozzákötöttem a sátorhoz. Talán nem lesz itt bajom – gondoltam. Megnyugtató volt, hogy többen is sátraznak. Későn érkeztem, így a szomszédokkal nem tudtam beszélgetni.

Reggel mikor felébredtem, a szomszéddal egymásra mosolyogtunk. Odamentem hozzájuk érdeklődni. Elmondásuk szerint a kemping ingyen használható, a két mosdóval egyetemben, amik a környéken találhatók. Állítólag 10 ilyen ingyenes kemping van Antalya területén. Hát ez komoly. Meghívást kaptam reggelire a szomszédokhoz. Jól megkajáltattak. A másik szomszéd (helyi lakos) is harcba szállt a megvendégelésemért, de az isztambuliak nyertek. Csak néztem mint Jani a moziban.

Reggeli után elmentünk kicsit kockulni a közeli kávézóba. A fater is fogta a laptopját és mindketten fotókat dolgoztunk fel, illetve én filmet is vágtam. Nagyon sok idő nem kellett, hogy összevágjam a 60 seconds of Dent du Géant klippet. Sokkal több idő kellett hozzá, hogy a forgatókönyvet felépítsem fejben. És pont a vágással egyenértékű idő kellett a Fatter TV logó elkészítéséhez. Elkezdtem ugyanis After Effectsben dolgozni. Nagyon megtetszett, jó cucc. Ez a kisfilm kicsit más stílusú, mint az eddigiek. A mászó trip hangulatát akartam visszahozni, mert valami bődületes mennyiségű ökörséget összehordtunk az alatt az egy hét alatt júniusban. Itt nézhetitek meg, jó szórakozást.

Ha tetszett, légyszi iratkozzatok fel a csatornára!

Bryan amúgy egy izmiri nővel él házas életet, felesége épp Izmirben volt, mikor ott voltam. A kaliforniai házát fixen havi 520 ezer Forintért adja ki és az antalyai óvárosi lakásáért fizet havi 60 ezer Forintot. Azért így lehet éldegélni, azt hiszem. Megy is idén még a Tien Sanba túrázgatni, Koreába és Japánba bringázgatni. Hát ez így elég prémium. Ő úgy kezdte, hogy 10 évet lezúzott GIS szoftverekkel dolgozva, aztán utána felváltva bringatúrázott, dolgozott, hegyet mászott, dolgozott. Most már annyira nem dolgozik. Ha mentek Antalyába bringás barátaim, Bryannek mindenképp írjatok!

A második alkalommal együtt másztunk, kora reggel. Nagyon jó móka volt. Általában egyedül DWS-ezek, úgy is buli, de társaságban még királyabb.

Búcsúzáskor megígértük, hogy egyszer elmegyünk együtt hegyet mászni. Antalyából kifele menet beugrottam a Decathlonba, hogy vegyek egy polifoamot. Csak ¾-es matrac volt, de hát gondoltam megteszi. 12 Líráért. 600 Forintot csak kiadok egy ágyért. A folytatás haladós volt, de dög unalom. A parttól eltávolodva vitt az út, jó párás volt a levegő, de hátszelem volt. Délután 2-kor indultam, de így is befaltam 90 km-t. A következő nap hotelek között haladtam, körülöttem minden kiírás ciril betűkkel volt. Fél Oroszország itt van nyáron, azt hiszem. Majdnem csak orosz szót hallottam. Egyszer meg magyar szót.

  • Magyar vagy!?
  • Igen! – húztam a satuféket.

Székelyföld óta ők az első magyarok, akikkel összefutottam. Nagyon jó élmény volt!!! József és Márton, a fia nagyon kedvesek voltak, kész meghökkenést láttam a szemükben, mikor közöltem velük az expedíció paramétereit. Támogatni is akartak: adtak vizet és rengeteg pénzt élelemre. Na nem semmi. Azt mondták, hogy igazi magyar vagyok. Hát szerintem ők azok igazán.

Jó hangulatban tekertem le a maradék távomat. Oltári jó helyen aludtam: Az autóút fölött 50 m-el, valami kilátóponton. Innen irgalmatlan hágózás következett, rettentő magas páratartalommal. Volt olyan, hogy telített volt a levegő. A felhőben bicikliztem, a Földközi-tenger partján.

Aztán banánültetvényekre érkeztem, tolhattam befele a mézédes török banánt. Ők csak úgy hívják, hogy muz. Kicsit vastagabb, mint a megszokott európai import banán és sokkal édesebb, lédúsabb. A jamaikai banánnal vetekszik a cucc.

Nem voltam valami gyors itt a parton, sokat szenvedtem, de a táj gyönyörű volt. A hűtés sokszor okozott problémát. A hőmérséklet 35 °C körül járt, ami önmagában nem volt probléma. A páratartalom 60 és 100 % között mozgott, ami annál inkább. A 20 %-os emelkedők iszonyúan megizzasztottak, csakhogy a hőleadás nem nagyon működött evaporatív módon. Így a testem szépen csak levette a teljesítményemet és így belassultam, elgyengültem. Természetes reakciónak tűnik. Fürödni nem nagyon akartam, mert volt egy sebem, amit mindig fölszakítottam balek módon. A parton az utolsó nap elég lájtos volt, kevés hullámvasút volt és jó hátszél.

Kızkale mellett megálltam, hogy megnézzem a tengerbe épült várat. Komoly cucc. Meg jó turistás.

Míg fotózgattam, odajött hozzám egy fazon és megdobott egy jeges gyümölcslével. Jól jött! Meg volt oldva a hőleadás a következő fél órára: a jeges gyümölcslevet hengergettem a mellkasamon oda-vissza.

Este bekúszott mellém egy autó csak a szokásos módon, csak furcsa mód angolul szóltak hozzám. Megkértek, hogy álljunk félre egy pár perc beszélgetésre, mert imádják a bringámat. A feleség jól tudott angolul, csomót beszéltünk. Mondta, hogy ő is szokott couchsurfölni, csak mostanában nem csinálja. Na küldtem is neki egy offline couchrequestet, hátha fogad engem. Sajnos programja volt estére, úgyhogy bukó. De van egy spanja, Tevfik, aki nagyon sokat utazik, megkérdezte őt is. Tevfik se fogadott, de végül egy nagyon jó partszakaszt ajánlottak, ahol sátrazhatok. Megkaptam Tevfik számát is, aki mindenképp találkozni akart velem. Este írtam Tevfiknek a kempingből, megbeszéltük, hogy reggel írok, mikor felkeltem, majd jön hozzám.