1. A prológ

Posted on Posted in Fotózás

Reggel összepakolni nem volt egyszerű mutatvány. Rájöttem, hogy a táskák térfogatának több, mint 40 %-át a kaják töltik ki. Úgy tömörítettem össze teljes testsúlyommal a táskákat, hogy épp be tudtam csukni őket. Kis késéssel odaértem Komárom főterére, ahol a többiek vártak. Eljöttek vagy 6-an elbúcsúztatni, Lopa ráadásul csak ezért elugrott Tardosról. Nagyon jól esett!

Rátettük hát a kereket az útra India fele. Janibá, Sanyibá és Lopa elkísértek Tatáig, majd egyedül mentem tovább Tardos fele.

Még egyszer benéztem a mamámhoz, elbúcsúztunk.

 

 

 

Kicsit felfrissültem, majd haladtam tovább Budapest fele. A Gerecsén keresztül mentem, gondoltam jó lesz, ha megszokom a dombos-hegyes terepet. Hát mit mondjak, megkérte! Nem voltam gyors, pedig este legkésőbb 7-re ott kellett lennem a Trexpert-nél hogy átvegyem a zsír új benzinfőzőmet és a víztisztítómat. Először a Decathlonhoz mentem hogy Kovács Benedek (Csoki) barátommal bringázzunk be együtt Budapestre. Neccesen, de elértem a zárást, átvettem a cuccot.

Ezt követően az egyesületünk (Bivak Alpin Sportegyesület) tagjait meghívtam egy jó vacsorára az Ekerbe. Az este nagyon jól telt, sokan eljöttek és nyomtunk egy pár búcsúfotót.

Másnap reggel a Hősök Terén volt meghirdetve a búcsúzkodás. Nagy nép nem volt, egyedül Móni és Norbi búcsúzott el tőlem. Nem baj, ők legalább ott voltak. Érdekes, nem is tudtunk rendesen fotózkodni mert valamilyen felvonulás volt épp. Na nem baj, belerúgtam a pedálokba, elindultam.

A táskákkal komoly gondok voltak. Valamiért nagyobb bukkanóknál leoldott és egy ideig az aszfalton kísért némelyik oldalsó Ortlieb táska. Pedig használtam a megfelelő adaptert is. Nem értem. Nem baj, raktam plusz hevedereket a táskákra, így legalább nem hagytam el őket.

Az első nap nyugisan telt. Egész jó hátszelem volt végig, Heves mellett vadkempingeztem. Hortobágyon megálltam a Kaparó csárdánál. Csak úgy kikértem egy üdítőt aztán lepihentem. Egy jó alvás erejéig még használhattam a tulajdonos saját ágyát is, ahol nagyon jót sziesztáztam. Miután felkeltem, megkérdezte hogy mégis éhes vagyok-e. Amolyan semleges választ adtam, mivel éhes nem voltam, de azért a bringatúrák során nagyjából bármikor képes vagyok enni. Így lett az hogy meghívást kaptam egy jó adag babgulyásra. Nagyon finom volt!

Este Rezes Máté és Rezes Dávid barátom családja fogadott. Remek estét töltöttünk együtt, jó volt őket újra látni. Ők csak akkor realizáltak hogy én hova is megyek. Valahogy nem közöltem feléjük hogy nem épp Debrecenbe ruccanok le.

A határt hamar átléptem, valahogy meglepődtem hogy még nincsen sengeni határátkelő. Szépen vittem végig a magyar zászlót, nem volt kedvem leszedni a román részeken. Zilah után elkezdtek jönni a finom emelkedők. Be is ért néhány bringatúrázó, jó gyorsan jöttek. Beértek aztán egy pár szó után mentek is tovább, mondván hogy a csúcson találkozunk. Hát fentebb meg is vártak, nagyon jót beszélgettünk. Kiderült, hogy perzsák, és Svédországból bringáznak hazafele egész Teheránig. Ők jóval gyorsabbak voltak, nem is tudtam beérni őket se aznap se másnap. Ők városról városra mennek, hotelben alszanak mindig. Volt egy olyan ebédem, amit egy üres telken töltöttem. Csak betoltam a fák árnyékába a bringát és elkezdtem főzni. Erre egy néni jött a közeli házból és hozott nekem egy hattttalmas adag levest. Az igen! Már azzal majdnem jóllaktam. Miután mindent megettem, jöttek a gyerekek. Kicsit elbeszélgettünk angolul, meg valahogy latin szavakkal, a teljes család román volt. Adtam nekik egy kis müzlit, nagyon örültek.

Az úton sokan kiabáltak meg kínálgattak pálinkával, sokan örültek nekem. Volt, aki nem örült. Az meg bejött mellém a tragacsával, leköpött aztán elhúzott. Erős ember lehetett.

Kolozsvárra érve értesítettem Popp Áron barátomat, hogy jövök, össze kéne futni. Nagyon jókor jöttem, Áron épp végzett a munkahelyén. Vacsoráztunk egyet, aztán én mentem tovább.

Ugyanis volt egy időpontom Kovászna városában, 3 napra rá vártak engem. Nem volt mese, haladni kellett hát. Jó, akkor irány Torda. Jó sok emelkedő volt, megkérte!

Torda után szoftos volt a haladás, bár a kamionokkal vigyázni kellett. El kell mondjam, az a kis tükör baromi hasznos dolog! Mindig csak egy kis pillantás és meg tudom nyugtatni magamat. Igen. A kamionsofőr észrevett, kikerült. Ja és jövök kelet fele, egyre többen dudálnak rám. Én igazából szeretem, ha dudálnak. Jó az, az azt jelenti, hogy észrevett. Amikor mellettem 0,5 méterre dudál a barom, annak persze nem sok értelme van, mert leviszi a fejemet a kürtjével. Hát ez is csak intelligencia kérdése.

Először tudtam igazán remekül aludni, fenn Szászbuda fölött. Szépen feltoltam a bringát egy kopasz domb tetejére és feldobtam a sátrat. Aztán észrevettem, hogy nincs meg a matracom. Hahh jó, lemegyek az útig. Biztos itt a feltolásban lelöktem valahogy. Mentem erős lámpafénnyel (hangosfázissal ahogy azt mi mondjuk), néztem mindenfele, de nem találtam. Vissza nem megyek az úton. Úgyis jönnek a perzsák holnap, majd elhozzák – gondoltam. Ugyanis beszélgettünk whatsappon, mindig megírtuk egymásnak, ki merre éppen.

Másnap sajnos a faterok nem találtak semmit. Sajnos mikor éjjel szélvihar kerekedett, pont erre számítottam. Jó, akkor alszok majd matrac nélkül. Jó izmos napom volt brutális forgalomban, de Brassótól északra egy gyönyörű hegyi úton felfrissültem Sepsi fele. Ezt az Árapatak-Előpatak-Spesi útvonalat javaslom mindenkinek, nagyon szép! Sepsiről már csak egy ugrás és ott is voltam Kovásznán. Jó erős hátszelem is volt, percre pontosan ott voltam így Kovásznán.

Nagyon jó társaság fogadott! Tankó Andrea, aki a kovásznai hivatalban dolgozik, a legjobb arcokat hívta a kíséretemre. Andi, Barna, Brigi, Norbi és Tihamér kijöttek elém a városszéli benzinkútra, hogy üdvözöljenek. Együtt bringáztunk el Csomakőrösre, hogy meglátogassuk a nyelvkutató emlékszobáját és a szülői házát. Közben egy percre nem lankadt a hangulatunk: Norbi folyamatos élő közvetítői szerepet produkálva végig nyomta a parádét. Csomakőrösön átadták nekem a szalagokat és a diókat, melyeket megkísérlek elvinni Darjeelingig. Isten úgy segéljen.

Mikor visszaértünk Kovásznára, elkísértek engem a szálláshelyemre, melynek a költségét az önkormányzat állta. Nos igen, az expedíciót csak úgy tudom végigcsinálni, hogy szállásért nem fizetek – kivéve ha épp muszáj, nincs más lehetőségem. Így nagyon hálás voltam, mert egy hét után elég jól rendbe tudtam szedni magamat. A vacsorám dupla adag volt, a szállásadóm is tudott az expedícióról és nagyra becsülte azt. Tulajdonképpen nem tudtam mindent megenni, ami azért tegyük hozzá: ritka eset!