Zichó Viktor

, , , , , , , , , ,

Megcsináltuk! KisGeri 24 Sziklamászó Fesztivál – beszámoló

„Nem tudok olyan versenyt, amely többet adott, mint ti”

                    Nagy Ervin

 

Megcsináltuk! Sikerült megszerveznünk Magyarország első sziklamászó és highline fesztiválját és első 24 órás sziklamászó versenyét! Rengeteget dolgoztunk és még többet tanultunk a szervezés alatt. Tulajdonképpen a szervezés oroszlánrészét ketten csináltuk meg Forintos Norbert barátommal. Nem volt egyszerű, de mi ezt úgy érezzük, ez volt életünk első vállalkozása. Az a sok mosoly, a rengeteg szép, dicsérő szó. A sok lelkes mászó nehezebbnél nehezebb sziklautakon. Sűrű ordítozás az Esőfalon. A kretén módon hálózsákban mászó barátaink. A napnyugta fényében a fejünk fölött egyensúlyozó vagány highline-os srácok. Az íncsiklandó marhalábszár pörkölt. Sörözés a tábortűz mellett. Na ezek azok, amiért megérte ezt a fesztivált megszervezni. Először is szeretnénk köszönetünket nyilvánítani azoknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a fesztivál.

Köszönetnyilvánítás

Köszönjük a Tengerszem Túrafelszerelésnek a rengeteg tesztelhető terméket! Ők adták az összes DMM és Kouba cuccot, amit ki lehetett próbálni és kedvezményesen meg lehetett vásárolni. A rajtcsomagokban kapott mindenki csúcscsokit, természetesen az is a Tengerszem ajándéka. És azok, akik igazán jól másztak, értékes Tengerszem utalványokkal gazdagodtak. Ezen kívül reméljük mindenki kapott a 15%-os kuponból.

Köszönjük az Explo.hu webáruháznak! Az Explo.hu forgalmazta ClimbingTechnology termékeket szintén tesztelni lehetett, valamint tombolán osztottuk ki őket. Magnéziából nem aprózta el az Explo.hu, több kilót osztottunk szét a mászók között.

Köszönjük a Petzl hazai forgalmazójának, a Gránit Design Kft-nek! A tesztelhető Petzl fejlámpák, az új Grigri+ eszközök, a versenyzőknek utántöltésre kiadott PowerCrunch zia mind tőlük van. Köszönjük nekik a tombola nyereményeket!

Köszönjük a Trexpert Túraboltnak az utalványokat! Akik igazán kitettek magukért, akik annyit küzdöttek az Esőfalon, igencsak megérdemelték a főnyereményt. Minden egyes csapattag besétálhat a Trexpertbe és vehet magának olyan 5.10 cipőt, amilyent akar.

Köszönjük a Gibbon Slacklines hazai forgalmazójának, Laccernek és csapatának a slackline és highline bemutatót! Nagyon sokat segítettek a fesztiválon. Sajnos részemről úgy érzem, nem tudtam nekik meghálálni a sok önzetlen segítséget, de remélem ezt még bepótolhatom.

A Gerecse Sziklamászó Sportegyesület részéről Ervinnek tartozunk sok köszönettel! A legelejétől segített minket Ervin. Az engedélyekhez adott sok instrukció rengeteget segített az elindulásban. Bármi kérdésünk volt a helyszínnel kapcsolatban, hozzá fordulhattunk bármikor. Ő önzetlenül, nagyon segítőkészen állt a rendezvényünkhöz.

Köszönjük az Enersys Hungária Kft-nek a hatalmas akkumulátort, ami lehetővé tette a fesztiválon a villamosenergia-ellátást!

Köszönjük az Ireks-Stamag Kft-nek a rengeteg kenyeret és péksüteményt! Pékárura aztán nem volt gondunk nekik köszönhetően.

Köszönjük a Rizmajer Sörfőzdének a fesztiválra kínált 40 liter családi sört!

Köszönjük a Budapesti Erdőgazdaság Zrt-nek a hozzájárulást, hogy megvalósulhatott a KisGeri 24!

Köszönjük az Opera Solar Kft-nek, hogy megvolt a lehetőségünk napelemet használni a fesztiválon!

Köszönjük Fejes Bencének a sok szép fényképet!

Köszönjük a Magyar Vöröskeresztnek az állandó jelenlétüket a fesztivál egészségügyi ellátásának biztosításáért!

 

Nos az hihetetlen, hogy túl vagyunk rajta, megcsináltuk. Nem vagyunk szomorúak, hogy kevesen voltunk, szomorkodjon az aki nem jött el. Így állati jó családias hangulat alakult ki a tábortűz körül szombat este. Ha többen jöttek volna akkor meg kész fesztiválhangulat van. Versenyen kívül azért voltak jópáran, akik csak úgy kiruccantak nappal mászni. Ez a kőfejtő olyan rohadt nagy, hogy úgy szépen eloszlott az a kb. 60 fő, aki kint volt nappal a feszten.
A fesztivál előtti napokban ezer és egy dolgot csináltam. Egyszerűen annyi idő elment a szponzorokkal való kommunikációra, hogy a papírmunkának valahogy csütörtökön láttunk neki! A versenyutak listájának véglegesítése, a pontozása, a kallerek szerkesztése, a tombolajegyek készítése, stb. afféle apróságnak tűnt, de rengeteget kellett foglalkozni vele. Azon kívül csütörtökön kaptam a telefont az Astrasuntól, hogy ők nem szívesen adnak nekünk kölcsön offgrid invertert. Amikor már egyszer bekérték a fesztiválon használatos napelemek pontos típusát és paramétereit, az akksi paramétereit. Ja és igen, nekik van egyedül az országban offgrid, töltésvezérlővel ellátott inverterük (egyenáramról váltóáramra alakító berendezés). Az Opera Solar nyújtotta napelemek kölcsönkéréséhez már intéztem céget is a számlázáshoz, ami kész kálvária volt. Szóval marhán örültem, mikor kiderült, hogy egyetlen rendszerelem fog hiányozni a napelemes-akkumulátoros energiaellátó rendszerünk kialakításához. Az Astrasunnál alapból egy jószándékú alkalmazottal tudtam csak beszélni, aki rengeteget segített, nagyon kedves volt. De a főnök valami igazi vaskalapos lehetett, még bérleti díj mellett se volt hajlandó kompromisszumra. Ez nagyon gáz volt. Úgyhogy fogtam magam és elmentem egy szar autós inverterért, nyócezerért vettem az Aquában. 350W, majd jó lesz valamire. Akksit úgyis kapunk. Na ahhoz meg kellett utánfutó, mert 380kg volt a kis aranyos. Targoncával lehetett csak mozgatni a cuccot. Laccer hozta az utánfutót, mert kiderült hogy a kocsi amit én tudok kölcsönkérni, nem rendelkezik vonóhoroggal. Laccerrel az idegőrlő pesti dugón keresztül mentünk ki Budaörsre. Kb. 1 óra késéssel sikerült kimennünk az Enersys telephelyére. Közben fölvettem, Tomit, aki a fesztivál komplett highline felszerelését hozta magával Nyíregyházáról. Szerencsére Laccerék még időben megtalálták az átvételi helyszínt az ipartelepen, nagyon közel voltunk a záráshoz és akkor nincs akksi, nincs áram. Aztán vissza Pestre hűtőért, kóláért a Raikerbe. Szarul jött ki, mert jobb lett volna Budaörsöt útba ejteni KisGeribe menet. Így kiértünk nagyjából este 10-re a kőfejtőbe. Zsögöny Tomi közben végig szóval tartott minket, de állati érdekeseket mesélt. Na ő az aki már a világon mindent kipróbált. És most is ezerféle dolgot csinál. Bármihez hozzá tud szólni. Este miután megérkeztünk, összeraktuk a WC-t, amit otthon vágtam szépen méretre mindenféle bútorlapból. Ezzel el is telt az este.
Másnap reggel szépen összeraktuk a sátrat, az elektronikát, és készültünk a regisztrációra. Minden csapat időben megérkezett. Átadtuk a rajtcsomagot és tartottunk egy rövid tájékoztatást. Mindenki összekészült a mászásra, majd délben elrajtolt a KisGeri 24 órás sziklamászó verseny!

Nagyban ment a mászás a 23 karátos udvarban és az esőfalon. Az illúziófal nem volt olyan népszerű, konkrétan kétszer ha másztak rajta, sokat mondtam. Egyszerűen annyi volt az oka, hogy alulpontoztuk az illúzió falat. Ez nagy hibánk volt, mert az út hosszával lineárisan nőtt a pontszám. Az Esőfalon így sokkal többet ért egy IX-es út, mint az Illúzió falon. A nehézség persze nem lineárisan adta a pontszámot. A UIAA skála nehézség négyzetével volt arányos a pontozás. Minden csapat kapott két pontozólapot, nappal úgyis két partira vált a csapat a legtöbb esetben. Ha valaki tisztességesen, beleesés és beleülés nélkül kimászott egy utat, magkapta a teljes pontszámot. Ha ezt toprope tette meg, akkor fele pontszámot, ha tradícionálisan mászott, dupla pontszámot kapott a versenyző. Minden csapat írogatta önmagának, nem volt semmi felügyelet, bíztunk a mászók becsületében.

Voltak plusz pontszerzési lehetőségek a Bring Sally Up versennyel, a slackline-al és a highline-al. Olyan kedvező pontozást adtunk a highline-ra, hogy mindenki aki highline-os volt, mondta, hogy jövőre benevez.

Nos igen a highline-on a felállás pillanatától indult a stopper, másodpercenként 500 pont, majd a 10. másodperc után 100pont/s. 1 perc után nem járt több pont. Összehasonlításképp egy X-es út 2200 pontot ért az Esőfalon. A Bring Sally Up versenyen meglepődtem, mert csak egyetlen mászó tudta végigcsinálni a 30 fekvőtámaszt. Aki nem ismerné, erről a kihívásról van szó: https://www.youtube.com/watch?v=41N6bKO-NVI


Este a verseny szabályozottabban, váltóversenyként működött tovább, hogy tudjanak pihenni a mászók. Nem is másztak olyan sokat éjjel a versenyzők, sőt a Half Mezko Team haza is ment aludni. Este 9 körül volt egy jó bográcsozás, sztorizgatás, sörözés, majd következett a filmvetítés. Aztán a film után még Norbival meséltünk pár sztorit és vetítettünk az Alpesi mászó és bringatúránkról, ahol az egész fesztivál ötlete született. Aztán gyakorlatilag mindenki eltakarodott aludni.

Reggel 7-kor keltem, észbekaptam hogy átaludtam a checkpointot. Nem baj, gyakorlatilag senki nem vette komolyan a reggel 6 órás ellenőrzést, meg amúgy is aludt még mindenki. Szegény MET IT-sek nem hoztak polifoamot, úgyhogy egy vacak ponyván aludtak. Azt mondtam nekik, hogy hozzanak hálózsákot. Na igen ha ilyet mondok valakinek, hogy hálózsák akkor egyértelműnek tartom hogy hoz mellé valami derékaljat. Sajnos. Már bele se gondolok abba, hogy ezt el kell magyarázni valakinek így hogy a fél életemet a szabadban töltöm. Pedig tényleg nem egyértelmű, úgyhogy ők a hülyeségem miatt fáztak egész éjjel. Vasárnap ők szervezték a vetélkedőt plusz pontért, valamint az energetikai kvizt. Ők szervezték a batár akksit és a napelemeket is, ez volt a társszervezői feladatuk.

Végül 12:00-kor lelőttük a versenyt, gyűjtöttük be az adatokat. Közben megjött a 30 pizza, tálaltuk a megfáradt versenyzőknek a még meleg kaját. Amint mindenki jóllakott, következett az eredményhirdetés. Hát holtversennyel szerencsére nem kellett bajlódnunk, elég nagy különbségek lettek a csapatok között.

  1. helyezett: Half Mezko Team 92.434 ponttal.
  2. helyezett: Csibészek 23.829 ponttal.
  3. helyezett: Ibex Győr 22.044 ponttal.
  4. helyezett: Be Wise 13462 ponttal.

A negyedik helyezett se volt szomorú, ők kaptak kárpótlásul Tengerszem csúcscsokit. Azon kívül egész biztos, hogy ők voltak a legkreatívabb mászók a hálózsákban mászás koncepciójával. Ezen felbuzdulva jövőre biztosan hirdetünk jelmezversenyt!
Az eredményhirdetést követte a tombola, ahol különböző Petzl, CT, és Stubai termékeket osztottunk ki a résztvevők között.
Már túl vagyunk a nagy kiértékelő megbeszéléseken, úgyhogy néhány infót már tudunk is szivárogtatni nektek:

• 2018-ban is lesz KisGeri 24, de valószínű hogy ezúttal májusban
• lesz jelmezverseny
• péntek-szombat lesz a verseny, szombat este afterpartyval!

Fotók: Fejes Bence