Így ne kempingezz Trákiában

Posted on Posted in Fotózás

A bolgár vendégszeretet ismét ránk mosolygott mikor Panagyurishte városában egy puccos vendéglőben ebédeltünk a délelőtti kiadós hágómászás után.  Az aznapi menünk egy Kebab volt salátával, amivel nagyon jól laktunk. Ugyanis a 3 kebab helyett 4-et kaptunk, a saláta pedig kettőnknek is sok volt. Utána megkérdezték, szeretnénk-e dinnyét. Nem kértünk, kevés esélyt láttunk arra, hogy még az is belénk fér. Ennek ellenére a pincér egy jó adaggal állított elénk, mondván hogy ez ajándék. Hát nem utasítottuk vissza.
Közben a szomszédos autómosós sráccal öszehaverkodtunk, és mikor ő dolgozott, tabletjét használhattuk az isztambuli couchrequestek küldéséhez, Misi mobilja most se tolerálta az alkalmazást. Egész önzetlenek itt az emberek, a tabletet több mint 2 órán át használtam, többször is rákérdeztem, hogy visszaadjam-e, de mindig visszautasított a tulaja. Egy ilyen jó ebéd után fantasztikus délutáni tekerésben volt részünk, rengeteget gurultunk a Maritsa folyó völgye felé, szemben a Rodope hegység látványa kényeztetett.

 

Habár a fővárost, Szófiát kihagytuk, a keleti országrész legszebb városát, Plovdivot alaposan bejártuk. Az egész délelőttöt a városnézésre szenteltük, meg is érte rááldozni.

A túra során itt találkoztunk először magyarokkal. Jó érzés volt egy kicsit magyarul beszélni másokkal is, főleg úgy hogy látszott a csillogás a szemükben mikor megemlítettük, hogy idáig végig bringával jöttünk. Kész sztárnak állítottak be minket, először el se hitték a sztorinkat. Ők a bolgár tengerpartra igyekeztek, kocsival voltak. Olyan szempontból jobb volt nekik a városnézés, hogy a bringát nem kellett mindenhova magukkal cipelni. Mi is kerestük a megoldást, megkérdeztünk például parkolóőröket, hogy vigyáznának-e a drótszamarakra. Nem voltak túl segítőkészek, úgyhogy végül egy turistaszállónál lyukadtunk ki. Ott először 5 levát kértek az őrzésért, majd megesett rajtunk a tulaj szíve, ingyen otthagyhattuk.

 


Sokkal szabadabb volt így a városnézés, egész élvezetes volt. Nem vagyok a városi kirándulások nagy rajongója, de ez szép volt. A tradícionális piac volt a legérdekesebb, a sajátos nyüzsgésével. Meglátogattuk a római kori amfiteátrumot, amiért egy sztotinkát se fizettünk. Virítottunk egy sajtókártyát, minden további nélkül beengedtek minket.


A városnézést délben zártuk, szinte az egész napi táv délutánra maradt. A forgalom haláli volt, a zajtól már a második órában ideges voltam. Plovdivtól a török határig egy méter autópálya nincs, a teljes török vendégmunkás forgalom itt halad el.


Este szokás szerint egy szimpatikus szántóföldön készítettük a vacsoránkat a matracokon fekve. Míg a levest kevergettem, valami furcsa neszre lettem figyelmes a jobb vállam mellett. Gyorsan megnéztem a fejlámpám fényében, mi mozog az avarban. Szinte megdermedtem, elég ijesztő volt a látvány: egy kígyó siklott el közvetlen a polifoamom mellett.

Misinek kiáltottam, ő miután szemügyre vette, megnyugtatott, hogy ez csak egy sikló. Mindenesetre lefotóztuk a jószágot, miután ledobáltuk róla a szalmakazlat, ami alá bebújt. A sátorrudak rendkívül jó szolgálatot tettek ebben a műveletben. A bivakolásról aznap elég hamar lemondtam, pedig szúnyogok se voltak.