A kezdetek – felkészülés az Ararát expedícióra

Posted on Posted in Fotózás

Kicsit visszamegyek a múltba, mivel csak most tudtam magamat rábeszélni a blog írásra a sok unszolás után, holott már sokkal korábban érdemes lett volna belevágni. Sebaj! A naplók megvannak a fontosabb kirándulásokról. Sokat gondolkoztam, hogy hol is kezdjem a blog írását, de végül úgy döntöttem, hogy az Ararát expedíció lesz az, ahonnan elkezdem és építem majd fel a blogot a jelenig.
’13 Augusztus elején megérkeztünk a fergeteges alpesi bringatúránkról, a Keleti pályaudvarban elváltunk, majd mindketten mentünk a magunk útjára. Azért én beugrottam Peti barátomhoz az esti grillpartyra Biatorbágyra. Ott volt a hegyivezető barátunk is, Barna, akivel nyár elején másztunk hegyet a Francia Alpokban. Pár sör után felugrott ez a bringatúrázás téma és a fülembe ültette a bogarat. Azt mondta király dolog ez a drótszamaras világjárás, ő is művelné, de szerinte úgy lenne az igazi, ha közben hegyet is mászna. Ajánlott egy könyvet is, ahonnan merítette az ötletét: Benedek István – Csavargás az Alpokban.

A party jó volt, a nyár végén a könyv is meglett, kezdtek körvonalazódni a gondolataim. Az őszi félév elején összeültünk a koleszban a srácokkal, megmutattam nekik a nyári Alpokban tett bringatúra képeit, amire hamar belelkesedtek. Csak azt hajtogatták, egy ilyet egyszer be kell adni. Rá is kontráztam, közöltem velük a haditervet. „Jövő nyáron bringázzunk el az Ararátig és másszuk is meg”. Azonnal spekuláltunk is, mennyi idő lesz és hány kilométer. Nem ijedtek meg mikor nem sokkal 3000 km fölé és 6 hétre besaccoltam. Misi volt az, aki tényleg komolyan is gondolta. Bankó Mihály cimborám, aki mintaterv szerint épp a következő nyáron államvizsgázik, megfelelő levezetésnek ítélte ezt a kiruccanást. Szinte egész évben terveztünk, bár én már a tél közepén legszívesebben fejest ugrottam volna a túrába. Tavasszal már semmi másra nem tudtam gondolni. Áprilistól már számoltam vissza a napokat. Szerencsémre az egyetem gondoskodott arról, hogy kicsit feledjem a túra gondolatát, ami már szinte kínzott.
A szorgalmi időszak véget ért, Misi lediplomázott, eljegyezte barátnőjét.

Aztán két napra rá arra eszméltünk, hogy ott állunk Misiék kertjében a két agyonpakolt keróval, és már tombolunk az izgalomtól.

Egész könnyen ment a búcsúzkodás, a rajt előtti eső elfogadása annál kevésbé. Ekkor még nem tudtuk, mennyi esőt kapunk az expedíción, én szinte kizártam annak a lehetőségét, hogy több napot essen egymás után a Balkánon vagy Törökországban. A bringázás nagyon jól esett, hogy végre rátettük a kereket arra az útra, amely Kis-Ázsia túlsó felében ér véget. Szinte sokkolt a tény, hogy elindultunk, ez igazán flow életérzés volt.

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.