A rendőrség tett róla, hogy jól elmenjen az időm. Kb. fél 5-kor értem be a városba, ahol megállítottak. Mondták, hogy várjak. Vártam, vártam, semmi. Váram már egy órája, semmi. Odakiabáltam az egyiknek, hogy ne rabolja az időmet. Erre se történt semmi. Csak fogtam magam, betoltam a rekut egy oszlop mellé, elheveredtem rajta és megpróbáltam aludni. Vagy 5 perc eltelt, erre persze, hogy most jönnek a mauglik adatot bekérni tőlem. Ezeknek aztán van érzéke, hogyan lehet szét*****i valakit idegileg. Elkérték a telefonszámomat is. Erre mondták 10 percre rá, hogy nem kapcsolható a telefonom. Persze, mert flight módban van, hogy ne merüljön, miután nem tudtam eleget tölteni délután, mert a kedves kollegájuk elzavart engem. Jó, kikapcsoltam a repülőgépes üzemmódot. Hívott valami arc a helyi turisztikai hivatalból:
- Van 2 szálláshely, ami nyitva van most, mindkettő a repülőtér mellett van.
- OK
- Ezeket használhatod, az összes többi hotel zárva lesz.
- Jó.
Szóval a zsaruk kapják a jattot ettől a két hoteltől, ez aztán hasznos infó volt, mondhatom! Kevés esélyt láttam arra, hogy ebből egy szó is igaz lett volna, de megindultam észak fele, mintha a repülőtér fele mennék. Végre elindulhattam, másfél óra múlva. Felhívtam az egyik repülőtér melletti hotelt, csak kíváncsiságképp.
- 5 ezer Rupi + indegenforgalmi adó egy éjszakára.
- Rendben, köszönöm szépen az infót, visszhall!
Aha, 25 ezer Forintom most pont van egy éjszakára egy hotelban. Ja, nem. Fogtam magam, indultam a kinézett gurudwara fele. Folyamatosan néztem a csomópontokat, és minden csomópont előtt felgyorsítottam 30 km/h fölé, hogy véletlenül se állítsanak meg a rendőrök. Nem is tudtak, a legtöbb csomópontban csak hőbölögtek:
- STOP! STOP!
Na persze, majd minden csomópontban eltöltök másfél órát, mi? Nincs túl sok kedvem hozzá. Egyik csomópontban se volt motoros rendőr, úgyhogy működött ez a taktika. Útközben két hotelban is megkérdeztem, hogy tudnak-e szállást adni, de negatív volt a válasz, úgyhogy el is tekertem a gurudwaráig. A helyiek eligazítottak, de az utolsó helyi elkezdett emberkedni.
- Most várj egy kicsit, ne menj sehova.
- Nem várok, itt a gurudwara, oda megyek csak.
20 méterre volt tőlem a gurudwara. Bementem, betoltam a kerót. Mikor beértem, jött mögöttem az arc, aki meg akart állítani, kiabált rám. Nem foglalkoztam vele, csak mentem befele. Az első szikh azonnal mondta is, hogy nincs szállás, menjek innen. Na, akkor fordultam is kifele. A kijáratban állt a kis sanyi, továbbra is kérte, hogy ne menjek sehova. Odagyűlt mellé még 3 sanyi és sorfalat álltak. Én pedig szépen felszálltam a rekura és áttörtem a szerencsétlen sorfalukat. Ha valamelyik hozzám mer érni, az úgyis megkeserüli. De nem ért hozzám senki, úgyhogy én elkezdtem sprintelni kifele a városból. Lehet, hogy tényleg igaz, amit a telefonba mondott nekem az ember. Ki tudja! Még átmentem jó pár rendőrség által ellenőrzött csomóponton, majd az egyiknél sajnos akadt motoros rendőr. Megállni kényszerített, majd együtt mentünk az utolsó csomóponthoz. Nekem már az agyam izzott a hülyeségüktől, nem tudtam már higgadtan beszélni velük.
- Uram, fölöslegesen hívja a felettesét, mert úgyis tovább fog engedni.
Nem jött válasz.
- Csak rabolják az időmet. Engedjenek tovább és kimegyek ebből a városból.
Nem jött válasz. Viszont hamar megkapták a parancsot a nagyembertől, és elengedtek.
- Tudod, hogy merre kell menni?
- Igen.
Erre elindultam észak fele, néztem a térképemet, és azonnal kikapcsolt a telefonom. El is keveredtem, természetesen. Valami nagyon szűk utcára tévedtem, elég gettó volt a hely, és már korom sötét volt. Kicsit para volt. De végül kiértem egy főútra és találtam egy benzinkutat. Úgy kellett bekönyörögnöm magamat, hogy egy sima töltésre feldugjam a telefonomat. Mi lesz itt? Alig tudok áramot szerezni napok óta! Na valahogy föltöltöttem a telót 38%-ra, aztán észrevettem, hogy teljesen rossz irányba jöttem el. Elindultam a jó irányba, még nagyobb gettón keresztül, aztán egyszer csak letört a bal táskám egyik bilincse, miután rettenetes gödrökön és aknákon, gleccserhasadékokon mentem keresztül.
- NEEEEM! Ilyen nincs!
Már teljesen kész voltam, elvesztettem az agyamat. Valahogy, afféle Mucsis káromkodás közepette megszereltem a táskát, és mentem tovább. Majd kiértem az aszfaltra, és valahogy összeszedtem magam. Már nagyon sok volt mára, már nem lehet több fönnakadás. Azért nem, mert ha történik még valami ma, vagy egyetlen rendőr megállít, én megölök valakit. És nagy szerencsémre lassan ki is értem a városból, és egy nyugodt helyre kerültem. Egy benzinkúton megálltam, hátha engedik nekem, hogy ott aludjak. Megkérdeztem az egyik kutast, ő bement az irodába, és mikor jött vissza, meglepően azt mondta:
- Semmi probléma, aludhatsz itt.
- Nagyon jó, köszönöm!
Nem semmi, ez minden képzeletemet túlszárnyalóan könnyen ment. Prémium volt a hely, tudtam mosni, mosogatni, volt WC, de telefont itt sem tudtam tölteni. Na, sebaj, amúgy is csak aludnom kell. Nincsen szükségem semmi másra.
Nagyot aludtam, de reggel korán jött egy pár jármű, és azért felébresztettek. Én már pakoltam is össze, a kutasok meg egy kicsit féltek a rendőröktől, úgyhogy siettettek egy kicsit. De hát ezt már szinte meg is szoktam… Már 7:10-kor az úton voltam, de rögtön be is mentem pár kisboltba. Vettem magamnak vajas kekszet és csokit! Isteni reggelim volt így: csokis vajaskeksz egy pár darab banánnal! Imádtam! Kellő energiát adott, mentem is tovább.
Sokat haladtam délelőtt, de mikor már nagyon meleg lett, igyekeztem egy árnyas helyet keresni, ahol volt konnektor. Ez nem volt valami egyszerű feladat! Ráadásul két motoros rendőr is rám akaszkodott, és mikor meg akartam állni egy mandirnál, nem engedték meg. Szóval nem engedték meg, hogy lepihenjek a déli órákra egy árnyas helyen. Ez rettentően felbosszantott. Mennem kellett tovább, mert ezek csak hajtottak engem. Majd mikor beértem a következő városba, ők egyszer csak lekoptak, és egyedül maradtam. Átmentem egy rendőrségi ellenőrzőponton, majd egy árva rendőrt se láttam. Megálltam a városban egy csendesebb részen, egy mandir előtt. Volt árnyék és konnektor is. A helyiek csak azt látták, hogy lepihenek, oda is jöttek hozzám egy páran. Az egyikük érdeklődött:
- Ettél már ebédet?
- Még nem ettem.
Erre a fater elment, és 2 perc múlva visszajött hozzám egy hatalmas zacskó keksszel és puffaszott rizzsel. És mikor kérdeztem, mennyibe kerül, nem fogadott el pénzt! Az igen… Megköszöntem, és neki is láttam a kajának. Nem valami ebéd kinézetű a dolog, de legalább elemózsia. Egy pár percen belül persze megjelentek a zsaruk is. A helyiek nagyon jól viszonyultak hozzám, nem hallottam senkitől a „korona” szót, s nem is rajzottak körül, mint a legyek. Így nem is nagyon éreztem magam rosszul, hogy megjelent a rendőr.
- Menj tovább, itt nem pihenhetsz.
- Épp eszem. Hadd fejezzem be.
Erre odalépett hozzá a fazon, aki adta nekem a kaját, és elkezdte őt puhítani. Micsoda jelenség!!! A rendőr idomul a néphez! Az emberek manipulálják a rendőröket, és most ez bebizonyosodni látszik!!! A rendőr lenyugodott, aztán mondta a jótevőmmel együtt, hogy jó leszek itt, pihenjek, aztán menjek tova. Szóval a rendőrség itt inkább amolyan békítő erő, mint törvény-végrehajtó.
Azért nem töltöttem itt 3 órát, valahogy fél 2 körül leléptem. Egy városhoz értem, ahol úgy tűnt, van elkerülő út. Fogtam magam, és el is indultam rajta. Egyszer csak átváltott az aszfalt földútba, majd később csak porban haladtam. Furcsamód befortult az út észak fele, a telefonomon pedig nem volt meg elég részletesen ez a térkép szakasz, hogy leellenőrizzem, mégis mi történik. Csak 13 % volt az akksi töltöttsége, és nem mertem bekapcsolni az internetet, mert akkor aztán biztos, hogy pár percen belül lemerült volna. Inkább a helyieket kérdeztem ezúttal. Egy bringás férfi igyekezett megmutatni nekem az utat Mohammadabad felé. Jól elkavartunk a város szélén, de végül rátértem a megfelelő útra. Ekkor éreztem azt, amit nem szerettem volna: az első kerék nehezen fordult. Defektem van. Meg is álltam, valami gyár előtt. Elkezdtem szerelni a cuccot. Közben jött egy furcsamód nagyon gyorsan, de angolul csak 1-2 szót beszélő fazon és segíteni akart. Ez a szenvedély valahogy minden indiai és pakisztáni férfiban él, hogy segítsen nekem a bringaszerelésben. De nem, őt is visszautasítottam.
Bár a lyuk megtalálásához segített, mert a környéken sehol se láttam vizet, és a számmal nem tudtam megvizsgálni, mert szél volt. Megvan a lyuk, foltozom is. De furcsamód a külsőből valahonnan máshonnan került elő a tüske. Nem értem. Közben a hátsó is eresztett, de csak lassan. Szóval nem olyan egyszerű az élet: nincs hely, ahol tudnék kütyüket tölteni, nincs hely, ahol pihenhetek nyugalomban, nincs hely, ahol ehetek nyugodtan, nincs hely, ahol megszállhatok nyugodtan, ÉÉÉS nincs hely, ahol defektet javíthatok nyugodtan: épp mikor befejeztem, megjött a falu okostojása és felhomályosította a többieket, hogy én veszélyt jelentek rájuk, így próbáltak elzavarni engem. Remek.
Mentem is tovább, de alig haladtam 2 kilométert, máris leeresztett ismét mindkét kerék. Akkor lehet újra szerelni, zseniális! Ezúttal már nem voltam valami nyugodt, mert folyton arra számítottam, hogy valaki elzavar. Jó időt töltöttem el a javítással ismét, de ezúttal sem voltam nagyon alapos, inkább siettem. Inkább foltoztam, mert az egyetlen használható cserebelsőm (amit még Lahoreban vett nekem Ali) hagyományos szeleppel volt ellátva és valamiért szörnyen nehéz volt magas nyomásra pumpálni.
Este nem értem el végül Mohammadabadot, hanem sötétedés után egész hamar megálltam egy benzinkúton, konnektort keresve. Itt is tartottam attól, hogy elhajtanak, így csak a mosdóba mentem be első körben és vizet töltöttem, miközben felmértem a terepet. Egy pompás helyen találtam konnektort, ahol le is tudtam ülni. Megkérdeztem hát nagyon kedvesen a kutas dolgozókat, hogy szabad-e használnom.
- Nyugodtan használd, természetesen! És ha kell még valami más, szólj csak!
- Rendben, nagyon köszönöm!
Erre be is dugtam a laptopomat és rátettem a telefonomat az egyik USB portjára. Mióta leesett a hordozható akksim Himachalban, a laptopom lett az egyetlen működőképes telefontöltőm, szóval elég fontos volt, hogy töltsem. Ezzel együtt pedig töltöttem a fejlámpámat is. Csak írtam a naplómat a konnektor mellett ülve, majd megjelent egy kutas vagy egy óra múlva.
- Hol szoktál aludni?
- Általában sátrazok. Kinn a földeken, vagy benzinkúton.
- Szeretnél itt aludni?
- Igen, ha van rá mód… – válaszoltam a meglepettségemet kevésbé kimutatva
- Jó, itt vannak helyek, ahol sátorozhatsz.
Erre az arc megmutatott egy hátsó kertet, ahol még fedél, és konnektor is volt! Nem semmi! Közben rákezdett az eső, ami miatt a fedél különösképp értelmet nyert. Át is vittem a cuccaimat oda, felállítottam a sátramat, és már bent is voltam a sátorban, a laptopommal együtt, a tápkábelt pedig szinte résmentesen körbezártam a cipzárral. Szúnyog az volt rengeteg! Az elmúlt pár hetet úgy töltöttem, hogy minden este kb. 10 percet szántam a szúnyogok összecsapására. Most is így tettem, majd ezt követően szúnyogmentesen tudtam aludni, ami csodás érzés volt.
<strong>Támogatnád az expedíciót?</strong>
<form action=”https://www.paypal.com/cgi-bin/webscr” method=”post” target=”_top”><input name=”cmd” type=”hidden” value=”_s-xclick” />
<input name=”hosted_button_id” type=”hidden” value=”G5L48ADEQVFHN” />
<input title=”PayPal – The safer, easier way to pay online!” alt=”Donate with PayPal button” name=”submit” src=”https://www.paypalobjects.com/en_US/i/btn/btn_donateCC_LG.gif” type=”image” />
<img src=”https://www.paypal.com/en_HU/i/scr/pixel.gif” alt=”” width=”1″ height=”1″ border=”0″ /></form><strong>Kövess az <a href=”http://instagram.com/zicho.hu/?hl=en”>instagramon</a> és a <a href=”http://facebook.com/zicho.hu”>facebookon</a> a legfrissebb fotókért és sztorikért!</strong>
<img class=”alignnone size-large wp-image-1696″ src=”https://zicho.hu/wp-content/uploads/2019/12/szponzorok-1-1024×300.jpg” alt=”” width=”1024″ height=”300″ />