Csoda, hogy mennyire elkeveredtem a városban. Alig találtam oda a keleti kapuhoz! Egy fiatal srác segített nekem, hogy találjak tejet valamelyik kisboltban és hogy eljussak a keleti kapuhoz. A GPS nem működött, mert 3 méter széles sikátorokban kószáltam. Végül a bringás srác kivitt a sűrűjéből, és úgy tűnt, jó úton megyek. Bal kéz felől ven egy óriási erdős terület, ahol a műholdkép semmilyen házat nem mutat, szóval csak be kell tolnom a bringát balra valahol. Csakhogy sehol se tudtam betolni! Mentem, mentem, elértem egy másik külvárost is, onnan se volt elérhető egyik utcáról sem. De bután van ez itt megoldva! Kimentem ebből a külvárosból is, még keletebbre. Itt már ki tudtam menni a földutakra, de a szántóföldekre már nem: kerítés volt mindenhol. Ó, a fene egye meg! Akkor megyek vissza az előző külvárosba, ott még van egy út, ahonnan talán be lehet menni az erdős részre. Nos csakugyan be lehetett menni, egy jó homokos földút vitt befele az erdő fele. Aztán ott volt az út közepén egy hatalmas vályú is keresztbe! Az már mondom nagyon hiányzott, hogy izomból kelljen itt emelgetnem a rekut egy vályún át! Kiabáltam már kínomban, miután már egy órája nem találtam kempinghelyet. Áttoltam a vályún, erre bejött ugyanarra az útra két motoros, akiknek az üvöltése már távolról hallatszott.
- Már csak ez hiányzott!
Jöttek a motoros tizenévesek röhögve, ordítva. Mikor odaértek mellém, egyértelműen mutattam, hogy menjenek tovább, elengedem őket. De nem, ők az ellenkezőjét tették, megálltak és leszálltak. Összesen 6 motoros tinédzser, fele be van rúgva. Én meg épp aznap olvastam jó sokat a koronavírusról, és a megelőzéséről. A legjobb megelőzési módszer a távolságtartás. Ezek a srácok nagyon komolyan vették, mindegyik a másikat ölelgette és néhányuk elkezdett engem is ölelgetni. Próbáltam őket távol tartani, de nem ment. Volt egy srác, aki valamennyire beszélt angolul, és jó léleknek tűnt. Vele beszélgettem, a főbb szavakat megértette, de a maradékot fordítanom kellett szótárral. Valahogy megértettem vele, hogy én egyedül akarok lenni.
- De hát az veszélyes! Itt vagy az erdőben, nem lehetsz egyedül.
- Nem veszélyes, én mindig egyedül vagyok! Egyedül szeretnék lenni most is.
És aztán jött az egyik részeg gyerek és úgy ölelgetett, mintha meg akart volna csókolni. Mondtam nekik, hogy nem kell csók. Ezek a marhák a porban fürdették őt, miután lecuppantották rólam, és ordibáltak, mint akik életük legjobb perceit töltik. Jó, hát fiatalság bolondság, de nekem már akkor is sok volt mára a zaj, szóval még egyszer megkértem, hogy hagyjanak egyedül. Aztán mondta az értelmesebbik gyerek, hogy akar mutatni valamit.
- jó, de én nagyon fáradt vagyok, és most csak aludni akarok.
- Jó.
Őszintén szólva tartottam tőlük, mert 6 gyerek kezét a sötétben nem mindig lehet látni, hol matat épp, főleg, ha az egyik ölelget engem. Bármikor ellophatnak bármit, és tényleg már zavart az a nagy ricsaj. Elindultam hát, toltam a bringámat. Erre beindították a mocijukat és jöttek velem egy irányba. De nem értettem, miért. Hisz azt hittem, hogy ők visszafele fognak menni. De nem, jöttek mindnyájan felém. Az legrészegebb gyerek elkezdte tolni a bringámat, aztán egyszer csak bejött mögé egy másik, és hopp! A részegebbik elesett. Kigáncsolták. Vicces volt, kicsit nevettem is rajta, de azért már nagyon untam őket. Nagyon akartam már aludni. De ők csak jöttek, jöttek és jöttek. Még egyszer megálltam, még egyszer mondtam az értelmesebbiknek, hogy hagyjanak egyedül.
- Kérlek! Kérlek! Nagyon kérlek! Hagyjatok egyedül! – könyörögtem
- De nem, mutatnom kell valamit.
- De értsd meg, nekem a legjobb, ha egyedül hagytok! Kérlek! Kérlek!
Ez már tényleg csak könyörgés volt a süketeknek. Továbbra is jöttek velem, fogták a kormányomat és borogatták mindenfele a bringámat, alig bírtam egyensúlyban tartani. Már majdnem elborult a bringa. Aztán már csak mondogattam magamban: „nyugodj meg, nem szabad leüvölteni őket”, „tarts ki! Tarts ki!”. És kitartottam, csak nagyon sok volt már. Egyre sűrűbben nyugtattam magam, aztán már csak nyögve mondogattam: „neee, neeeeeem neeem szabad”, aztán ahogy a bringá toló fiú megbotlott, egy nagyon nagyot billent a bringa és teljes erőmből kellett visszarántani, hogy ne dőljön el. Vége.
- TAKARODJATOK EL INNEN A ******!!!!!!!!!!!!!! TŰNÉS EL! ELÉG VOLT!!!!! TŰNÉS!!!!!
Torkom szakadtából ordítottam rá a csipásokra. Nem emeltem fel a kezem, de legnagyobb kedvem lett volna agyonverni őket. Nem hiszem el, hogy nem bírják megérteni a kérésemet.
- De kérlek, csak meg akarom mutatni! Itt van a…
- TŰNÉS INNEN!!! TAKARODJATOK EL!!!!!!!!
Nem volt alku. Addig odítottam rájuk, amíg el nem vonultak és egyedül nem hagytak. Kellett hozzá egy kis idő, de legalább nem kellett verekednem. Amint eltűntek, lekapcsoltam a lámpámat és elkezdtem visszafele tolni a bringámat. Pffffhhh. Végre, egyedül vagyok. Ilyen nincs… Betoltam a bringát a susnyásba, főztem egyet és aludtam egy nagyot.
Reggel szörnyű müezzinhangra ébredtem. Hogy itt mennyi muszlim van! És a muszlim ének keveredett a reggeli hindu énekkel. Borzalmas volt. Aztán elkezdett kivilágosodni, és valaki elment a közelemben lévő ösvényen, hallottam az emberhangokat. Itt az ideje bizony fölkelni. Áhh de nincs erőm, alszom tovább. Megint hallottam emberhangokat. Na most már tényleg itt az ideje! Elkezdtem összepakolni, de nagyon lassan ment. Egy kissrác odajött a sátramhoz és jó angollal kérdezősködött rólam, kedves volt. Aztán ő eltűnt, de gyűltek körém szép lassan az emberek.
Hamarosan gyanúsan sok ember gyűlt körém, amit nem értettem pontosan. Persze az egyik elkiáltotta magát:
- Korona!
Erre nyilván az összes többi meghátrált pár méterrel, és mindenki csak meredten bámult rám. Hallottam az embereket, ahogy gyanakvóan beszélgetnek egymás között, mintha valami földönkívülit bámulnának. Aztán egyszer csak megjelent a rendőrség. Ez kellett, köszönöm. Zseniális…
- Azért hívtak ki minket, mert az egyik falubeli betelefonált, hogy te fertőzött vagy.
- Ezek az emberek *******ók!!! Én teljesen egészséges vagyok. – kiabáltam bosszúsan
- Hát, tudjuk. Félnek, és hát jogosan. Tudjuk hogy nem vagy koronavírus fertőzött.
- Annak örülök, köszönöm.
- Együtt elkísérünk innen, jó?
- Jó.
Felmálháztam a bringát és leléptem a rendőrök kíséretében. Hát most jól esett a rendőri kíséret, meg kell hagyni. Ezt követően egyedül bringázhattam vissza a keleti kapu fele. Útközben egy egész nagy mezőre lettem figyelmes, ahonnan gondoltam, hogy jó kilátás nyílhat a Tajra. Helyes volt a megérzésem, gyönyörűen látszott az épület. Nyomtam is egy pár fotót.
Nagy örömmel hagytam el Agrát ezek után az élmények után, kicsit járt az agyam azon, hogy vajon jól kezeltem-e az előző esti gyerekeket és a ma reggeli rendőröket. És végül rájöttem, hogy teljesen rendben volt mindkettő: a kölköknek adtam türelmi időt és 3x megkértem őket, mielőtt szétordítottam volna a fejüket. Reggel meg nem riadtam meg a néptől és senkivel nem voltam offenzív. Igazából azért éreztem rosszul magam, mert tudtam, hogy ezek után minden nap előfordulhat hasonló, tekintettel arra, hogy milyen népsűrűségű területeken fogok elhaladni.
Ezúttal már igencsak szükség volt készpénzfelvételre, mert nem maradt ágy árva Rupim sem, csak Dollár volt nálam, de azt inkább tartogatni akartam az esetleges vészhelyzetekre. Ennyi pofon már elég volt arra, hogy megtanuljam: kell a tartalék. De olyan tartalék, amihez nem nyúlok hozzá csak úgy. Egy kisebb város szélén tudtam szerezni magamnak pénzt, miután sok falusi ATM-et végigpróbáltam különösebb siker nélkül. Mikor várakoztam az ATM előtti sorban, megjött a bank igazgatója és gyanakvóan kérdezősködött. Kicsit olyan volt, mint mikor Pakisztánban a rendőrök kérdeznek engem és kémnek hisznek. Kérte az útlevelemet is.
- Mi történt? – lepődtem meg
- Semmi, csak biztonsági intézkedéseket teszünk.
Erre lefotózta az útlevelemet, majd beküldött, hogy használjam az ATM-et. Felzizzent a gép és kiadta szerencsére a zsettát. Elvileg tényleg semmi baj nem volt, csak ugye a mai nap valamilyen koronavírus miatti lezárás van és ugye páran nem bírják az európaiakat, mert a koronavírus hordozóival azonosítják őket. Mentem is tovább, volt még hátra kilométer bőven.
Támogatnád az expedíciót?
Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!
