Mikor végeztünk a vacsorával, Mariann megcsörgette egy-két ismerősét, akik lehet, hogy el tudnak szállásolni. És jött is egy pozitív visszajelzés egy közelben élő magyartól! Visszamentünk a nagykövetségre és felcsíptük a bringámat. Pali, Mariann és a legidősebb fiuk szintén jött velem az új helyszínre, csak ők riksával. Ott találkoztunk a helyszínen. Bardos Gábor és családja fogadott engem a szép házában, ahova már előttem megérkeztek Paliék. Először felmentem bemutatkozni, aztán hoztam magammal a táskáimat. Igazából egy húsz percet beszélgettünk a nappaliban, aztán szépen hazamentek Paliék. Ott maradtam a családdal, akik még tovább kérdeztek engem a kalandjaimról, de egyszerűen túl késő volt már és ők korán kelnek általában. Sajnos csak erre az egy éjszakára volt a megegyezés, és Gábor eszembe juttatta a gurudwarák ingyen szállását, amire én rögtön rá is vágtam, hogy akkor meg is van oldva, holnap már gurudwarában alszom. Én nem akartam senkit se zavarni itt, úgy voltam vele, ha nem ragaszkodnak ahhoz, hogy itt aludjak még egyet, akkor nyilván megyek gurudwarázni. Egy hatalmas ágyat kaptam, és le is tudtam zuhanyozni, hajat is tudtam mosni, ami brutálisan jól esett! Mentem aludni, mert már jó fáradt voltam.
Ajj de jót aludtam! De kár, hogy ilyen korán, hétkor kell kelni! Ugye nyolc előtt már lépnek le Gáborék, szóval itt az ideje, hogy menjek én is. Kaptam tőlük szendvicset, magyar felvágottal és magyar sajttal! Váááó! Nagyon örültem neki, jól jött már egy kis hazai. Elindultunk, elbúcsúztunk egymástól, nagyon megköszöntem a segítségüket. Indultam el a ház elől, de csak 50 métert haladtam, a közeli parkig. Ott már neki is láttam a gondosan elkészített szendvicseim elpusztításának. Fhúú de finom volt!
Ennyire még sosem ízlett a magyar felvágott és a trappista sajt! Mennyei!!! Kicsit relaxáltam a parkban, aztán elmentem a legközelebbi gurudwarához. A gurudwarától 50 méterre bezúzta a láncom az első váltómat, a lánc pedig elszakadt. Ejjj ejjj, ez nagyon hiányzott. Mindegy, a gurudwarában szép nyugodtan megszerelem. Na, itt az új szálláshelyem. Csak hol kell kérdezni szállásért? Valami zsír új épületbe kellett bemenni, annak is a második emeletére. Odamegyek, kérdem, van-e szállás…
- Nem tudunk szállást adni.
- De miért nem?
- A koronavírus miatt nem fogadhatunk turistát.
- De én már másfél hónapja itt vagyok.
- Jó, várj, akkor telefonálok.
Jó ideig a telefonon lógott a fazon, de a beszélgetés után is nemleges volt a válasza. Nagy kár, de akkor talán egy másik gurudwaránál fogadnak majd. Mondták, hogy próbáljam meg a Sri Bangla Sahib Gurudwaránál. Jó, akkor először megszerelem a bringámat, aztán eszek egy jó langar-os ingyen kaját, és utána átmegyek. Így is lett, valahogy kiegyenesítettem az átdobót és lecseréltem az elszakadt láncszemet. Nagyon jó helyen cseréltem, mert pont mellettem volt a kézmosó végtelen szappannal. Megmostam a kezem és már mentem is enni a langarba. Ez a langar más volt, mint az amritsari: itt a közösségi étkezővel egyben volt a konyha is, konkrétan látványkonyha volt. Végigfotóztam, mert ugye a szakácsok akarták, hogy lefotózzam őket, meg ugye elég jól is nézett ki a konyha.
Miután kifotózgattam magamat, leültem és vártam a kajámat. Csak hamar kaptam rizst és dált, és egy kis csapatit. Ezt követte a maszala tea. És persze mindez teljesen ingyen, a szikhek jóvoltából. A szikheknél bevett szokás a tized. Befizetik a fizetésük tizedét a templomoknak, és így tud megvalósulni mindaz, amit itt lát az ember. Én nagyon hálás vagyok ezért a szikheknek, akik alapból zseniálisan kedves, és tiszteletreméltó emberek.
Átmentem a másik gurudwarához, ami kb. fél órára volt innen. Benyitottam a szállást menedzselő irodába, és egy fiatal srác kezdett el folyékony angollal beszélni hozzám. Csak arra kért, hogy menjünk együtt a főigazgatóságra, mert szobák már nincsenek, úgyhogy a tömegszálláson lesz csak helyem, ahhoz viszont kell engedély. Bementünk az igazgatóságra, ahol azonnal áment kaptam. Mentünk is a szemben található épület felé, az volt a szállás. A bringát letettem az épület előtt, ami ugye el is gondolkodtatta a kísérőmet.
Még egyszer visszaszaladt az igazgatóságra, megkérdezni, hova is tegyük a rekut. Mikor jött vissza, már hozta is a hírt:
- Sajnos mégsem engedik meg, hogy itt aludj…
- Azt meg hogy?
- A koronavírus miatt…
- De én már másfél hónapja Indiában vagyok.
- Sajnos úgy sem. De kerestem is neked szállást, ami nagyon olcsó! Nézd, itt van a közelben és semmi pénzért adja a szállást valószínűleg pont a vírus miatti turistahiánynak köszönhetően.
- Az jó, akkor megyek is oda.
Megkerestem booking.com-on a szállást és lefoglaltam. Nem is nagyon használtam még booking.com-ot foglalásra. Na lefoglaltam, úgyhogy lehetett indulni.
Csakhogy jött egy szikh papa, aki elkezdte nekem nyomni a dumát. Szinte végig nevetett, míg beszélt, és hihetetlen csupaszív mondókája volt. Meghívott engem egy kólára is, csoda jófej volt! Ő kérte, hogy nyomjunk egy közös fotót. Mekkora arc! Azt mondta, hogy ő 73 éves, de még mindig dolgozik, nem szabad leállni, és hogy ő aztán ugyanolyan fitt, mint fiatal korában.
A kedves találkozás után én indultam is a szálláshelyem felé. Útközben, ahogy néztem a navigációmat, jött egy üzenet a szállásról. Azt mondja, hogy mégse annyiba kerül a szállás, mint amennyi ki van írva rá. Hát akkor mennyi??? Háromszor annyi… Azt köszönöm szépen, törlöm is a foglalásomat. Jó, töröltem a foglalást, és már kerestem is alternatívát. Közben az emberek kérdezősködtek körülöttem, hogy mit akarok, hova akarok menni.
- Nekem csak olcsó szállás kell!
- Akkor gyere velem, megmutatom, hova menj.
- Jó.
Ezzel elindultunk, követtem a riksáját. Elvitt engem egy irodához. Na mondom, ez zsákutca. Bementem, mondtam, hogy nekem mennyiért kell szállás, aztán már fordultam is ki: a legolcsóbb szállás, amit tud, az 800 Rupiba kerül. Hát akkor keresek csak tovább a booking.com-on. Találtam is egy másik helyet, ami egész normálisan nézett ki és jó áron volt. Lefoglaltam, odamentem a helyszínre. Tök közel volt, csak egy elég lepukkant utcában, sajnos. Mikor odaértem a vendégházhoz, senki nem volt ott. A tulaj valahonnan a szomszédból szólt oda nekem:
- Nincs szoba.
- Hát ha nincs szoba, akkor mi a nyavalyáért tudtam foglalni?!
- Semmi, nincs szobám.
Szó nélkül fogtam magam és tovább álltam. Nem is bántam, nem volt valami jó a környék. És ezzel a visszamondással nekem meg is telt a pohár. Elég volt, indultam kifele Delhiből. Fogom magam, elmegyek falat mászni, és utána majd a városon kívül úgyis tudok majd kempingezni. Megérkeztem Delhi déli részébe, ahol a Delhi Rock nevű mászótermet jelölte a térképem. Mikor megérkeztem, nem láttam a se a mászótermet, se az azt hirdető táblát. Na de mi, hol van ez a terem? Kóboroltam vagy fél órát, kikérdeztem vagy 10 embert, mire megtaláltam a termet. Zárva van… Hát akkor kész, megyek is tovább. Na jó, itt egy gurudwara, megkérem, hogy van-e szállásuk. Nem, ők sem fogadnak most engem. Remek, akkor aztán végképp lépek le Delhiből. Az a jó, hogy most már senki sem állít meg engem, olyan erős az elhatározásom. Ki is mentem, jó sokáig tartott, mert nagy volt a forgalom és sok volt a dombos szakasz. Kiértem egy külvárosba, ahol megpróbáltam normális kifőzdét keresni, de sajnos nem sikerült. Csak egy nagy éttermet találtam, normálisabb árakkal. Az volt a tervem, hogy ez az este és a következő napom pihenőnapként lesz megtartva, mert Delhiben alapvetően 2-3 napot akartam tartózkondni, ebből 1 már meg is volt. Elkezdtem nagy iparban fotókat szerkeszteni és képeket, videókat másolni a memóriakártyáimról. Úgy 10 fele léphettem le a helyről, előre kinéztem műholdtérképen egy jó kempinghelyet, és odatekertem.
Támogatnád az expedíciót?
Kövess az instagramon és a facebookon a legfrissebb fotókért és sztorikért!
